Forrás: Magyar Rádió

Vajon mit tesz Amerika és Európa Irán atomtervei ellen? Lelkük mélyén Izraelre számítanak – nyilatkozta műsorunknak egy szakértő, arra célozva, hogy Szaddám Huszein nukleáris ábrándjainak is izraeli bombázók vetettek véget még a nyolcvanas években.

Kit fenyeget valójában Irán atomprogramja? Milyen eszközei vannak a nagyhatalmaknak, hogy megakadályozzák Iránt, hogy saját atomfegyvert fejlesszen ki? Erről tárgyalt Berlinben Németország, Franciaország és Nagy-Britannia külügyminisztere, ez a három állam mindeddig megpróbálta ésszerű érvekkel rávenni az iráni vezetést, hogy ne sértse meg a nemzetközi előírásokat, és ne fejlessze ki saját atomfegyverét. A múlt héten végképp kiderült: Irán új elnöke és a mögötte álló erők fütyülnek a német-francia-angol érvekre. Miben bíznak Teheránban? Hatalmas olajkészleteikben, abban, hogy Amerika túlságosan is elfoglalt Irakkal és Afganisztánnal, meg persze Oroszország és Kína elnézésében, sőt, csendes támogatásában?

Mi a teendő Iránnal, megbüntetni, vagy tovább tárgyalni vele? Ha megbüntetni, akkor miként, ha tárgyalni, akkor meddig, mit változtat az egyik, mit a másik megoldás? Erre mintha valójában nem is lenne válasza még a világnak, jóllehet, sokan őszintén aggódnak – legalábbis Németország vezetői körében – amiatt, hogy az irániak nem teszik átláthatóvá atomprogramjukat. A múlt héten az itt összegyűlt francia, német és brit külügyminiszter megkockáztatta ugyan, hogy kijelentse: össze kell hívni Irán ügyében az ENSZ Biztonsági Tanácsát, de azután Washingtonban mégsem jutott e téren egyről kettőre az ott először vizitelő új német kancellár, Angela Merkel és vendéglátója, George Bush.

A Nyugat keze meg van kötve Irán kapcsán, és mi több, egyesek, mégpedig komoly, józan gondolkodású emberek itt Németországban is kénytelenek egy kicsi, de katonailag nagyon erős, mégis bizonyos tekintetben még mindig a létezéséért küzdő országban, Izraelben bízni, hogy majd ő megoldja a problémát a Nyugat helyett, tehát hogy majd az izraeliek elviszik a balhét. Ez derül ki abból az interjúból, amit Gert Weisskirchen, az egyik német kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt külpolitikai ügyekben illetékes parlamenti képviselője adott.

Ő azt mondja, hogy „a nemzetközi közösségnek azonos hangon és azonos tartalommal kell tárgyalnia Iránnal, ez a békés és a legegyszerűbb megoldás nyitja. Nemcsak az Egyesült Államok és a három e témával foglalkozó nyugat-európai ország (Anglia, Németország, Franciaország), hanem az Öböl-menti arab és nem arab államok, illetőleg Kína és Oroszország együttes stratégia alapján kell, hogy gondolkodjon, cselekedjen, csak így lehetséges befolyásolni és jobb belátásra bírni az iráni vezetést.”

Ám az amerikaiak, a nyugat-európaiak és a japánok már egységesnek látszanak a tekintetben, hogy az ügyet, az iráni atomprogram ügyét a Biztonsági Tanács elé kell utalni. De mit érhet el a Biztonsági Tanács? A válasz szerint „Irán számára világos távlatokat kell kijelölni, azt tudniillik, hogy nem mehet tovább, a nukleáris fűtőanyaggal semmiféle esetben sem kezdhet katonai programba, csak polgári hasznosítása az egyedüli lehetőség, és semmikor sem cselezheti ki a nemzetközi közvéleményt, mert az figyel, be kell engednie az irániaknak az ellenőröket akkor, amikor azok csak akarnak, így lehet egyedüli módon nyomást gyakorolni az irániakra” – mondta Gert Weisskirchen.

A kérdés továbbra is az, hogy miért is engedelmeskednének az irániak, azt is mondhatják továbbra is, hogy szuverén ország vagyunk, minden országnak joga az önálló atomprogram kifejlesztése. Nos, ha továbbra is ezt mondják az irániak, akkor mi következik, szankciók jönnek? „Iránnal föl kell ismertetni saját érdekeit, egy okosan tárgyaló elnököt fölmutató országról beszélünk, ennek az embernek, az iráni elnöknek tudnia kell, hogy a jobb életkörülmények, a szociális problémák megoldása reményében választották meg. Mármost azzal is tisztában van, hogy mi, a nyugati országok tudjuk segíteni céljainak megvalósítását, cserében azonban le kell mondania az atomprogram folytatásáról, komoly lehetőségeket nyújtunk az engedményért cserében.”

Ezek után azonban fölmerül az a kérdés, hogy vajon ez mennyire is érdekli az irániakat, ugyanis az az ország kitűnően megvan a nyugatiak nélkül, nem úgy, mint a nyugatiak nélküle: a kőolajra nekünk, Nyugat-Európának van szüksége. Technológiát az irániak simán beszerezhetnek mondjuk az oroszoktól vagy a kínaiaktól, igazából tehát Irán tud bennünket sakkban tartani, nem pedig fordítva. Másrészt van itt egy ellentmondás, ha azt gondoljuk, hogy az iráni elnök bölcsen tárgyal, akkor ebbe a képbe hogy illik bele, hogy folyton Izrael megsemmisítésének szükségességét hangsúlyozza? Ettől olyan okos?

Gert Weisskirchen a következőt feleli: „Semmiképpen sem, Izrael ügyében a Nyugatnak a leghatározottabban kell föllépnie és megvédenie a zsidó állam létezéshez való jogát. Ugyanakkor bizony nyomós érdek, hogy egyedül Németország 3-4 milliárd eurót keres évente az Iránnal folytatott gazdasági kapcsolatok révén, és Oroszország tízmilliárd dollárt érő katonai technológiát adott el az utóbbi időben Iránnak, Kína pedig húszmilliárd dolláros energiaszállítási egyezményt kötött az irániakkal, tehát megannyi szállal kapcsolódik mind a nyugat-európai, mind az ázsiai világhoz Irán. Egy bizonyos, ha a nemzetközi közösség ezúttal nem találja meg az egyhangúságot, nem mutat egységet, akkor az irániak ezt a saját javukra és homályos atomprogramjuk folytatására fogják fölhasználni. Az oroszokat és a kínaiakat is rá kell tudnunk venni, hogy megértessék Iránnal: átléptek egy határt, és ezt gazdasági, katonai kapcsolataik mélysége ellenére már nem nézheti senki sem ölbe tett kézzel. Az irániak azt hiszik, hogy ilyen nemzetközi egység nem lehetséges, azt gondolják, hogy kijátszhatják egymás ellen a különböző országokat azok különböző érdekeik alapján, és ez az, amit nem szabad megengednie a külvilágnak” – mondta Weisskirchen.

No és Izrael? Annak az országnak a lakói szinte naponta kénytelenek hallani, hogy Irán szerint nincs joguk ott lenni, ahol vannak, ki kellene telepíteni őket Németországba, vagy Alaszkába. Ezek után nem fogy el az izraeliek türelme, és nem fognak bombázni, mondván: nem várják meg, amíg atomtámadás éri őket? „Nos, ezt az iráni elnöknek is tudnia kell, nem vitatható el Izrael joga, hogy megvédje saját magát, a világszervezet által elismert létezési jogáért bizony minden eszközzel harcolhat, ezt remélhetőleg az iráni főpapi hierarchia is jól tudja. Izrael szempontjából is nézni kell a fejleményeket, egyetlen ENSZ-tagállam sem tehet olyat, amivel veszélyezteti egy másik ENSZ-tagállam létét, Irán magatartása azt sejteti mostanában, hogy nem tartja magát ehhez a normához.”

Zentai Péter (Berlin)