Forrás: HVG

Élete több mint harmadát izraeli börtönökben töltötte az 55 esztendős Muhammad Abu Tajr. A palesztin választásokon a Hamász listájának második helyén szereplő férfi nem szeretné, ha kézlevágással büntetnék a tolvajokat, ugyanakkor nem hajlandó elítélni az izraeli civilek elleni öngyilkos merényleteket.

HVG: Egy esztendeje még rács mögött volt, most meg azon gondolkodhat, melyik miniszteri posztot szeretné a magáénak tudni. Megerősíti a szóbeszédeket, melyek szerint a belügyi tárca megszerzésére van jó esélye?

M. A. T.: Ezek csak találgatások, még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam. Ha Isten úgy akarja, eljön annak is az ideje.

HVG: Mélyen vallásos muzulmánként alaposan tanulmányozta az iszlám jogot is, a saríát. A palesztin parlament és várhatóan a kormány tagjaként miként száll majd síkra a súlyos lopások és a házasságtörés ügyében? Pártolja majd a kézlevágást vagy a bűnös asszonyok megkövezését?

M. A. T.: Az iszlám saría a palesztin nép alaptörvénye, amelyet soha nem fogunk megtagadni. Ugyanakkor kényszeríteni sem fogunk senkit a betartására. Láthatja, a saját házamban a lányaimat sem kényszerítem fátyol vagy fejkendő viselésére. A tolvajt nem akarjuk megbüntetni – legalábbis addig nem, amíg nem tudunk mindenkinek megfelelő életkörülményeket biztosítani. Az emberek nem lopnak, ha teli van a zsebük. Nem azt akarjuk elérni, hogy a szegény emberek féljenek tőlünk. Hűtlenség esetén pedig a saría nem zárja ki a válást sem. Az a célunk, hogy mindenkit megtanítsunk a belső késztetés érzésének megélésére.

HVG: A választások előtt fölmerült, hogy a saría bevezetéséről népszavazást tartsanak. Ha a Hamász által a parlamentben megszerzett abszolút többségből indulunk ki, talán nem is volna esélytelen az iszlám törvénykezés bevezetése…

M. A. T.: A saríáról nem lehet referendumot tartani, mivel a saría örök és meg nem változtatható.

HVG: De lehet alkalmazni vagy nem alkalmazni. Önt mindenesetre az izraeli szekuláris jog szerint ítélték el többször is, egy ízben azt követően, hogy a jeruzsálemi ivóvíz-hálózat megmérgezésével vádolták meg.

M. A. T.: De még azt a jogot sem jól alkalmazták, hiszen a vád természetesen nem volt igaz. Én is azt a vizet ittam, ha megmérgezem, nemcsak zsidókat, hanem arabokat is megölök. A bűnöm az volt, hogy elleneztem az izraeli megszállást. Palesztina felszabadításáért harcoló aktivistaként börtönöztek be. Vér nem tapad a kezemhez, bombamerényletet személyesen sohasem hajtottam végre. Először a Fatah, később a Hamász tagjaként az izraeli megszállás ellen emeltem fel a szavamat. Izraelben ezért börtön jár.

HVG: Említette, hogy korábban Fatah-tag volt. Miért váltott a Hamászra?

M. A. T.: Azért, mert vallásos vagyok, a Fatah pedig nem vallásos mozgalom. Én viszont saríát, iszlám vallási jogot tanultam, muszlim család gyermeke vagyok, az iszlám népéhez tartozom.

Az interjú második része

HVG: Ahhoz, hogy az izraeli kormány tárgyalópartnernek tekintse az új palesztin vezetést, azt szabja feltételül, hogy tegyék le a fegyvereket, szüntessék be a merényletek támogatását. Teljesítik majd ezeket a követeléseket?

M. A. T.: Különbséget kell tenni a fegyverek használata és a terrorcselekmények között. Létünket jelenleg csakis a fegyverek garantálják. Nem kell terroristának nevezni azt, aki fegyverrel harcol országa felszabadításáért.

HVG: Ártatlan civilek életét követelő öngyilkos merényletek azonban, melyeket a Hamász is több ízben támogatott, terrorcselekményeknek minősülnek a világ szemében.

M. A. T.: És minek nevezzük az izraeli repülők és tankok támadásait a palesztin nép ellen? Ha a palesztinokat terroristának hívjuk, az izraeliek is azok.

HVG: A Közel-Keleten láttunk már néhány radikális tömörülést, amely hatalomra kerülve megszelídült. Kormányt alakítva hajlandók lesznek beszüntetni az öngyilkos merényletek ösztönzését?

M. A. T.: A jogainkat csakis erővel tudjuk megvédeni. Ez most a helyzet.

HVG: S vajon meddig tarthat az önök felszabadító harca? Nem annyira az időt kérdezzük, mint inkább a területet. Mennyi palesztin földre mondanák azt, hogy az már kielégíti önöket?

M. A. T.: Az izraeliek 1982 óta tárgyaltak a Palesztin Felszabadítási Szervezettel, illetve a Palesztin Hatósággal. Ezek a tárgyalások semmi eredményt nem hoztak. Semmi értelme, hogy még harminc évig tárgyaljunk: egy meddő nőnek is tudomásul kell vennie, hogy képtelen gyereket szülni. Most meglátjuk, mi történik. Izraelnek előbb ki kell vonulnia Ciszjordániából és Jeruzsálemből. Miután kivonult, tárgyalhatunk.

HVG: Jeruzsálem egészéről vagy csak Kelet-Jeruzsálemről beszél?

M. A. T.: Az utóbbiról, az 1967-es határokról.

HVG: Tegyük fel, valami csoda folytán a kezükre jutna Palesztina egésze. Mit tennének a zsidókkal?

M. A. T.: Realistának kell lennünk, a realitás pedig az, hogy Izrael itt van, létezik. Nem szándékozunk a zsidókat a tengerbe dobálni. Sem a zsidók, sem a keresztények ellen nincsen semmi kifogásunk, ahogy a zsidó vallás, illetve a kereszténység ellen sincs. Ne tévesszenek össze minket az al-Káidával! A Hamász az izraeli megszállás ellen harcol.

HVG: Mi lesz az Arafaték által létrehozott biztonsági erők sorsa, illetve feladata?

M. A. T.: A biztonsági erőknek mindenkit meg kell védeniük, nem csak a Hamászt. A rendőrség tagjai a mi fiaink is. Ha létrejön a megfelelő palesztin állam, az összes milícia egybeolvad, a palesztin hadseregbe. A megszállás megszűntével persze már nem lesz szükség a fegyverekre.

HVG: Mit szólt ahhoz, hogy Benjamin Netanjahu, az izraeli Likud párt vezetője a Hamász győzelmét a nácik 1933-as németországi választási győzelméhez hasonlította?

M. A. T.: És mihez hasonlítja a tankjaikat a palesztinok földjén? Gyermekeink játszóterét ők csatatérré változtatták. És amikor a nácik elfoglalták Európát, mi volt az európaiak válasza? Ugye nem fehér zászlót lengettek?

HVG: Mi a véleménye Mahmúd Ahmedinedzsád iráni elnök beszédéről, melyben a holokausztról szólva azt állította: a zsidók elleni tömeggyilkosság mítoszát a nyugatiak találták ki?

M. A. T.: Hogy hatmillió zsidót megöltek volna? Nem hiszem. Félmilliót, mondjuk, elfogadok.

HVG: Alighanem más történelemkönyveket olvastunk. Most, hogy önöké a hatalom, tiszteletben kívánják tartani a demokratikus játékszabályokat? Vajon négy év múlva megrendezik a következő palesztin választásokat?

M. A. T.: Miért ne rendeznénk? A demokratikus választásokat elfogadtuk, nem utasíthatjuk el most a játékszabályokat. Sőt: a korábbi vezetéssel ellentétben nem is akarjuk egyedül gyakorolni a hatalmat.

HVG: Koalícióra lépnének belső ellenfelükkel, a kampány során rengeteget bírált Fatahhal?

M. A. T.: Készek vagyunk a partneri viszonyra. A Fatah még gondolkodik, de biztos vagyok benne, hogy visszatér majd hozzánk.

HVG: Önök a választások előtt a Palesztin Hatóságot elborító korrupció fölszámolását ígérték. Hogyan látnak hozzá?

M. A. T.: Erről alapvetően a bíróságoknak kell majd gondoskodniuk, de persze a rendőrséget is be kell vonni a korrupció leküzdésébe, s ha kell, az Interpolt is. A Palesztin Hatóság valóban rátette a kezét a forrásokra, s ellenünk akarta hangolni a népet. Ám a mi kezünk tiszta, ezt jól tudják rólunk az emberek, akik tisztelnek bennünket azért, amit eddig tettünk. Mi pedig folytatni akarjuk az oktatási, egészségügyi, kulturális hálózatok, a szociális intézmények kiépítését.

HVG: Azonban alighanem még az eddiginél is kevesebb pénzből. Izrael ugyanis a minap bejelentette: leállítja a palesztinoknak eddig folyósított havi 50 milliós vám- és adóátutalásokat…

M. A. T.: Jogunk van arra a pénzre. De ha nem utalják át, akkor sem halunk éhen. Lesz pénzünk is, majd kapunk. Ha máshonnan nem, hát Istentől. Mindannyian az ő kezében vagyunk.

HVG: A biztonság kedvéért azért az olajgazdag arab államokat is végiglátogatta néhány Hamász-küldött, hogy anyagi segítséget kérjenek. Milyen eredménnyel jártak?

M. A. T.: Az arab, illetve az iszlám országok nyitottak felénk, készek segíteni. De nem csak országok adakoznak. A minap egy szudáni nő kereste föl Khaled Mesalt, damaszkuszi száműzetésben élő emberünket, s átadta neki összes aranyát.

HVG: Számítanak a nyugati országok támogatására is?

M. A. T.: A pénzt az emberek akkor sem kapták meg, amikor az ígért pénzt korábban a Nyugat átutalta. Azt is mindenki tudja, hogy Oslo előtt évi 3500 dollár volt a hivatalnokok átlagfizetése, utána 700 dollár. Semmi kétség, a különbözet a vezetők zsebébe vándorolt.

BŐHM ÁGNES / KELET-JERUZSÁLEM