A Hamász politikai vezetője feltételeket szabott a Nyugatnak ahhoz, hogy megnyugtassa azokat a muzulmánokat, akiket felbőszítettek az európai lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák.
Háled Mesaal pénteken a francia rádióban nyilatkozva leszögezte: amennyiben a nyugati kormányok bocsánatot kérnek a gúnyrajzok miatt, a Hamász kísérletet tesz a kedélyek lecsillapítására. Ugyancsak követelte, hogy az érintett országokban hozzanak olyan törvényeket és intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy „ilyen támadások még egyszer nem kerülnek kinyomtatásra”. Ebben az esetben a palesztin szervezet kész kulcsszerepet játszani az utcára vonult feldühödött muzulmánok haragjának megfékezésében – mondta.
A Hamász Damaszkuszban élő vezetője utalt arra, hogy több nyugati államban törvényileg tiltják a holokauszt tagadását. „Ily módon szükség van olyan törvényre is, amely nem csak Mohamed, de az összes próféta és az összes vallás elleni támadásoknak is útját állja” – érvelt Mesaal.
(MTI)

