.
Műsorvezető:Horváth Éva
Az ENSZ közgyűlése 2005-ben nemzetközi holocaust emléknappá nyilvánította január 27-ét, mivel 1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Az emléknapon a Parlamentben közjogi méltóságok, valamint zsidó és cigány szervezetek képviselőinek részvételével tartottak megemlékezést.
Roma holokauszt és rasszizmus a mai Európában címmel nyílt kiállítás a Central Galériában, melynek rendezője a Német Szinti és Roma Dokumentációs és Kultúrközpont, valamint a budapesti Holocauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány. Az utazó kiállítást január 17-én Strasbourgban, az Európai Parlamentben mutatták be a közönségnek, és útjának első állomása Budapest.
További híreink előtt két nemrégiben megjelent kiadványra hívom fel figyelmüket.A 10 éves fennállását ünneplő Roma Sajtóközpont, Lakni valahol címmel jelentette meg legújabb kötetét, amelyben olyan történeteket olvashatnak az érdeklődők, amelyeket nem szakértők, hanem maguk a romák mesélnek el.A Pécsi Tudományegyetem Romológia Tanszékének cigány tanulmányok sorozatában megjelent tematikus bibliográfiákat a Cigány tanulók oktatása – nevelése, illetve a cigány foglalkozások, mesterségek iránt érdeklődőknek ajánljuk.
Sajtótájékoztatót tartott a múlt héten Budapesten a Közép-Európai Emberjogi Bizottság magyarországi megbízottja. A brüsszeli székhelyű non profit szervezet képviselője elmondta, hogy a bizottság jogvédő irodát nyit Magyarországon, amelynek elsődleges célja a hazánkban élő nemzetiségek érdekeinek képviselete.
Stúdióbeszélgetés Kolompár Orbánnal az Országos Cigány Önkormányzat elnökével
A jelenlegi oktatási rendszer egyik gyenge pontja, hogy nem mindig tud esélyt adni azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik valamilyen okból kikerülnek az oktatásból. A szabolcs-szatmár-bereg megyei Biriben működő Dankó Pista Szakiskola és Gimnázium alapítói azzal a céllal hoztak létre iskolát, hogy ezek a fiatalok szakmát tanuljanak, vagy akár az érettségit is meg tudják szerezni.
Roma Magazin

