Forrás: Magyar Rádió

Jövő pénteken nyílik a Sárospataki Református Kollégium Oroszországtól visszavásárolt könyveiből rendezett kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Megnézhetjük hát a Vörös Hadsereg háborús fosztogatásának elenyésző töredékét. Mert hogy az, ami most hazakerül, csupán ennyi abból a mérhetetlen értékű zsákmányból, amelynek még a teljes feltérképezését sem tudta elvégezni Magyarország. Az e céllal megalakított restitúciós kutatócsoport bár létezik, de pénz híján nem tud érdemi munkát végezni. Részben ez, részben pedig az gátolja a továbblépést, hogy Moszkva sem segíti a kutatókat. Az elérhető legalaposabb katalógus Nürnbergben van azokról az értékekről, amelyek először abba az irányba indultak a vagonokban, hogy aztán a hadiszerencse fordultával végleg orosz földre kerüljenek.

– Könyvritkaságok érkeztek vissza Budapest érintésével Patakra, vagy csupán egy, a múlt század elején jól felszerelt református kollégiumi könyvtár, diákok számára elengedhetetlen gutenbergi alkotásai vannak a ládában?

– Diákok számára vásárolták nyilván valamikor ezeket a könyveket. Azt lehetne mondani, hogy nem volt szerencsés dolog, amikor elhozták Patakról ezeket a köteteket, és azt hitték, hogy egy széfbe téve ez biztonságosabb – mondta Voith Krisztina professzor.

– Voltak különleges egységek, amelyek arra voltak felkészítve, hogy műtárgyakat gyűjtsenek össze a megszállt országokban, és természetesen szakemberek voltak, katonaruhába bújtatott szakemberek – mondta Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese. Irina Antonova szintén ezek között volt, és ő volt az, aki a megszállt területekről Szovjetunióba vitt műtárgyakat ott Moszkvában átvette. Ő egyébként a magyar-orosz restitúciós bizottság orosz csoportjának a vezetője, tehát mindig partnere volt a magyar bizottság vezetőjének. Azok a műtárgyak, amelyek most még nem érkeznek haza, de már ismertek, hogy ott vannak a volt Szovjetunióban, Moszkvában, a Puskin Múzeumban vagy legtöbbje a Grabar Intézetben, az egy központi restaurátor műhely. Grabar volt egyébként az az orosz festő, művészettörténész, aki listát állított össze arról, hogy a megszállt országok magángyűjteményeiből, bankjaiból, múzeumaiból mit kellene Oroszországba vinni.

– A könyvek Nyizsnij Novgorodban vannak. Korábban a Széchenyi Könyvtár kiment és összeírta ezeket – persze csak amit engedtek – tette hozzá Voith Krisztina.

– Melyek azok a tudott, ismert könyvritkaságok vagy adott esetben könyvtárnyi anyagok, amelyek egészen biztos, hogy ott, Nyizsnij Novgorodban föllelhetők?

– A Magyary-Kossa féle ritkaságok, a másik pedig Kornfeld Móricnak a gyűjteménye, aki bankár volt ugyan, de megszállottan gyűjtötte a könyvritkaságokat és ebből megpróbáltak egy kis listát csinálni. Azt megint csak nem hiszem, hogy ez az egész.

– Hajdú Éva miniszteri biztos szerint az elhurcolt értékekről több nyilvántartás is készült.

– Az elmúlt években Oroszországban is rendeztek kiállításokat a Magyarországról elhurcolt festményekről. Az orosz törvények egyértelműen és világosan fogalmaznak: négy esetben lehet visszaadni műtárgyat. Ha a holokauszt áldozataitól vitték el, ha a nácizmus áldozataitól vitték el, ha a Szovjetunióval háborúban nem álló hatalomtól vitték el vagy egyházi, vallási közösségektől vitték el ezeket – mondta Hajdú Éva.

– Az orosz alkotmánybíróság kötelezte az orosz föderális kormányzatot, hogy nem elég az, hogy benyújthatják azok az igénylők az igényeiket, akik ott keresik a háború alatt eltűnt műveiket, orosz részről ez alkotmányellenes, hanem Oroszországnak magának kell készíteni olyan listákat, amelyek fölsorolják a náluk lévő műveket. Ágy esetleg olyan műtárgyak is napvilágra kerülhettek volna, amelyekről nem is tudjuk, hogy ott vannak. Ezeket a listákat még a mai napig nem láttuk – mondta Mihály Mária.

– Martonyi János külügyminiszterként annak idején részt vállalt a magyarországi műkincsek, főleg a sárospataki könyvek visszaadásának folyamatában.

– Nekem minden egyes tárgyalásomnak a napirendjén szerepelt a műkincsek visszaadása, kiemelten foglalkoztunk mindig a sárospataki könyvek dolgával. 2001-ben pedig az akkori külügyminiszter határozottan megígérte a könyvek visszaadását. Időközben aztán új kormány folytatta az erőfeszítéseket. Egyébként a duma által eredetileg elfogadott törvény értelmében ezek a könyvek visszajártak. Ez persze fölveti azt a kérdést, hogy mi van a többi vagyontárggyal, mondjuk például a Hatvany-képekkel, amelyek szintén a duma-törvény alá esnének, és amelyeket véleményem szerint szintén vissza kellene adni – vélekedett Martonyi János.

– Akkor volt-e arról szó, hogy ezekért a könyvekért fizetnie kell majd a magyar államnak?

– Erről nem volt szó. Arról viszont szó volt több alkalommal is, hogy mi szimbolikus gesztusra készek vagyunk. Többször fölmerült egyébként az orosz fél részéről is, hogy bizonyos fokig ellentételezni lehetne ezt. Ők maguk egyébként azt is fölvetették, hogy mi van azokkal a vagyontárgyakkal, amelyeket a háború alatt esetlegesen a magyar hadsereg hozott el a Szovjetunióból, de megőrzési díjról nem volt szó. Gesztusokról szó volt. Egyébként ettől mi sem zárkóztunk el, hogy valamilyen szimbolikus gesztust tegyünk, de tárolási költségekről nem beszéltünk.

– A fizetés önmagában nem idegen és nem egyedülálló dolog ebben a kérdésben. Most persze az, hogy mennyit fizetünk és hogy az most indokolt-e vagy nem, abba én nem akarok beleszólni. Az 1907-es hágai egyezmény a szárazföldi háborúknak a szokásairól és jogáról megtiltotta már az úgynevezett zsákmányszerzést, tehát ezt senki nem helyesli, és senki nem fogadja el, hogy a Szovjetuniónak joga lett volna kulturális javakat zsákmányként vagy jóvátételként elvinni. Oroszország is aláírta, Magyarország 1913-ban. Nagyon érdekes, hogy amikor ez született, a XIX. század végén, akkor az egyik élharcosa volt a cári Oroszország, hogy szülessen meg ez a negyedik hágai egyezmény – mondta végül Mihály Mária.

Németh Miklós Attila