Forrás: HVG

Az európai elitből háromszázan vettek részt a múlt héten Salzburgban az európai identitásról, az uniós értékek kereséséről tartott monstre tanácskozáson. Negatív megközelítésben úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kiválóságok biztonságát őrző háromszáz rendőr rosszul végezte a feladatát, amennyiben képtelen volt földhöz láncolni, a racionalitás talaján tartani a résztvevőket. Szó volt persze az európai huszonötöket emésztő legsúlyosabb félelemről, amit a 19 milliós munkanélküliség ténye táplál, aztán a növekedés gondjairól, a leszakadó régiók kérdéseiről. De a megszólalók – az EU féléves elnökségét adó Ausztria vezetői, az Európai Bizottság elnöke, a francia, a holland és a finn miniszterelnök, a lett államfő, karmesterek, rendezők, uniós politikusok, parlamenti képviselők, egyetemi professzorok, vállalati menedzserek – ezúttal felülemelkedtek a hétköznapokon, s az informális eszmecserén kimondták, hogy az Európai Unió nem egyszerűen gazdasági közösség, túléléséhez értékközösséggé is kell válnia. Most ennek a felismerése folyik, ami más szavakkal a kontinens lakosságának euroszkepticizmusát jelenti, válsághelyzetet. Krízist, amelyből azonban van kiút.

A hozzászólók elsősorban a piacgazdaság szociális elemeiben látták a sajátos európai fejlődési utat, a társadalmi igazságosságban, a leszakadók, a gyengék, az öregek támogatásában, a szociális partnerségben, az embereknek nyújtható biztonságérzetben. Amit a franciának-németnek mondott modell testesít meg. Többek szerint az új tagországoknak ezeket az értékeket kellene erősíteniük a versenyt és az individualitást jobban értékelő, neoliberális eszme vonzásával szemben. A lett elnöknő, az angol és a német nyelvet játszi könnyedséggel váltogató Vaira Vike Freiberga odáig ment, hogy a reálszocializmus bukásából nem a kapitalizmus igenlése következik, hiszen a marxizmuson kívül is voltak Európában szocialista elképzelések. Ő fogalmazta meg a legpontosabban az újonnan csatlakozott államok polgárainak frusztráltságát: nem azért csalódtak, mert az unióban nincs elég demokrácia, hanem mert nincs meg ennek az érzete.

Lényegében ugyanezt a gondolatmenetet követte José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, fejtegetve, hogy a különböző európai színtereknek, a régióktól az országokon át az uniós központokig, nem hierarchikusan kellene egymáshoz kapcsolódniuk, hanem egyszerre, egymás mellett létezniük. Franz Fischler volt uniós agrárbiztos szerint a kiábrándultságot sajátos demokráciadeficit okozza, mert nincs olyan uniós fórum, ahol az európai polgárok közvetlenül választ kaphatnának – például a globalizációra, a madárinfluenzára vagy éppen az energiaellátásra vonatkozó – félelmeikre, és ahonnan a közösség jövőjének lehetőségeit megismerhetnék. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár az európai életmód fogalmát próbálta megragadni mint követendő közös értéket. A biztonságra épülő, félelemmentes világot, a természet védelmét, a Mozartig visszavezethető, de a holokauszt borzalmát is magában foglaló európai kultúrát említette.

Rengeteg témát csak érintettek a szónokok: a kontinensen felhorgadó nacionalizmust, az európai önállóság kialakulatlan intézményeit, a bővítés határait, az iszlám európai jelenlétét, az alkotmány ügyét, a nagy formátumú politikusok hiányát. De egy dolog egyértelműen kimondatott, s ebben Fischler fogalmazott a legszemléletesebben: ahhoz, hogy Európának jövője legyen, a kultúrának – amely életmódot, művészetet, hagyományt, értékeket jelent – desszertből főétellé kell válnia.

FÖLDVÁRI ZSUZSA

(A szerző a HVG bécsi tudósítója)