Vásárolni Londonban, történelmi levegőt szívni Rómában, felhőtlenül kikapcsolni Amszterdamban érdemes, de ha ez nem elég, és egy hosszú hétvége alatt mindent akarunk, akkor csakis Párizs. Éjszakai pezsgés, világhírű múzeumok, hőskori épületek, ínyenc ételek, hangulatos bevásárlóutcák, Párizs nem csak az ország; a romantika, a divat, a művészet, a mulatók és a gasztronómia fővárosa is. Az interneten százával találni olcsó ifjúsági szállók és panziók hirdetéseit, csapj le valamelyikre, a repülőjegyeket tőlünk is megnyerheted!
Érkezés, Louvre, Tuilerie-palota
Ha pár nap Párizsban, akkor két dolog, amit mindenképp tartsunk szem előtt: tájékozódjunk körültekintően és előre foglaljunk szállást, mert helyben még a külvárosi hotelek is nagyon drágák, internetes előfoglalással ugyanakkor sokat spórolhatunk. Haveri társaságok bátran bevállalhatják az ifjúsági szállókat, de a panziók között is vannak megfizethetőek, 20 euróval mindenképp számoljunk egy éjszakára. Párizs drága város, jól fontoljuk meg, mire költenénk leginkább. Legalább ennyire fontos, hogy pár napos túránkat kezdjük a hét közepe-vége felé: vasárnap ugyanis sok múzeumi belépő olcsóbb vagy ingyenes, hétfőn viszont több bolttal egyetemben zárva tartanak.
Bármilyen hihetetlen is, a fapadosokat fogadó Paris Orly repülőtér még közelebb van a városhoz, mint a világhírű Charles de Gaulle. Mintegy tizennégy kilométer, legfeljebb harminc perc innen a belváros: mehetünk az Orly gyorsvasúttal (ötpercenként jár, a jegy 8 és 9 euró között mozog), de a helyi HÉV-járat, a RER B vagy C vasút is alig negyven perc alatt a város szívébe, a Châtelet-les-Halles-hoz repít bennünket. Érdemes Paris Visite kártyára beruházni, ugyan csodálatos sétákat tehetünk, de metró nélkül azért bajban leszünk: az első három zónához három napra 18, öt napra 27 eurót kérnek egy ilyen bérletért, és számos nevezetességet is kedvezményesebb áron nézhetünk meg. Az ötös zónához is érvényes bérlet csak akkor szükséges, ha kivinnénk a gyerkőcöket az EuroDisneybe; nehéz döntés, mert majdnem egynapos program (felnőttjegy 29, gyerekjegy 23 euró).
A Châtelet-les-Halles-ról már látni a Pompidou-központot, Párizs egyik legnagyobb és leghíresebb modern kulturális központját: múzeum, kiállítóterem, könyvtár és auditórium is egyben, futurisztikus külseje önmagában is lenyűgöző. A város sokszínűségére jellemző, hogy innen pár perc alatt a Louvre-hoz vagy a Marais negyedhez is eljuthatunk. Utóbbi nagy része a zsidó negyed, kóser éttermekkel, hentesüzletekkel, de a Marais peremén alakult ki az elmúlt években egy sajátos homoszexuális negyed is, ez a környék jól szemlélteti a város kulturális sokszínűségét. A Louvre-ba nem csak híre és a Mona Lisa miatt érdemes és kell betérni: ez a világ legrégibb és leggazdagabb múzeuma, de történelme során volt már börtön, királyi palota, erődítmény, fegyverraktár és akadémia is (belépő 7 euró).
Előbb regisztrálj! | Utána nyerj repülőjegyet!Közvetlenül a Louvre mellett terül el a Napóleon által befejezett Tuilerie-palota, ahol a vezér maga is lakott. Előtte csodálatos geometriai elrendezésű virágteraszt alakítottak ki, hatalmas szökőkúttal a közepén. A Louvre-tól északra fut a város egyik leghíresebb utcája, a Rue de Rivoli, mely Napóleon osztrákok felett aratott győzelmének helyszínéről kapta nevét, nem mellesleg mintegy ötszáz házat bontottak le, hogy ezt az utcát kialakítsák. Ma ez az egyik legforgalmasabb de nem legdrágább bevásárlóutca: a Saint-Germain és a Marais méregdrága boltjaival szemben itt találni elegáns, ám megfizethető ruhadarabokat is, cipőket pl. már 20-30 eurótól árulnak. Keressük a dégriffé címkézésű, tehát az előző szezonból megmaradt, olcsóbb darabokat. Ha a Louvre-tól mégis az Opera irányába indulnánk, a nagy párizsi sugárutak forgatagában találjuk magunkat, itt aztán tényleg lehet pénzt költeni minden mennyiségben. Erre találjuk a hírhedt piroslámpás negyedet, a filmekből is gyakran visszaköszönő Moulin Rouge-t is, a Clichy metrómegállót vegyük célba, ha oda vágyunk.
Étkezés, Champs-Élysées, Quartier Latin
Röviden kitérve az étkezésre, természetesen a francia bort és sajtokat vagy az éjjel-nappal frissen sütött bagetteket nagy hiba volna kihagyni, ráadásul nem is drágábbak, mint idehaza, sőt. Ha spórolni akarunk, márpedig kénytelenek leszünk, a többi európai nagyvároshoz hasonlóan itt is az utcai hot-dog és gyrospultoknál tudunk legolcsóbban jóllakni. Azért ha tehetjük, egyszer térjünk be egy olcsóbb étterembe: kóstoljuk meg a quiche-t (tradicionális francia sós lepény), az ínyencségekről (hal, rák, csiga, főtt kakas…) nem is beszélve.
A Rivolin továbbhaladva – elhagyva a Place de la Concorde-ot és az Obelisque-et – pár perc után a Champs-Élysées-hez, a város és talán az egész világ egyik leghíresebb sugárútjához érünk. Ez a két kilométer hosszú, győzelem útjának nevezett sugárút katonai parádék, nemzeti ünnepek színtere, a mindkét irányban nyolcsávos úton reggeltől estig nagy a forgalom. Szemmel is látni a végén magasodó, Napóleon által az austerlitzi csata után emelt Diadalívet (Arc de Triomphe). Ha követtük ezt az erőltetett gyalogos útitervet, alig állunk már a lábunkon, érdemes hát felülni a metróra és azzal átutazni a Szajna bal partjára: az Eiffel-toronynak külön megállója van. Ha még nem jártunk a magaslatban, semmiképp ne hagyjuk ki: a harmadik szintre 10 euróért visznek fel minket, de már a másodikról is könnyű ámulatba esni.
Pont az a baj Párizzsal, hogy túl nagy és túl sok a látnivaló, és akkor még ki sem élveztük a kis hangulatos utcák, sikátorok, terek középkori hangulatát, mint pl. amilyen a Place de Vosges négyzet alakú tere, itt találjuk Victor Hugo házát is. Gondolatban visszaszállva a Szajna bal partjára: a Museé D”Orsay nem esik messze az Eiffel-toronytól, csodálatos képtár ez is, ha maradt még erőnk a Louvre után. Innen már nagyon közel esik a Quartier Latin, a történelmileg az értelmiséghez és a pezsgő diákélethez kötődő latin negyed, újabb bevásárló körútra invitálva bennünket. Egy híd visz minket a Szajnán fekvő Cité szigetére, itt magasodik a Notre-Dame-katedrális, ez a város szellemi és építészeti központja, maga a francia történelem. Minden nap 10 és délután 5 óra között mehetünk fel a teraszra, délelőtt csodálatos kilátás nyílik a városra innen.
Előbb regisztrálj! | Utána nyerj repülőjegyet!Ha már-már irreális módon úgy érezzük, végignéztük a város összes nevezetességét, hovatovább ki merjük jelenteni, ismerjük Párizst, hát nehogy azt higgyük. Még nem láttuk a Panthéont, a Saint-Germain de Pres-t, nem néztük meg tüzetesebben az Operát, épp csak annyit láttunk, ami feltétlenül szükséges, hogy ne legyen ciki otthon a haverok előtt. Még nem jártunk a Montmartre-on, a francia művészek korábbi, a turisták mostani zarándokhelyén, és idő híján eszünkbe sem jutott, hogy milyen jó lenne megnézni magunknak a versaille-i kastélyt is. Még nem ültünk igazi párizsi bisztróban, nem vizslattuk végig a legnagyobb divatcégek kirakatait, még nem vetettük bele magunkat az éjszakai életbe sem. Ha igazán Párizsban akarjuk érezni magunkat, nincs megállás.
[origo]

