Forrás: Híradó

Lessing, a XVIII. századi német drámaíró, esztéta és filozófus

Kétszázhuszonöt éve, 1781. február 15-én halt meg Gotthold Ephraim Lessing német drámaíró, esztéta, filozófus.

A szászországi Kamenzben született 1729. január 22-én. Apja nagy tiszteletben álló teológus volt, aki noha főpásztori rangot viselt, családját csak igen nehezen tudta eltartani. Lessing kora gyermekkorától a könyvek bűvöletében élt, a jó hírű meisseni Fürstenschule diákjaként jól megtanult görögül, latinul és héberül, s maga is írni kezdett. 1746 őszén iratkozott be a Lipcsei Egyetem teológia szakára, ám hamar eldöntötte, hogy – szülei nagy bánatára – nem teológus lesz, s érdeklődése az irodalom, a filozófia és a művészetek felé fordult.

Az ekkoriban újjáéledő lipcsei színház felfigyelt az ifjú Lessingre, s 1748-ban nagy sikert aratva előadták Az ifjú tudós című vígjátékát. Az író a sikeren felbuzdulva több komédiát is írt, ám szülei nem helyeselték színházi kapcsolatait, s hazarendelték. Végül mégis beleegyeztek, hogy orvosi tanulmányokat folytasson, s visszatérhetett Lipcsébe. Itt azonban „kisebb” nehézségei támadtak: bár ő maga is adósságot adósságra halmozott, kezességet vállalt a színház néhány tagjáért. Amikor a társulat csődbe ment, Lessing az adósok börtöne elől Berlinbe menekült, ahol főként angol és francia történelmi és filozófiai műveket fordított, s vezette a Berlinische privilegierte Zeitung irodalmi rovatát.

1751 és 1752 között Wittenbergben élt, majd orvosi diplomájának megszerzése után ismét Berlinbe költözött és Theatralische Bibliothek címmel folyóiratot indított. A lap – az érdeklődés hiánya miatt – négy szám után megszűnt, ettől kezdve Lessing, nagyon szűkös körülmények között, csak az írásnak szentelte minden erejét. Rendkívül termékeny volt ez a berlini időszak: megjelent műveinek hatkötetes kiadása, bennük a Miss Sara Sampson, az első német polgári szomorújáték, az Igazolások című esszékötete és a Vademecum Samuel Gotthold Lange úr számára című vitairata. Korszakalkotó levelezést folytatott barátaival, Moses Mendelssohn filozófussal és Christoph Nicolai íróval a tragédia esztétikumáról, később ez Levélváltás a tragédiáról címmel jelent meg. Lessing szerint a tragédiának nem az a dolga, hogy erkölcsöt prédikáljon, hanem hogy a nézőben csodálatot és részvétet ébresszen.

Rövid lipcsei tartózkodás után ismét visszatért Berlinbe, s a Briefe, die neueste Literatur betreffend munkatársa lett, s számos tanulmányt írt a kortárs irodalomról. Árásaiban támadta a franciás drámaeszményt, s arra ösztönözte az írókat, hogy Shakespeare-t tekintsék mintának. Teret követelt a valódi nemzeti drámának is, amelynek alapja szerinte a természet és a valóság iránti hűség kell legyen. 1759-ben Fabeln című kötetében közreadta állatmeséit, ironikus hangon pellengérezve ki az emberi gyarlóságokat.

1760-ban Breslauba ment, és Szilézia katonai kormányzójának lett a titkára. A munka mellett ideje nagy részét a könyvtárban töltötte filozófiai és esztétikai tanulmányokkal, s itt született meg a Laokoón, vagy a festészet és a költészet határairól című híres értekezése. Szintén Breslauban írta a Minna von Barnhelm című komédiáját is, az első klasszikus német vígjátékot.

1765-ben Berlinben sikertelenül pályázta meg a királyi könyvtár igazgatói állását, így elfogadta a hamburgi kereskedők ajánlatát, s az új, magánalapítású nemzeti színház tanácsadója és kritikusa lett. Bár a színház hamarosan megbukott, az előadásokról szóló Lessing-beszámolók a Hamburgi dramaturgia című esszékötetben jelentek meg. Ebben Lessing a dráma alapelveiről értekezik, továbbra is szembeszállva a francia tragédia-felfogással.

1770-ben, miután anyagi helyzete rosszabbodott, kénytelen volt elfogadni a braunschweig-wolfenbütteli hercegség rosszul fizetett könyvtárosi állását. Ekkor írta Emilia Galotti című tragédiáját és a legjobb és legszebb művének tartott Bölcs Náthán című drámai költeményét. E műve a három nagy vallás, a kereszténység, a zsidóság és az iszlám erkölcsi alapjának egyenlőségét szimbolizálja. Hőse az okos, békességteremtő zsidó, Náthán, akinek alakját barátjáról, Moses Mendelssohnról mintázta.

Wolfenbüttelben Lessing egészsége egyre inkább megromlott, magányosan élt 1776-ig, mikor is feleségül vehette régi barátnőjét, Eva Königet, egy hamburgi kereskedő özvegyét. A családi boldogság csak rövid ideig tartott, az asszony 1778-ban, egyetlen gyermekük születésekor meghalt. Lessing teljes magányban és szegénységben töltötte utolsó éveit, s 1781. február 15-én bekövetkezett halála után közpénzen, a szegények temetőjében hantolták el.