A londoni The Times értesülése szerint az árulóként számon tartott Júdás apostol „felmentését” többek között a pápa közvetlen környezetéhez tartozó Walter Brandmüller, a történettudományi pápai tanács elnöke és Vittori Masuri író támogatja, mi több, azt maga XVI. Benedek is helyesli.
Júdás rehabilitációjának gondolatával foglalkozik a katolikus egyház. Erről abszolút hitelesnek számító szolid angol és olasz újságok számolnak be.
A londoni The Times értesülése szerint az árulóként számon tartott apostol „felmentését” többek között a pápa közvetlen környezetéhez tartozó Walter Brandmüller, a történettudományi pápai tanács elnöke és Vittori Masuri író támogatja, mi több, azt maga XVI. Benedek is helyesli.
Lukács evangéliuma szerint „beméne pedig a sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik” (Lukács 22,3) és 30 ezüstpénzért elárulta Jézus Krisztust, majd később öngyilkos lett.
A La Stampa című olasz újságnak adott interjújában Masuri rámutat, hogy a keresztény hagyomány szerint Jézus megbocsátott Júdásnak, és a pusztába küldte, hogy ott lelki gyakorlatokkal tisztítsa meg magát. Több, az Újszövetséggel foglalkozó tudós szerint Júdás alakja „teológiai inszinuációnak” esett áldozatul, amely azután elősegítette az antiszemitizmus kifejlődését. Az első keresztények azonban hittek abban, hogy Júdás csak az Isten által rá mért feladatot teljesítette.
A pápa – állítják megbízhatónak mondott források – helyesli Júdás rehabilitációjának tervét, amely komolyan hozzájárulhat a keresztények és a zsidók kapcsolatának rendezéséhez. Ez utóbbit XVI. Benedek pápasága egyik első számú prioritásának tekinti.
Vittori Masuri és Monseigneur Brandmüller még ebben az évben közzé akarja tenni angol, német és francia nyelven Júdás apokrifnak számító evangéliumát, amelyet egy IV. században keletkezett és nemrégiben felfedezett kopt papirusztekercs őrzött meg.
Kulcsár István

