Forrás: Origo

Mindenki tudta tavaly augusztusban, hogy itt forgat a világ első számú filmrendezője, Steven Spielberg. De találkozni vele vagy akár csak távolról figyelni őt nagyon keveseknek adatott meg. Zákonyi S. Tamásnak igen. Ő volt az a magyar producer, aki a München című produkció magyar stábjának vezetőjeként nemcsak munkakapcsolatba, de személyes viszonyba is került vele. Elmeséli, hogyan.

„Szépen felcsöngetünk az összes lakóhoz”

– A városi legenda úgy szól, hogy egyszer csak csörgött a telefon, és beleszólt egy női hang: „Jó napot kívánok, Steven Spielberg asszisztense vagyok.”

– Azért ez nem egészen így kezdődik. A dolog ott kezdődik, hogy az ember évek óta dolgozik a szakmában, kipróbálja magát minden területen, csinál tévéműsorokat, reklámot, filmet – filmet mindenképpen, mert aki filmet tud csinálni, az már mindent tud. A film a legösszetettebb, legtöbb rétegű tevékenység. De még ez sem elég, fontos, hogy az ember beszéljen nyelveket és merész vágyai legyenek. Ismerek sok olyan produkciós céget Magyarországon, amelyek remekül végzik a dolgukat, rengeteg felkérésük van, jól működik az egész, de mondjuk kimondottan a kis produkciókra szakosodnak, és nem is akarnak ennél többet. Ahhoz, hogy az ember egy nap egy Spielberg-filmben találja magát, fontos, hogy valami nagyot akarjon csinálni és elhiggye magáról, hogy ezt el is tudja érni.

– És akkor egyszer csak megcsörren a telefon…

– Hát, igen, de nem egészen úgy, ahogy a városi legenda tartja. A telefon valóban megcsörrent, de nem Spielberg titkárnője, hanem Andy Vajna szólt bele, akivel akkor már évek óta együtt dolgoztam. A Flashback – vagyis a cégem – számtalan megbízást kapott az Intercomtól (melynek Andy Vajna a tulajdonosa – a szerk.) kezdve a referenciafilmektől a rendezvényszervezésig, és az együttműködés bevált. Andy cége forgalmazta azt a dokumentumfilmemet is, amelyet Egerszegi Krisztináról forgattam. Szóval Andy nyilván azt a következtetést vonta le a munkakapcsolatunkból, hogy lehet bennünk bízni, és tudta, hogy nekem komolyabb céljaim vannak. Egy nap tehát megcsörrent a telefon, és Andy azt mondta: „Tamás, akkor most papír, ceruza!”. Én meg: „Bocs, Andy, de épp vezetek, várd meg, kérlek, míg hazaérek.” És mikor hazaértem, megadott egy telefonszámot, és azt mondta: „Hívd fel Kathleen Kennedyt!”

– Tudtad, hogy ki ő?

– Minthogy Steven Spielbergnek gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok, természetesen tudtam, és azonnal remegni kezdtem. (Kathleen Kennedy az E.T. óta Steven Spielberg producere, szinte minden filmjüket együtt készítették – a szerk.) Vajna elmondta, miről van szó, én meg telefonáltam. Kathleen tündéri volt, mindenfélét kérdezett a magyarországi filmezésről, a törvényről, az adózásról, az adottságokról stb. Egyértelmű volt, hogy Andyvel már korábban beszéltek erről.

– Ha már itt tartunk: a Flashbacknek nem volt nagy filmes tapasztalata.

– Ez igaz, vannak olyan cégek Magyarországon, amelyeknek sokkal jobb referenciájuk lett volna. Én ugyan magánemberként több filmben is dolgoztam (felvételvezetőként, gyártásvezetőként), de a céggel valóban nem csináltunk még ilyesmit. Illetve annyi múltunk mégis volt, hogy egy nagyon komoly amerikai producerrel, Jerry Bruckheimerrel dolgoztunk együtt egy tévés vetélkedőben, aki összesen csak 3 napot forgatott nálunk ugyan, viszont azt fél évig készítettük elő, és két 50 perces epizód lett belőle főműsoridőben a CBS-en. És volt egy másik tapasztalatunk is: alig valamivel a München előtt úgy volt, hogy mi forgatjuk Dino de Laurentiisszel a Hannibal negyedik részét, és ebbe nagyon sok munkát fektettünk. Végül azonban a produkciót átvitték Prágába – az itteni stúdióhiány miatt, hiába találtuk meg Magyarországon a külső helyszínek 85%-át. Egy nap idejött Dino bácsi – egy szenzációs, óriási tekintélyű ember -, körbevezettük, és elégedett volt. Aztán megmutattuk neki a „büszkeségünket”, a fóti filmgyár üvegfalú stúdióját, és ezzel el is dőlt a dolog. Álltunk az üvegfalú stúdióban, tél volt, és látszott a leheletünk. Dino megkérdezte, hogy biztosan jól érti-e, tényleg a stúdióban állunk-e, nem inkább a raktárban? Mi pedig mondtuk, hogy sajnos ez tényleg a stúdió. Úgyhogy a Young Hannibal: Behind the Mask végül Prágában készült, most tart az utómunkálatoknál.

Nézz exkluzív képeket a München budapesti forgatásáról!

– De Kathleen Kennedynek szerencsére nem volt szüksége stúdióra, csak külső helyszínekre.

– Hát igen, viszont abból sokra: Budapesten kellett megtalálnunk London, Párizs, Róma, Frankfurt és Genf utcáit, egy amszterdami csatornát, a müncheni olimpiai falut és sportcsarnokot és izraeli rezidenciákat is. Az együttműködés tehát úgy kezdődött, hogy ezeket felkutattuk, és megmutattuk a film díszlettervezőjének, aki az art directorral Magyarországra jött.

– Ez hogy megy ilyenkor? Hogyan találnak elegáns lakásokat, rezidenciákat, lakásbelsőket?

– Vannak erre szakosodott szakemberek, akik jó kapcsolatokat ápolnak az önkormányzatokkal, tudnak róla, hogy hol van eladó, üres lakás stb. Nagy segítségünkre van ilyenkor a CD Hungary is, amelyik évtizedek óta ad bérbe diplomáciai épületeket. De olyan is előfordult, hogy például tudtuk, hogy kell nekünk egy lakás a Batthyány-örökmécses környékén, ahonnan kilátás nyílik a térre. (Ez az a lakás, ahol a filmben a telefonos robbantás történik – a szerk.) Ilyenkor a jól bevált kapucsengős módszert alkalmazzuk, szépen felcsöngetünk az összes lakóhoz.

Nézz exkluzív képeket a München budapesti forgatásáról!

– És azt mondjátok: Jó napot kívánok, az új Spielberg-filmhez keresünk lakást…

– Természetesen nem, csak annyit mondunk, hogy külföldi produkció forgatásához keresünk helyszínt. Ez a standard szöveg.

„Ide azért jönnek Amerikából forgatni, mert olcsók vagyunk”

– Spielberggel mikor találkoztál először?

– Először úgy volt, hogy júniusban, útban a máltai forgatásra, egy napra beugrik hozzánk. Hirtelen szóltak erről is, így azonnal el kellett rendeznünk mindent: szállást, autót stb. Őrült tempóban leszerveztük, aztán lefújták az egészet. Úgyhogy augusztus 5-én találkoztam vele először, amikor megérkezett a magyarországi forgatásra. Nagyon emlékezetes volt. Andyvel mentünk ki érte a reptérre, és én egy nagy kosárral érkeztem. Tudtam, hogy Spielberg szereti a hagyományokat, és gondoltam, akkor én ezzel kedveskedem neki: a kosárban kenyeret, sót és bort vittem magammal. Sokáig kellett rá várnunk, aznap nagy volt a forgalom a reptéren. De aztán szóltak, hogy felmehetünk a különgépre, amivel érkezett. Fölmentünk Andyvel, odaadtam a kosarat, és mit mondjak, láthatóan jól esett neki, meg volt hatódva. Csak azt nem tudta, hogy most mit kell vele kezdeni. Én meg mondtam: ahogy gondolja, elteheti emlékbe, vagy ehetünk belőle. És akkor ott a gépen megszegtük a kenyeret.

– Mikor olvastad először a forgatókönyvet?

– Még tavasszal, amikor a Filmirodánál bejegyeztettük a forgatást. Nem az egész forgatókönyvet kaptuk meg, csak egy részét, ami kizárólag a Magyarországon forgatandó jeleneteket tartalmazta. Lepecsételt borítékban érkezett Amerikából, magyarra fordítva, egy példányban.

– Hogyan toboroztál stábot? Úgy tudom, nem volt nehéz dolgod, mert aki Magyarországon filmmel foglalkozik, az mind be akart kerülni.

– Igen, ez így van, de ettől még nehéz dolgom volt, egyébként éppen ezért. A kiválasztást szerencsére nem is én végeztem, hanem az amerikai kollégák. Az én dolgom annyi volt, hogy jó embereket ajánljak – egy feladatra kb. négy-öt embert -, akiknek van tapasztalatuk a filmkészítésben, lehetőleg külföldi produkciókban is dolgoztak, ráadásul nagyszabású külföldi produkcióban, és természetesen beszélik az angol nyelvet.

Nézz exkluzív képeket a München budapesti forgatásáról!

– Viszont azt hallottam, fizetni nem kellett nekik sokat, mert a nagy kínálat lenyomta az árakat. Valaki azt a tanácsot kapta: ne kérjen sokat, mert tízen várják, hogy akár ingyen is megkapják ugyanazt a munkát.

– Először is: én nem hiszek az ingyen munkában. A tisztességesen elvégzett munkának értéke van. Másodszor: abban sem hiszek, hogy jó szakembert ingyen is megszerezhetek, hiszen neki elvileg van annyi felkérése, hogy válogathasson közülük. Amikor a München forgatása elkezdődött, épp rengeteg más produkció is forgott, itt volt az Eragon című monstre amerikai produkció, több magyar film, és a reklámszakma is dübörgött. Szóval szó sincs arról, hogy olyan könnyű lett volna a legjobb szakembereket elcsábítani. És a dologhoz hozzátartozik még valami: el kell fogadnunk, hogy ide azért jönnek Amerikából forgatni, mert olcsók vagyunk. Most már persze vannak nálunk olcsóbb helyek is: Románia, Bulgária – velük szemben meg az az előnyünk, hogy jobb az infrastruktúránk, nagyobb a filmes tapasztalatunk, és van egy zseniális filmtörvényünk, és biztonságos visszaigényelhető az itt elköltött áfa. Prága már megengedheti magának, hogy kicsivel drágább legyen ott a munkaerő, mert nekik van egy Barandov stúdiójuk, ahol bármelyik nagy hollywoodi produkció el tud készülni. Most olvastam, hogy már eldöntötték: a Barandovot továbbfejlesztik, nehogy Etyek elvigye előlük a megrendeléseket.

Nézz exkluzív képeket a München budapesti forgatásáról!

– Pedig Etyekwood még sehol sem tart, egy ideig be kell érnünk a külső helyszíneinkkel. Ezekkel is sok a probléma, a fővárosban sokan felháborodtak a lezárások, autóelszállítások miatt, és azért is, hogy mindezt mennyiért engedte meg a főváros. A zúgolódás híre még az amerikai sajtóhoz is eljutott.

– Jó, akkor vegyük sorra: az amerikai híradások az itteni stábot is megdöbbentették, elég rossz hangulatuk lett miatta. Pedig egyértelmű, hogyan készült a cikk. Itt volt egy amerikai újságíró, aki azt remélte, hogy majd beengedik a forgatásra és készíthet interjúkat. A titoktartás azonban mindenkire vonatkozott, folyton elzavarták. Ennek ellenére itt lődörgött a stáb körül, és kereste a témát, amiről írhatott. Meg is találta…

A másik a helyszínbérlés. Magyarországon létezik egy önkormányzati rendelet, amely meghatározza, hogy a közterületeket ellenérték fejében bérbe lehet adni, és az ellenértéket négyzetméterenként kell meghatározni. A négyzetméterárat minden önkormányzat maga határozza meg, a legolcsóbb kb. 400 Ft/nap, a legdrágább (a Várnegyedben) több mint 10 ezer. Ehhez pedig tudni kell, hogy egy ekkora stábnak, mint amekkora a München-ben dolgozott, körülbelül 3500 négyzetméter kell minden nap – természetesen nem csupán magához a helyszínhez, ami a képen látszik, hanem a pakoláshoz, parkoláshoz, tároláshoz stb. Szóval összesen 110 milliót költöttünk csak a közterület-foglalási díjakra és további kb. 200 milliót helyszínbérlésekre – szemben azzal, ami megjelent itthoni lapokban, hogy a főváros alig 20 milliót kapott mindezért. Az igaz, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak nem sokkal több mint 17 millió Ft-ot fizettünk, de az összes kerületnek együttvéve 110 milliót. És ezenfelül több mint 50 millió Ft-ot a rendőri biztosításért.

Nézz exkluzív képeket a München budapesti forgatásáról!

Érdemes tudni, hogy mindez a világ többi nagyvárosában egész másképp működik, ott elég egy viszonylag nagy összegű illetéket fizetni a helyszínbérlésért (New Yorkban például 10-15 ezer dollárt), viszont abba már benne foglaltatik a rendőri segítség. Mindegy, szerintem nem olyan rossz Budapestnek, hogy itt hagyták ezt a több százmillió forintot, ez pedig azt jelentette, hogy a helyszín arra az időre a stábé volt. Jogában állt elszállítani a parkoló autókat, kiüríteni a környéket, és én nem győztem a kollégáimat arra biztatni, hogy mindezt udvariasan tegyék, aki ott lakik vagy akinek fontos dolga van arra, azt beengedjék és elkísérjék a kapuig.

„Utána nem is tudtam, hogy mit kezdjek magammal”

– Mit éreztél, amikor mindez a felhajtás egyszer csak véget ért?

– Nagy-nagy ürességet. Januártól kezdve egyfajta spirális rendszerben belesodródtunk ebbe az egészbe, és közben nem volt sem időnk, se erőnk azon gondolkodni, hogy mit is csinálunk valójában. Néha egy-egy külső szemlélő pillantásán tudtuk csak lemérni, hogy atyaúristen, mit művelünk. Amikor a forgatás beindul, az tényleg olyan, mint egy tehetetlen gőzmozdony: fenn van a sínen, zakatol, és el kell ugrani előle, mert nincs az az erő, ami megállítja. Augusztus 8-án kezdtünk forgatni, 32 napig tartottak a felvételek, alig néhány nap leállással, még augusztus 20-án is dolgoztunk. Szeptember 16-án úgy ért véget a forgatás, hogy fél 5-ig felvettük az utolsó kockákat, és 6-kor felszállt Spielberg gépe. Rögtön utána nem is tudtam, hogy mit kezdjek magammal.

– Stábbuli nem is volt?

– De, az volt, csak pár nappal korábban. Direkt hétvégére szerveztük, hogy ki tudjuk pihenni magunkat. Ráadásul a nagy stáb akkor volt együtt utoljára. Spielberg innen már egy csökkentett létszámú stábbal utazott Párizsba, és onnan még kevesebb emberrel New Yorkba.

– És a búcsú is volt annyira emlékezetes, mint a köszöntés?

– A reptéren már nagyon kellett sietnünk, úgyhogy még előtte, a helyszínen beszélgettünk egy nagyot. Én egy kis meglepetéssel kedveskedtem: a magyar stáb magjával (kb. 300 emberrel) aláírattam egy szép, nagy, különleges papírlapot, ráírtam, hogy We Thank You – Your Hungarian Crew – vagy valami ilyesmit. Aztán bekereteztettük. Nagyon meglepődött, és meghatódott, megköszönte a munkánkat, nagyon dicsérte a magyar stábot, amiért kiegyensúlyozottan és nyugodtan tudott dolgozni, külön kiemelte a helyszíni munkát, és aztán pár szót váltottunk arról is, hogy hogy néz ki a jövő. Én megkérdeztem, lát-e arra esélyt, hogy visszatérjen ide, és ha igen, mikor és hogyan – ő pedig sejtelmesen annyit mondott, hogy előbb, mint gondolnám. Ennyiben maradtunk. Azóta szereztem erről részinformációkat is, de azt még nem oszthatom meg.

– Milyen képet őrzöl róla magadban?

– Egy halálosan profi szakember, aki pontosan tudja, mit akar, pontosan tudja, hogy ő kicsoda, és ha ezzel nem él is vissza, de mindenképpen él vele. Nagyon jól tudja használni az embereket, tudja, hogy ki mire alkalmas. Borzasztó fegyelmezett, és látszik az a hihetetlen alázat, ahogy az egész szakmához hozzááll. Kora reggel megérkezik a helyszínre, nem játssza meg magát, nincsenek allűrjei. Az Operaháznál például utolsó pillanatban kért egy helyszínt, ami bent volt az épületben, ki kellett üríteni. Megkapta a helyiséget, de csak azzal a feltétellel, hogy délután fél ötig át kell adni az Operaháznak. Egy félreértés miatt ez az információ már nem jutott el hozzá, és én kénytelen voltam a forgatás közben odamenni az első asszisztenséhez, hogy figyelmeztessem: Spielberg-film ide vagy oda, minket innen fél ötkor kizavarnak. Én kb. háromkor szóltam, és fél öt után öt perccel kijöttünk. Képes volt arra, hogy hirtelen átszervezze a forgatást, nem volt semmi felelősségre vonás, semmi cirkusz vagy hisztéria. Amikor a Margitszigeten forgattunk hajnali fél négykor, akkor is elsők között érkezett a helyszínre.

Nézz exkluzív képeket a München budapesti forgatásáról!

– Milyen kapcsolat alakult ki közöttetek?

– A nagy emberekre jellemző, hogy nem szeretik, ha valaki túl nagy tisztelettel közeledik hozzájuk, mert akkor zavarba jönnek, és nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Nyilvánvaló, hogy én egy privilegizált helyzetben voltam, mert én voltam a magyar stáb vezetője, ha bármi probléma felmerült, azonnal engem keresett a szemével – ő is és a kollégái is. Én pedig nem éltem vissza azzal, hogy helyzetben vagyok, tehát nem mentem oda hozzá a szinopszisaimmal és forgatókönyvötleteimmel, amelyekből jó párat kaptam a szakmából a forgatás alatt. Próbáltam úriemberként viselkedni, hogy sose érezze magát kellemetlenül. Ha az ember tud disztingválni, és nem lihegi túl a dolgot, akkor megtörténik, hogy három-négy alkalommal ő jön oda hozzám, és kezd el beszélgetni akármiről. Ami meg is történt többször.

– Ki az, aki még maradandó élményt tudott okozni ebből a munkából?

– Négy ember bűvölt el teljesen: a látványtervező Rick Carter – az a profizmus, ami belőle árad, az valami hihetetlen; a producer Kathleen Kennedy – hihetetlen, mennyire ura ennek az egésznek, mindenki úgy néz fel rá, mint egy istennőre; a vágó Michael Kahn a maga hetven-valahány évével – azt mondták, egy mufurc öregember, de én imádtam, egy tündér volt; és hát az operatőr Janusz Kaminski, aki kissé furcsa olykor, de egy igazi megszállott. Amit ő művelt a fénnyel, a tükröződésekkel és egyáltalán a kamerával… meg kell nézni a filmet!

Gyárfás Dóra

[origo]