Forrás: Magyar Rádió

Az Iszlám Konferencia Szervezete, az Európai Unió és az ENSZ közösen szólított fel nyugalomra és párbeszédre a Mohamed-karikatúrák ügyében kirobbant erőszakos akciók kapcsán.

Putyin orosz elnök provokációnak minősítette a rajzokat. Reményét fejezte ki, hogy a muszlim világ vezetőinek sikerül ellenőrzésük alá vonni a helyzetet. Washington Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt tette felelősé az egyik iráni újságban válaszul indított, holokausztról szóló karikatúrapályázatért.

Közben egy francia szatirikus hetilap arra készül, hogy közölje az eredetileg dán lapban megjelent gúnyrajzokat, miután egy párizsi bíróság formai okokra hivatkozva elutasította több francia muzulmán szervezetnek a lap betiltására vonatkozó beadványát.

Korábban Rasmussen dán kormányfő cáfolta, hogy országa iszlámellenes lenne. Elmondta: az utóbbi napok azt mutatják, hogy nem Dánia és az iszlám világ közötti konfliktusról van szó, a Mohamed-rajzokról folyó vita már nemzetközi válsággá vált. Közben Gázai-övezetben, Rafahban álarcos palesztin fegyveresek szitává lőtték a dán miniszterelnök arcképét.

Tüntetőkre lőttek az afgán rendőrök

Az afgán rendőrség a Mohamed-karikatúrák ellen tiltakozók tömegébe lőtt az ország déli részén fekvő Kalat városban, amikor a tüntetők egy amerikai katonai támaszponthoz akartak vonulni. Hivatalos közlés szerint tízen sebesültek meg: három tüntetőt találat ért, hét rendőr a tiltakozók kőzáporában sérült meg.

Az ország legfőbb muzulmán papi tanácsa a negyedik napja tartó erőszak beszüntetésre kérte a lakosságot. Rádióban és televízióban közzétett felhívásuk szerint a muszlim hívőknek joguk van tüntetni a prófétát gyalázó gúnyrajzok ellen, de nincs joguk erőszakhoz folyamodni.

Megerősített védelem Budapesten

A magyar rendőrség megerősítette a dán és a norvég nagykövetség védelmét, konkrét fenyegetés nem érte a két ország képviseletét.

MR

Comments are closed.