Forrás: Magyar Rádió

Újabb összecsapások voltak a palesztin választások győztesét és vesztesét támogató milicisták között. A Gázai övezetben hajnalban két rendőr sebesült meg, amikor Hamász-fegyveresek rájuk lőttek.

A palesztin rendőrség tagjainak többsége a vesztes Fatahhoz kötődik, és éppen ezért attól tart, hogy elvesztik állásukat egy Hamász-kormány alatt.

Az Egyesült Államok figyelmeztette a Palesztin Hatóságot

Az Egyesült Államok figyelmeztette a Palesztin Hatóságot, hogy megvonhatja az idei évre tervezett 234 millió dolláros segélyt a Hamász kormányalakítása miatt.

Bush úgy fogalmazott, hogy ha a Hamász nem mond le az erőszakról és nem változtat az Izraellel kapcsolatos álláspontján, akkor a palesztinok nem kapják meg a segélyt. Az elnök a CBS televíziónak adott interjújában beszélt erről, és tulajdonképpen megismételte mindazt, amit csütörtöki sajtóértekezletén mondott.

A külügyminisztérium is nyilatkozott: Sean McCormack szóvivő azt jelentette be, hogy Washington valószínűleg felülvizsgálja a palesztinoknak szánt segélyeket, amelyek az ENSZ és különböző nem-kormányszervek révén jutnak el a Palesztin Hatósághoz.

– Hogy egyértelmű legyek: terrorista szervezeteknek nem adunk pénzt – mondta sajtótájékoztatóján a külügyi szóvivő. Hozzátette, hogy mindenki tisztában van azzal, mennyire szegények a palesztinok és mennyire szükségük van a segítségre, de be kell tartani a törvényeket, és ezek a törvények tiltják terroristának minősített csoportok finanszírozását.

Közben az amerikai kongresszusban is erőteljes ellenállás van kibontakozóban egy Hamász-vezette palesztin kormány ellen. Egy floridai képviselőnő, Ileana Ros-Lehtinen arról beszélt, hogy amerikai törvényhozók nem támogathatnak olyan szervezetet, amely Izrael elpusztítására szólít fel.

MR, Járai Judit (Washington)

Comments are closed.