Világszerte erősödik az állati jogok védelmének, talán nevezzük így, kényszere. Franciaországban komoly szigorítás készül, ami forradalmasíthatja egész Európa idevágó szabályozását.
Ha már lúd, legyen sovány. Ezt követelik az állatvédők Franciaországban, ahol több ezer gazda él abból, hogy egy csövet helyez el a libák és kacsák torkában, és ezen keresztül eteti őket. Ágy aztán a májuk a szokásosnál sokkal nagyobb lesz, és szép pénzt adnak érte a piacon. Állatkínzás – ez az állatvédők réges-régi véleménye. Most azzal akarnak nyomatékot adni nézeteiknek, hogy bojkottot hirdettek, Brigitte Bardotra hivatkozva. A veterán színésznő az állatok nagy barátjaként tündöklik Franciaországban.
De ennél még sokkal jobban nyugtalanítja a francia gazdákat, hogy több országban a tiltólistára tették a liba- és kacsamájat, így Olaszországban és Németországban is. Persze még csak a tömést tiltják és nem a máj elfogyasztását. Csakhogy mi lesz akkor, hogyha a bojkott terjed, és üldözőbe veszik a fogyasztókat is? Sokan menekülési utat kerestek és találtak is. A legnagyobb francia cég Bulgáriát szemelte ki. Ott vásárolt hatalmas telepeket, mondván, mind az időjárás megfelelő, mind pedig a munkaerő olcsó. Arról nem is beszélve, hogy a törvények Bulgáriában fütyülnek a libák és kacsák jogaira. Ám a szomszédos Romániában felbukkant a madárinfluenza és ez szíven döfte a francia vállalkozót. Vajon ki vesz olyan libamájat, amely lehet, hogy fertőző? Pedig hatalmas üzletről van szó.
Franciaországban a liba- és kacsamáj évente másfél milliárd eurót jövedelmez, és nem mellesleg 130 ezer embernek ad munkát. De az Európai Unió már felszólította a gazdákat keressenek humánusabb megoldást. De hogy lehet humánusan kacsát vagy libát tömni? Izraelben a legfelsőbb bíróság úgy határozott, sehogy sem, így ott már be is tiltották.
De az igazi veszélyt Amerika jelenti. Kaliforniában 2012 után nemcsak a libatömés lesz tilos, de a libamáj árusítása is. Már több amerikai állam, így például New York is jelezte, követi a példát. Lehet, hogy így a jövőben visszakapják a libák a hagyományos szerepüket? Az ókori Rómában ugyanis őrszemként szolgáltak és gágogásuk volt a harci riadó. Egy francia állatvédő már vissza is tért az ősi megoldáshoz. A liba gágogjon, és ne hízzon – így fogalmazta meg a filozófiáját, majd elárulta: ő a maga részéről vegetáriánus.
Lengyel Miklós

