Forrás: Magyar Rádió

Akár életveszélyt is okozhat két, gombákkal kapcsolatos szombathelyi kiadvány. A kötetek egyik szerzője szerint a technikailag minősíthetetlen színvonalú fotók alapján lehetetlen beazonosítani a bemutatott gombákat.

A gombaszakértő, Zagyva Tibor elmondta: a két kiadvány – a Gombászok kézikönyve és a Gombakatalógus – még tavaly, egy pályázat által támogatott program keretében jelent meg. Az összesen 13 milliós összköltségvetésű projektnek csak egy része volt a kötetek megjelentetése, önmagában erre 1,2 millió forint állt rendelkezésre, csakhogy a kiadványok a legkevésbé sem elfogadhatóak. Zagyva Tibor szerint gyanítható, hogy még csak nem is nyomdában készültek. A fotókon ábrázolt gombák színe torz, a mikológus úgy vélte: ezek alapján lehetetlen egy adott fajt helyesen beazonosítani.

A jelmagyarázatok pedig bizony sértőek is lehetnek. Az ehető gombákat például a NATO jelképével, a védetteket a zsidó hatágú csillaggal jelölték. A tavalyi megjelenés óta számos kritika miatt megismételték a könyvek kiadását, minőségi javulás azonban nem történt. Zagyva Tibor elmondta: a köteteket főként könyvtáraknak, iskoláknak szánták, de arról nincs információja, hogy hazánkban hova jutottak el a könyvek, elvileg az egész országban bárhol fellelhetők. A szerző most új kiadót keres, amely megjelentetné a szakkönyveket. Ezek egyébként egy évtizedes kutatómunka eredményeit foglalják össze.

Simán Klára

Comments are closed.