Forrás: Magyar Rádió

Hogyan reagáljon az Unió az iráni atomprogramra és a radikális palesztin mozgalom, a Hamász választási győzelmére? Ez a két fő témája a 25-ök külügyminiszteri értekezletének.

Brüsszelben vannak az iráni nemzetbiztonsági tanács illetékesei, akik arra igyekeznek rábeszélni az uniós minisztereket, hogy halasszák el a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség csütörtökre tervezett ülését. Ezen születhet meg a döntés, hogy az iráni atomprogram az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül, vagyis szankciók várhatóak-e.

Az Uniót képviselő német, brit, francia trojka már kinyilvánította, hogy Iránnal a tárgyalások holtpontra jutottak, és a hétfői csak afféle tájékozódó meghallgatás. De délután Londonban is Irán lesz a fő téma, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína bevonásával folytatnak az egyeztetések, vagyis csütörtökig még sok minden történhet.

A Hamász rajta van az unió által terroristának tekintett szervezetek listáján, viszont brüsszeli illetékesek már a múlt hét végén hangsúlyozták, hogy a palesztinoknak szánt anyagi támogatás nagy része a Hamász megkerülésével is eljuttatható. Ugyanakkor Solana külügyi főképviselő hétfőn ismét leszögezte, hogy a Hamásznak kormányzati tényezőként le kell mondania a fegyveres harcról, és el kell ismernie Izrael létét, vagyis a „mit kezdjünk a Hamásszal” probléma ugyanúgy a kör négyszögesítéséhez hasonlít, mint az iráni atomambíció kezelése.

Keleti Miklós (Brüsszel)

Comments are closed.