Forrás: Magyar RádióBush elnököt, különösen Európában, igen gyakran alábecsülik. Pedig, mint éppen a mostani, az Unióról elmondott kongresszusi üzenete is tanúsítja: nem érdemes.
A kutyus, minden ellenkező híresztelés ellenére, nem ült ott a First Lady páholyában, pedig Laura Bush meghívta őt. Az amerikai sajtó szép teret is szentelt a kitüntetett négylábúnak. Amely egy németjuhász fajta, de nem is akármilyen: az iraki háborúban sebesült meg, és ezért úgymond, leszerelték, haza is hozták, ide, Amerikába, és itthon a kiképzőtisztje örökbe fogadta. Most a coloradói légitámaszponton csaholgat, ott él ugyanis, és Laura Bush kívánságára meghívást kapott a Kongresszusba is, hogy részt vegyen az elnök uniós beszédén. Meglehet, a Capitoliumhoz elvitték, de bent, a teremben, biztosan nem volt.
Bent, a teremben, szokás szerint, tűt is alig lehetett leejteni. És az amerikai utcák is kiürültek. Negyvenkétmillió amerikai ült a képernyők elé, hogy meghallgassa George Bush évértékelő beszédét, amelyet itt az unió állapotáról elmondott üzenetnek neveznek.
„Uniónk ma erős, és együtt még erősebbé tesszük” – mondta az elnök, akit viharos taps szakított félbe. Döntő esztendőnek nevezte az ideit, mert idén olyan döntések születnek majd, amelyek Amerikának mind a jövőjét, mind a jellegét meghatározzák. „Amerikának döntenie kell, hogy üldözőbe veszi-e a szabadság ellenségeit, vagy megpihen a babérjain, döntenie kell, hogy továbbra is vezetője akar-e lenni a világ gazdaságának, vagy önmagába fordul, bezárkózik” – adta meg az uniós üzenet alaphangját az elnök.
A texasiakra jellemző önbizalommal beszélt. Magabiztosnak mutatta magát, és erre szüksége is van, hiszen az elmúlt hónapokban nem sok győzelmet könyvelhetett el; sem a Perzsa- vagy más néven Arab-öbölben, sem a Mexikói-öbölben. Irakban nagyon is messze a győzelem, a Mexikói-öbölben pusztított Katrina hurrikán áldozatai, akik ma is szenvednek és nélkülöznek, szintén nem áldják a nevét. Népszerűsége mélyponton van: az uniós beszéd előtti napon készített egyik felmérés szerint a megkérdezetteknek mindössze 42 százaléka tartja jónak, elfogadhatónak a munkáját. Ez az arány itt, Amerikában, igencsak ványadt eredménynek számít.
Belpolitikai javaslatok özönével indítja elnökségének ezt a második startját George Bush, de mivel nagyon is jól tudja, hogy egész elnöki tevékenységének megítélése az iraki konfliktus kimenetelétől függ majd, sőt, nagyon nagy részben ettől függ, ezért hosszan és sokat beszélt a világpolitikáról, pontosabban annak egyes aspektusairól.
George Bush az 52 perces beszéd első felében többnyire a terrorizmussal és Irakkal foglalkozott.
„Offenzívában maradunk a terrorista hálózatok ellen, sok vezetőjüket már elfogtuk, vagy megöltük. S a többiekre is sor kerül” – ígérte az elnök. Amerika nem húzódik vissza a világból, nem adja meg magát az ördögnek soha – mondta. Offenzívát ígért Afganisztánban, Irakban, és megismételte mindazt, amit eddig is mondott: Irakban segítik a kormányt az ország talpra állításában, a modern gazdaság megteremtésében, a biztonsági erők kiképzésében, de persze az út hosszú és göröngyös, és a katonák hazahozataláról majd a katonák döntenek. Vagyis: a helyszínen lévő amerikai tábornokok döntik el, hogy mikor lesznek alkalmasak az irakiak arra, hogy maguk vegyék kezükbe országuk ügyeit.
Érdekes és jelentős, amit az elnök mondott. De ugyanilyen érdekes és jelentős az is, amit nem mondott. Irántól – amelyről azt mondta, hogy egy kis papi elit tartja túszként fogva-, szóval, Irántól megtagadta az atomprogramot, de nem szólt egyetlen szót sem Észak-Koreáról, amely pedig valószínűleg már rendelkezik atomfegyverrel. Dicsérte Egyiptomot és Szaúd-Arábiát, mint két olyan országot, ahol megindult a demokratizálódás, de a palesztin választások apropóján lényegében csak ezt mondta:
„A választások életbevágóan fontosak, de csak a kezdetet jelentik, mert a demokráciához jogállamiság, kisebbségek védelme, megbízható intézményrendszer kell, ami tovább tart, mint egyetlen szavazás” – fogalmazott az amerikai elnök. És mindösszesen egyetlen mondat jutott a palesztin választások győztesének, a Hamásznak: az, hogy el kell ismernie Izraelt, le kell tennie a fegyvert, és el kell utasítania a terrorizmust.
Az elnök ezután a belpolitikai javaslatok egész kollekciójával rukkolt elő. Meg kell szüntetni Amerika függőségét a külföldi kőolajtól, ehhez központi költségvetési pénzeket kell adni; meg kell őrizni az amerikai versenyképességet a globális gazdaságban, ehhez növelni kell a kutatásokra fordított szövetségi támogatások összegét; megoldást kell találni az egészségügyi és a nyugdíjrendszer fenyegető válságára. Mind-mind olyan nagy ívű és bölcs előrelátásról tanúskodó program, amelyet Bush most a demokratákkal közös bizottságok munkájával akarna megvalósítani.
Ez az együttműködési készség meglepte a saját táborát is, és a demokratákét is; még akkor is, ha itt, Amerikában is úgy tartják, hogy a bizottságosdik gyakran éppen arra jók, hogy elodázzák a cselekvést.
E.J. Dionne a Brookings Intézet kutatója és állandó kommentátora a Washington Post című lapnak is. Ő kommentálta az elnöki üzenetet:
„Akár William Jefferson Clinton elnök is elmondhatta volna ezeket a javaslatokat” – mondta E.J. Dionne. Szerinte ugyanis az elnök egyfelől egyértelműen ragaszkodik ugyan a terrorellenes háborúhoz, hiszen ez a politikájának az egyik alaptétele – és a kommentátor úgy gondolja, hogy Bush hisz is ebben -, másfelől viszont csaknem minden más területen Bush visszavonulót fújt. Legyen szó a társadalombiztosításról, vagy a nyugdíjrendszer átalakításáról. E.J. Dionne úgy látja, hogy Bush elnök mostani uniós beszéde egyébként sem annyira a saját tavalyi beszédéhez hasonlít, mint inkább ahhoz, amit Clinton elnök mondott el 1995-ben, nem sokkal azután, hogy a demokraták a félidős választásokon elveszítették a kongresszusi többségüket. Akkor Clinton mondogatta azt, hogy tegyük félre a nézetkülönbségeinket és a büszkeségünket, fogjunk össze közös céljaink érdekében… most Bush vette elő ezt az érvelést. Olyannyira – idézi a Brookings Intézet kutatója -, hogy az elnök egyenesen úgy fogalmazott: nem szabad, hogy a politikai nézetkülönbségekből düh legyen!
Az elemző szerint Bush elcsente azokat a témákat, amelyeket a demokraták tettek népszerűekké. Ő, azaz Bush, aki korábban nagy adókedvezményeket biztosított az olajkitermelőknek, és maga is az olajiparból jött, most ő mondja azt, hogy Amerika túlságosan is függ a kőolajtól! És E. J. Dionne még egy példát hoz: a tanárok továbbképzéséről szóló programét, amelyet az elnök most hirdetett meg, de amely szintén eredetileg a demokraták szívügye és programja volt. Minderre a magyarázat az lehet, véli a társadalomkutató, hogy az idén ősszel, félidős -kongresszusi – választások lesznek az Egyesült Államokban.
Akármiből merített is az elnök, de – mindenki szerint – jó programokkal szólította meg honfitársait. Lett légyen szó akár az új energiapolitikáról, vagyis az alternatív energiaforrások kutatásáról és kiaknázásáról, akár a kutatások és az oktatás finanszírozásának megnöveléséről.
Bush elnököt, különösen Európában, igen gyakran alábecsülik. Pedig, mint éppen a mostani, az Unióról elmondott kongresszusi üzenete is tanúsítja: nem érdemes.
Járai Judit (Washington)
