Amerika azt kéri az oroszoktól, hogy adjanak pontosan számot szándékaikról és terveikről
Az Egyesült Államok magyarázatot kért Oroszországtól azzal kapcsolatban, hogy Moszkva bejelentette: meg akarja hívni a Hamász palesztin szervezet illetékeseit az orosz fővárosba – jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
A tárca szóvivője reményét fejezte ki, hogy Oroszország továbbra is támogatja azokat a palesztin parlamenti választásokon győztes Hamász címére megfogalmazott nemzetközi kéréseket, miszerint a szervezet hagyjon fel fegyveres ellenállásával, és ismerje el Izrael állam létét. „Most azt kérjük az oroszoktól, hogy adjanak pontosan számot szándékaikról és terveikről” – mondta Sean McCormack.
A jelenleg Madridban tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön bejelentette: meghívja a Hamász vezetőit Moszkvába, hogy megoldást találjanak az izraeli-palesztin viszályra.
„Ha meghívnak, elfogadjuk”
A Hamász vezetője közölte, hogy elfogadja a Moszkvába szóló meghívást. „Ha meghívnak, elfogadjuk” – jelentette ki a mozgalom politikai bizottságának vezetője katari sajtóértekezletén. Üdvözöljük a bátor orosz álláspontot és Putyin elnök nyilatkozatát, amely szerint nem tartja a Hamászt terrorista szervezetnek – mondta a vezető.
David Welch közel-keleti ügyekben illetékes magas rangú amerikai diplomata Putyin bejelentése után leszögezte: Washington azt óhajtja az összes kormánytól, köztük az orosztól is, hogy a Hamásszal tárgyalva igyekezzék rávenni szervezetet a nemzetközi közvetítők feltételeinek elfogadására. Welch Putyinnak a Hamásszal való tárgyalási szándékához közvetlenül nem fűzött megjegyzést, csak annyit mondott: Oroszország elfogadta, hogy kéri a Hamászt Izrael elismerésére, az erőszak elvetésére és a zsidó állammal kötött megállapodások betartására.
hirado.hu/MTI

