Izrael nem utal pénzt a Palesztin Hatóság számláira – jelentette ki az izraeli ügyvezető miniszterelnök. A forgalmi adókból és vámbevételekből származó pénz létfontosságú a palesztinok számára, akár a nemzetközi segélyek.
A nyugati országok – köztük Németország és az Európai Unió is – azzal fenyegetőztek, hogy felfüggesztik a segélyeket, ha a Hamász nem hagy fel az erőszakkal. Ezt azonban a szervezet egyelőre nem hajlandó teljesíteni.
Az ügyvezető izraeli miniszterelnök döntése szerint 35 millió dollártól esik el a Palesztin Hatóság, ami akár válságba is sodorhatja annak létezését. Ehud Olmert kijelentette, hogy befagyasztja a palesztinoknak járó pénzek átutalását. „Nem áll szándékomban pénzt utalni, hogy a terrorizmust finanszírozzuk. Semmiképpen nem engedélyezhetünk olyan tranzakciókat, amelyek Izrael biztonságának veszélyeztetését támogatnák.” – jelentette ki Ehud Olmert.
Az ideiglenes kormányfő előzőleg tárgyalt a német kancellárral. Angela Merkel hasonló nyilatkozatot tett. „Még meg kell várnunk a továbbiakat, de azt elmondhatom, hogy Németország és az európai közösség nem kíván közvetlen pénzügyi támogatást adni a Palesztin Hatóságnak addig, amíg a Hamász nem hagy fel az erőszakkal, nem ismeri el Izraelt, és nem követi a békefolyamat lépéseit” – közölte Merkel.
A két vezető tárgyalt az iráni atomprogramról is. Merkel szerint Irán nukleáris tervei nemcsak Izraelt, hanem az egész demokratikus világot fenyegetik. Közel-keleti útjának második, befejező napján Merkel palesztin területre látogat, hogy találkozzon Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, a vesztes Fatah vezetőjével. A győztes Hamásszal – német koalíciós utasításra – tilos megbeszélést folytatnia.

