Forrás: MNO

Az aktív külpolitika állt George Bush évértékelő beszédének középpontjában. Az amerikai elnök kiemelten szólt a radikális iszlámról és a terrorizmusról. Iránnal kacsolatban úgy vélte, véget kell vetni a radikális rezsim uralmának, egyben reményét fejezte ki, hogy egyszer a szabad és demokratikus Irán az USA legközelebbi barátja lesz.

George W. Bush elnök budapesti idő szerint ma hajnalban tartotta szokásos, éves ország-értékelő beszédét, melyet az Egyesült Államokban hagyományosan az „Unió Helyzetének” hívnak. A minden elnöknél megszokott módon néhány mondatonként tapsviharral félbeszakított beszédben Bush az aktív külpolitikára fókuszált, és nem próbálta nyelvi frázisokkal enyhíteni a néhol szokatlanul kemény kijelentéseket.

„Külföldön nemzetünk egy hosszú távú cél mellett kötelezte el magát – véget akarunk vetni a diktatúrának a világban” – mondta az elnök. Bush szerint néhányan legyintenek az ilyen célokra, mondván, hogy mindössze „eltévelyedett idealizmusról” van szó. A republikánus államfő szerint azonban „Amerika jövőbeli biztonsága függ ettől”.

– A diktatúrák támogatják a terroristákat, a radikalizmust szítják, és tömegpusztító fegyvereket próbálnak birtokukba venni – mondta. „Minden egyes lépés, melyet a szabadság irányába teszünk, biztonságosabbá teszi országunkat” – fogalmazott az elnök, hozzátéve, „ezért bátran fogunk a szabadság ügyében cselekedni”.

Az amerikai elnök beszédében a radikális iszlám és a terrorizmus is kiemelt említést kapott. A terroristák nem tudják katonailag felvenni a versenyt az USA-val, ezért a félelem eszközéhez nyúlnak és civileket mészárolnak le – mutatott rá Bush. Ez azonban kevésnek fog bizonyulni, mert „szeretjük a szabadságunkat, és harcolni fogunk, hogy megőrizhessük azt. . . . A visszavonulásban nem lelhetünk békét, és a visszavonulásban nem lelhetünk becsületet sem. . . . Sosem fogunk behódolni a gonosznak” – fogalmazott.

„Amerika elutasítja az izoláció hamis vigaszát” és küzdeni fog a szabadságért – tette hozzá. Afganisztánban ugyanúgy, mint Irakban, ahol Bush szerint „drámai előrehaladás” figyelhető meg. A Hamásznak el kell ismernie Izraelt, le kell fegyvereznie tagjait, el kell utasítania a terrorizmust, és a tartós béke érdekében kell ténykednie – szögezte le.

Bush szerint Iránban egy radikális rezsim tartja uralma alatt az embereket, palesztin és libanoni terroristákat szponzorál, és ellentmond a világnak nukleáris ambícióival. Ennek véget kell vetni – hangsúlyozta az elnök. George Bush – példátlan módon – közvetlenül az iráni emberekhez is szólt beszédében: „Amerika tiszteli Önöket, és tiszteljük országukat is. Tiszteljük az Önök jogát, hogy maguk válasszák meg a saját jövőjüket, és elnyerjék saját szabadságukat. És nemzetünk reméli, hogy egy nap a legközelebbi barátai lehetünk majd egy szabad és demokratikus Iránnak.”

Bush még kérte a Kongresszust, hogy hosszabbítsa meg a PATRIOT (hazafias) törvényt a terroristák ellen az Egyesült Államok területén folyó harc érdekében.

A gazdaságnak ugyan szüksége van reformokra – mondta az elnök -, de az utóbbi évek eredményei igen pozitívak: az utóbbi 2 évben 4,6 millió új munkahelyet teremtettek az USA-ban. A TB-rendszernek úgyszintén reformokra lesz szüksége, lévén, hogy az úgynevezett „baby boomer” generáció most vonul majd nyugdíjba.

További pozitív eredményként említette meg az elnök a drog-használat csökkenését, és a tudományos haladás érdekében azt javasolta, hogy az elkövetkező tíz évben duplázzák meg a „fizikai tudományok” szövetségi támogatását, elősegítve ezzel a nanotechnológiai, az úgynevezett szuperszámítógépes, illetve az alternatív energiaforrásokra irányuló kutatásokat.

Az előzetes reakciókat tekintve a beszédből a jobboldali FoxNews hírtelevízió a külpolitikai kijelentéseket ragadta ki és hangsúlyozta szalagcímeiben, a demokrata politikusok azt nehezményezik, hogy az elnök nem volt elég specifikus a terveit és javaslatait illetően.

Comments are closed.