Egy angol hölgy elképesztőnek is nevezhető, teljesen sajátos döntésre jutott. Nevezetesen, hogy házasságot köt. És ebben mi a meglepő? Hát, a férjjelölt személye…
Szerelem első látásra. Ágy jellemezte az angol Sharon Tendler azt, amit Cindyvel éreztek és éreznek egymás iránt. A most 41 éves asszony és 35 éves párja 15 hosszú esztendőn át vártak arra, hogy egymáséi legyenek, legalábbis a hölgy ezt állítja. Jövendőbelije ugyanis nem nyilatkozott.
Kapcsolatuk másfél évtizeden át arra korlátozódott, hogy évente háromszor-négyszer találkoztak. Sharon Angliában élt, Cindy pedig a Vörös-tenger melléki izraeli kikötővárosban, Eilatban. Ez év elején aztán végre egybekelhettek, miután a menyasszony állhatatos kérésére rávette a vőlegényt, hogy egyezzen bele a frigybe.
Cindy, a vőlegény delfin. Ő iránta érez igaz szerelmet az angol hölgy immár másfél évtizede. És igen, most megesküdtek. Az ara földig érő rózsaszín ruhában, fején fehér kalappal és fátyollal jelent meg a delfináriumban, ahol nagyszámú közönség gyűlt össze a szertartásra, amelynek végén barátai belökték az ifjú asszonykát a vízbe, ahol mindjárt hatalmas puszit nyomott hites ura orrára.
Hogy a történtek, vagy inkább a történhetők intim oldaláról is szót ejtsünk, meglehetősen ismert tény, hogy a hím delfinek kedvelik a fiatal lányokat, már úgy értem, emberlányokat. A tengeri emlősök magatartásának amerikai kutatója legutóbbi dolgozatában kifejtette, hogy a nászra készülő kan delfinek szeretik körbeúszkálni a fürdőző nőket, a többiektől elkülöníteni és a part felől a mélyvíz felé taszigálni őket. Igaz, arról, hogy más is történt volna, nem tudunk. Mindamellett nincs válasz arra a kérdésre, amelyet a különös házasság egy gyermek szemtanúja tett fel az apukájának, hogy tudniillik milyen utódai lesznek az ifjú párnak?
Kulcsár István

