Forrás: MNO

A következő világháború előzményeit jósolja meg a Die Welt. A német napilapban megjelent esszé szerint 2007 augusztusában fog kitörni atomháború Irán és Izrael között az olaj, a demográfiai tényezők és a kulturális különbségek miatt. A vízió szerint a nukleáris harc a nyugat végleges hanyatlását jelenti.

A következő világháború előzményeit jósolja meg a Die Welt című német napilapban Niall Ferguson Ahogyan a nagy

Öböl-háború elkezdődött című esszéjében. A cikkben 2011-ből napjainkra visszatekintve vázolja fel az Irán és Izrael közötti háborút kiváltó okokat.

Az ezredfordulót követő minden esztendőben növekedett a

Perzsa-öböl térségében az instabilitás. 2006 elején

összeálltak a könnyen lángra lobbanó konfliktus előzményei,

melyek az 1991-esnél és a 2003-asnál is sokkal veszélyesebb

összecsapás előfutárai voltak. A konfliktus egyik oka a

térség fokozódó jelentősége az olajkitermelésben volt.

Miközben a föld olajkészletei egyre gyorsabban kimerülnek,

addig az ázsiai gazdaságok egyre növekvő energiaigénnyel

jelentkeztek.

A háború második előzménye demográfiai természetű: miközben Nyugat-Európában a termékenység már a 1970-es években

az önreprodukciót sem biztosította, a 1990-es évekre az EU-tól

keletre és délre fekvő muzulmán államokban az egy nőre jutó

gyermekszám két és félszerese volt az európainak. Iránban

még inkább felerősítette ezt a tendenciát Khomeini forradalmának szociális konzervativizmusa, mely csökkentette a házasodási életkort és tiltotta a fogamzásgátlást. Az ország hatalmas háborús veszteségei ellenére egy igazi gyermeklétszám-robbanás zajlott le, amely együtt járt a fiatal férfiak szokatlanul magas arányával. A lakosság több, mint 40 százaléka 1995-ben 14 évesnél fiatalabb volt, ez a generáció 2007-ben készen állt a harcra. Ez nem csak fiatalos energiát adott az iszlám társadalmaknak, ami szinte összehasonlíthatatlanná tette azokat az elöregedett Európa nehézkes és lusta kényelmességétől. Ágy lezajlott a népesség

egyensúlyának drámai eltolódása.

A harmadik és talán legfontosabb ok kulturális természetű. 1979 óta nem csak Iránban, hanem a muzulmán világ nagy részében a vallási érzelmek újjáéledése söpört végig, ami ellentéte az európai templomokat kiürítő szekularizációs hullámnak. Csak néhány állam követte Iránt a teokrácia útján, de a politika mindenütt megváltozott: Marokkótól Pakisztánig az ötvenes évek óta a hatalmat gyakorló katonai rezsimek és feudális monarchiák a vallási radikálisok nyomása alá kerültek.

Az az ideológiai koktél, melyet iszlamizmusnak neveztek éppen olyan extrém volt, mint a két XX. századi nyugati szélsőséges ideológia: a kommunizmus és a fasizmus. Az iszlamizmus nyugat ellenes, kapitalizmus ellenes és antiszemita volt.

2007-ig az iszlamisták nem láttak más lehetőséget, mint hogy terrorcselekményekkel harcoljanak ellenségeikkel szemben. Az öngyilkos merénylő volt számukra a hős, de az iráni elnök egy sokkal erősebb fegyvert keresett. Elhatározta, hogy megnöveli az iráni nukleáris potenciált, országát a Észak-Koreával összevethető atomhatalommá teszi, egy olyan hatalommá, amely képes szembeszállni az Egyesült Államokkal, olyan hatalommá mely el kívánta pusztítani az USA legszorosabb szövetségesét, Izraelt.

Megismétlődött a történelem – akárcsak a harmincas években,

amikor egy antiszemita demagógia országa összes nemzetközi

szerződését megszegte és a háborúra készült – olvasható a lapban. Előbb a megegyezéssel kísérleteztek, és Iránnak gazdasági

kompenzációt ígértek a nukleáris aktivitásról történő

lemondásért cserébe, majd a nyugat a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez és az ENSZ-hez fordult. Kína vétójának köszönhetően olyan üres határozatok és eredménytelen

szankciók következtek, mint Irán kizárása a 2006-os labdarúgó világbajnokságról.

Az iráni elnöknek így volt elég ideje, hogy fegyverkészítésre is alkalmas uránt gyártasson Natanz-ban. A nukleáris fegyverkezési ismeretek továbbadásának tilalma, amely Izrael, Pakisztán és India miatt félhalott volt, most végleg megkapta a kegyelemdöfést. Teherán rakétái Tel-Avivra szegeződtek, míg az izraeli rakéták az új Netanjahu kormány Teheránra irányította.

Téves volt az a remény, mely szerint a Közel-Keleten

megismétlődik a kubai válság forgatókönyve, s a felek az

atomfegyverek bevetésétől az utolsó pillanatban

eltekintenek. A 2007 augusztusi pusztító nukleáris

összecsapás nem csak a diplomácia kudarcát szimbolizálta, de

az olajkorszak végét és a nyugat végleges hanyatlását.

Irakban megtámadták az amerikai támaszpontokat, míg Kína

azzal fenyegetőzött, hogy a konfliktusban Teheránt fogja

támogatni.

(Forrás: welt.de)