Forrás: Origo

A magyar férfikosárlabda-válogatott erős ellenfeleket, míg a női teljesíthető feladatot kapott a jövő őszi Európa-bajnokságok selejtező-csoportjainak Madridban megtartott sorsolásán.

A férfiak Oroszországgal, Csehországgal és Belgiummal veszik fel a harcot, s a hatmeccses menetelés augusztus végén, Oroszországban kezdődik meg. Meszlényi Róbert szövetségi kapitány szerint még a második helyért is meg kell küzdenie Dávid Kornéléknak.

„Nehéz négyesbe jutottunk, ráadásul az első helyezettek mellett csak a két legjobb második kvalifikálja magát a spanyolországi Eb-re. Az oroszokat senkinek nem kell bemutatni, a csehekkel nemrég játszottunk ki-ki meccset, a belgákkal pedig már az előző selejtezőben is meggyűlt a bajunk. Mindenesetre megpróbáljuk.”

A női csapat – amely némi sportdiplomáciai közbenjárás után a második kalapban kapott helyet – a görögökkel, a bolgárokkal és a fehéroroszokkal került egy kvartettbe. Sterbenz Tamás szövetségi kapitány derűlátóan nyilatkozott az esélyekről.

„Ne tévesszen meg senkit, hogy nincsenek euroligás országok az ellenfeleink között, mert egyik gárdát sem lehet leírni. Az év eleji összetartásunk, benne az All Star-gálával és az amerikaiak elleni meccsel azt a célt szolgálja, hogy sikerrel vegyük a kvalifikációt, és kijussunk az olaszországi tornára.”

A 2007-es férfi Eb selejtezőjének csoportjai:

A csoport: Bulgária, Svédország, Lengyelország, Ukrajna

B csoport: Izrael, Portugália, Macedónia, Bosznia-Hercegovina

C csoport: Oroszország, Csehország, Belgium, Magyarország

D csoport: Horvátország, Észtország, Dánia, Lettország

A magyar válogatott programja:

augusztus 31.: Oroszország – Magyarország

szeptember 3.: Magyarország – Csehország

szeptember 6.: Belgium – Magyarország

szeptember 9.: Magyarország – Oroszország

szeptember 13.: Csehország – Magyarország

szeptember 16.: Magyarország – Belgium

nők:

A csoport: Görögország, Magyarország, Bulgária, Fehéroroszország

B csoport: Izrael, Ukrajna, Törökország, Szlovénia

C csoport: Horvátország, Németország, Lengyelország, Svédország

D csoport: Finnország, Románia, Szerbia-Montenegró

A magyar válogatott programja:

szeptember 6.: Magyarország – Görögország

szeptember 9.: Fehéroroszország – Magyarország

szeptember 13.: Bulgária – Magyarország

szeptember 16.: Görögország – Magyarország

szeptember 20.: Magyarország – Fehéroroszország

szeptember 23.: Magyarország – Bulgária.

(MTI)

Comments are closed.