Forrás: HíradóEötvös József 135 éve halt meg
Százharmincöt éve, 1871. február 2-án halt meg Pesten báró Eötvös József író, költő, politikus, államférfi.
A nagyításhoz kattintson a képre
1813. szeptember 3-án született Budán, arisztokrata családja a bárói rangot még Mária Teréziától kapta. Apja sárosi helytartó volt, ő verte le 1831-ben a koleralázadást. Mivel Eötvös otthon német nyelvű anyjával tanult s rosszul beszélt magyarul, apja nyilvános gimnáziumba íratta Budán, s a jakobinusokkal elítélt Pruzsinszky Józsefet fogadta mellé nevelőnek, aki megalapozta szabadelvű gondolkodását. Eötvös 1826-31 közt jogot hallgatott Pesten, 1833-ban tett ügyvédi vizsgát. 1834-ben Fejér megyei aljegyző, majd kancelláriai fogalmazó lett. A pozsonyi országgyűlésen találkozott Kölcseyvel, Széchenyivel, Deákkal, a köznemesség és értelmiség felé fordult, írásaiból tartotta el magát.
1836-37-ben Trefort Ágostonnal beutazta Nyugat-Európát, tapasztalatai alapján írt első politikai művei a börtönviszonyok javításával és a zsidók egyenjogúsításával foglalkoztak. Széchenyi és Kossuth vitájában az utóbbi mellé állt Pesti Hírlapbeli cikkeiben. 1837-ben az eperjesi kerületi tábla közbírája lett, részt vett az 1838-as árvízi mentésben, az Árvízkönyv kiadását a Heckenast kiadó kárainak pótlására indította.
Légy, akit várunk – írta neki Kazinczy, az ő védelmében készült első írása, A kritikus apotheosisa, 1831-ben. Az 1830-as és 40-es években írt versei érzelmesek s szociálisan érzékenyek (A megfagyott gyermek), de kifejezik küldetéstudatát is (Én is szeretném…, Végrendelet, Búcsú). A karthausi (1839-40) című regénye külföldi útjainak és hazai törekvéseinek foglalata, a ma már alig olvasható művet a korabeli ifjúság, így Petőfi is bibliájának tekintette. A külföldön ismert első magyar regény világfájdalma a kapitalizmus ellentmondásaiból is ered – e kérdéseket A szegénység Árlandban című írásában elemezte.
A falu jegyzője (1845) a magyar vármegye szatirikus rajza, a nemesség és a hivatal züllöttségét, korruptságát leplezte le, bemutatva a jobbágyság kiszolgáltatott helyzetét. Dózsa-regénye, a Magyarország 1514-ben liberális alapkérdésekre keresett választ s figyelmeztetett: a nép jogfosztottsága katasztrófát okozhat. E két mű legjelentősebb irodalmi alkotása, amelyeknek ábrázolásmódja és témája is újat hozott, Eötvös a romantika és a realizmus eszközeivel is élt. Említendők Éljen az egyenlőség!, A házasulók című vígjátékai, s tragédiája, a Boszú (így!). Lefordította Victor Hugo Angelóját, s a legértőbb bírálatot írta Petőfiről, méltányolva népies hangját, noha az távol állt tőle.
A nagyításhoz kattintson a képre
Eötvös politikusként az 1839-es országgyűlésen tűnt fel, harcolt a feudális intézmények ellen, a jobbágyfelszabadításért és az ország demokratikus átalakulásáért. 1840-ben Szalay Lászlóval indította el a Budapesti Szemlét, s Kossuth Pesti Hírlapját védve Széchenyivel is szembeszállt. Az 1843-44-es országgyűlésen Batthyány Lajossal a centrista ellenzék vezetője, Reform című 1846-os könyve a korszellem legjobb kifejezője. 1848-ban az első magyar felelős kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Széchenyivel és Deákkal a mérsékelt politika híve volt, s a Batthyány-kormány szeptember 11-i lemondása és Lamberg gróf, királyi biztos szeptember 28-i meggyilkolása után, elrettenve a várható eseményektől, emigrált.
Münchenben a nemzetek és az emberiség fejlődési tényezőit kutatta, ennek eredménye lett elméleti munkája, A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, mely 1851-54-ben magyarul és németül jelent meg, s külföldön is a legjelesebb állambölcseleti művek közé sorolták. A liberális eszméket a korabeli adottságokkal egyezteti, a szabadság és egyenlőség mellett a testvériséget a nemzetiség jelszavával helyettesíti, felvilágosult és türelmes álláspontja révén eljutott a nemzetiségi autonómia gondolatáig.
1851-ben hazatérve ismét részt vett a közéletben, 1856-tól az Akadémia alelnöke, 1866-tól elnöke volt, s részt vett a Kisfaludy-társaság újjászervezésében. Ausztria egységéről és Magyarország különállásáról írt 1859-es tanulmányai a kiegyezés irányába mutattak. 1861-től kiadta a Politikai Hetilapot, Deák Ferenc híveként részt vett a kiegyezést előkészítő munkákban. 1865-ös tanulmánya A nemzetiségi kérdés, ebben kifejtett terveit nem tudta a későbbi törvényben megvalósítani.
1867 után – egyedüliként a 48-as miniszterek közül – az Andrássy-kormány tagja lett, újra a vallás- és közoktatási tárca élén. Bevezette az általános tankötelezettséget, rendezte a felekezetek és az állam viszonyát, egyenjogúsította a zsidó vallást s a nemzetiségek helyzetét az oktatásban, s tervezte az iskolarendszer polgári átalakítását is. Támogatta az egyetemeket, tanárképző főiskolát állított fel, egyetemi szintre emelte a mérnökképzést. Utolsó éveiben közéleti teendői miatt keveset írt, nevelési regénye, a Nővérek az 1831-es koleralázadásnak állít emléket. Regénytöredékei, novellái mutatják: még sok irodalmi terve volt. Korábban Kazinczyról, Kölcseyről, majd Kőrösi Csomáról, Széchenyiről, Desewffy Józsefről, Vörösmartyról, Reguly Antalról, Szalay Lászlóról mondott emlékbeszédet.
„Márvány szobor helyébe, / Ha fennmarad nevem, / Eszméim győzedelme / Legyen emlékjelem” – írta a Végrendeletben. Fia, Eötvös Loránd a legnagyobb magyar fizikusként 1889-ben követte őt az Akadémia élén.
