Nem kellett sokat várni az első szenzációra az Australian Openen: a tizedik helyen kiemelt wimbledoni bajnok, Venus Williams 2 óra 28 perces mérkőzésen kikapott a bolgár Tszvetana Pironkovától. Nem járt jobban a kilencedikként rangsorolt Jelena Gyementyjeva sem, az orosz is sokat hibázott, mint az amerikai és még játszmát sem nyert a német Julia Schruff ellen. A férfiaknál a negyedik kiemelt David Nalbandian szenvedett a selejtezőből érkezett thaiföldi Danai Udomchoke ellen, de végül öt szettben nyert az argentin.
Pironkova élete első GS-meccsén brillírozott
Siklós Erik helyszíni tudósítása Melbourne-ből
Egy Grand Slam-verseny nyitónapján nehéz nem a pályákon történtekre koncentrálni, de ha a tudósító több mint 30 óra utazás után esik be a télből a nyárba, az otthontól 16 ezer km-re található Melbourne-be, nehéz egyik pillanatról a másikra leküzdeni a 10 óra időeltolódást és a maratoni repülés fáradalmait.
A korábbi világelső amerikai Venus Williams nem a hosszú élet titkát kutatta, de valószínűleg nem egynapos kalandot tervezett magának. A bolgár Tszvetana Pironkova verhető ellenfélnek tűnt, ráadásul az amerikainak nem is volt ismeretlen, hiszen tavaly, Isztambulban már találkozott vele és simán 6:1, 6:3-ra nyert.
Igaz a 18 éves balkáni tüzér biztos nem a vak szerencséjének köszönhette, hogy egy év alatt több mint 200 helyet jött előre a világranglistán. A nyitójátszma alapján azt hihettük, nem sokat változott a helyzet kettejük történetében. A kenus papa és úszóbajnok mama nem törékeny termetű büszkesége lőtte a labdát rendesen, de ez is csak egy könnyű 2:6-hoz volt elég.
Aztán nagyot fordult a világ a Vodafone Arenában! Az élete első Grand Slam-mérkőzését játszó tehetség 6:0-lal egyenlített és a döntő játszmában már 5:3-ra vezetett, a rengeteget hibázó, de becsülettel küzdő kaliforniai ellen.
Két fordulat azonban még hátra volt: előbb Venus kapta össze magát és adogathatott a győzelemért 6:5-nél, majd Pironkova mutatta meg, hogy a nagy pillanatokat is bírja idegekkel, jó versenyző. Igaz, a végén ajándékba kapott az addigi 63 mellé még két pontot. A 25 éves amerikai egymás után két könnyű fonákot rontott, a másodikat az alapvonalról, meccslabdánál.
„Nagyon csalódott vagyok. Nem tudom, mi történt. Jó formában éreztem magam, de ma valahogy nem állt össze a játékom. Nem tudtam a pályán tartani a labdát, hiába koncentráltam. De ez még csak a szezon eleje, érzem, hogy sok siker vár még rám az idén, például az iskolát is befejezem”- nyilatkozta az idősebb Williams-lány, aki divattervezést tanult az elmúlt években. Pironkovát a papája edzi, és remélhetőleg nem ugyanaz az orvosa, mint a tavaly kétszer is doppingoláson ért és végül két évre eltiltott Karatantcseváé.
A másik korai kieső Gyementyjeva volt hétfőn. A 24 éves moszkvai leggyengébb pontjának ezúttal is az adogatása bizonyult: 12 kettőshibával ajándékozta meg a német Julia Schruffot, aki annál jobb játékos, hogy ezt ne használta volna ki. Az orosz azzal vigasztalhatja magát, hogy amikor legutóbb az első fordulóban kiesett Melbourne-ben, utána a Roland Garroson és a US Openen is a fináléig menetelt. Schruff az elmúlt két hétben előbb sérüléssel, majd napszúrással bajlódott, de egy Grand Slam kitűnő orvosság.
Eredmények
Australian Open (Melbourne, 19,3 millió ausztrál dollár)
női egyes, első forduló
Davenport (amerikai, 1.) – Dellacqua (ausztrál) 6:2, 6:1
Sarapova (orosz, 4.) – Klösel (német) 6:2, 6:1
Petrova (orosz, 6.) – Ferguson (ausztrál) 6:2, 6:1
Schruff (német) – Gyementyjeva (orosz, 9.) 7:5, 6:2
Pironkova (bolgár) – Venus Williams (amerikai, 10.) 2:6, 6:0, 9:7
Razzano (francia) – Dokic (ausztrál) 3:6, 7:6, 6:1
Hantuchova (szlovák, 17.) – Obata (japán) 3:6, 6:3, 6:0
Sromova (cseh) – Morigami (japán) 3:0-nál Morigami sérülés miatt visszalépett
Amanmuradova (üzbég) – Randriantefy (madagaszkári) 6:3, 2:6, 6:1
Müller (német) – Gajdosova (szlovák) 1:6, 6:2, 6:3
Sprem (horvát) – Bondarenko (ukrán) 6:4, 6:2
Martinez Granados (spanyol) – Szugijama (japán, 26.) 6:4, 6:3
Santangelo (olasz) – Golovin (francia, 24.) 6:4, 4:6, 6:4
Srebotnik (szlovén) – Foretz (francia) 6:4, 6:3
Szavcsuk (ukrán) – Obziler (izraeli) 6:1, 3:6, 6:4
Kirilenko (orosz, 25.) – Lineckaja (orosz) 6:1, 3:1-nél Lineckaja feladta
Jankovic (szerb-montenegrói, 23.) – Craybas (amerikai) 6:2, 4:6, 6:4
Vesznyina (orosz) – Li (kínai) 6:2, 6:3
Granville (amerikai) – Wörle (német) 5:7, 6:2, 6:0
Voskobojeva (orosz) – Gagliardi (svájci) 6:4, 6:3
Ondraskova (cseh) – Medina Garrigues (spanyol, 28.) 6:3, 6:4
Harkleroad (amerikai) – Peng (kínai) 6:4, 6:1
férfi egyes, első forduló
Nalbandian (argentín, 4.) – Udomchoke (thaiföldi) 6:2, 6:2, 1:6, 6:0, 6:1
Gaudio (argentín, 8.) – Sabau (román) 6:2, 5:0-nál Sabau sérülés miatt feladta
Ferrer (spanyol, 11.) – Serra (francia) 4:6, 6:3, 6:1, 6:4
Ginepri (amerikai, 13.) – Melzer (osztrák) 6:1, 6:4, 6:2
Ancic (horvát, 18.) – Calleri (argentín) 6:4, 4:6, 6:3, 6:4
Stepanek (cseh, 17.) – Rehnquist (svéd) 6:1, 6:2, 6:2
Nieminen (finn, 26) – Kimmich (ausztrál) 6:2, 6:3, 6:-1
Garcia-Lopez (spanyol) – Dent (amerikai, 27.) 7:6, 6:3, 7:6
F. Lopez (spanyol, 31.) – Behrend (német) 6:2, 7:5, 6:3
Pavel (román) – Moya (spanyol, 32.) 6:4, 7:6, 4:6, 3:6, 6:4
Wang (tajvani) – Zabaleta (argentin) 6:2, 7:5, 4:1-nél Zabaleta feladta
Bracciali (olasz) – Lu (tajvani) 6:1, 7:6, 6:2
Moodie (dél-afrikai) – Hernandez (spanyol) 3:6, 7:6, 6:4, 6:2
Hernych (cseh)- Vicente (spanyol) 2:6, 6:3, 7:6, 6:2
Gremelmayr (német) – Björkman (svéd) 3:6, 6:2, 6:0, 6:1
Baghdatis (ciprusi) – Gimelstob (amerikai) 7:6, 7:5, 6:0
Santoro (francia) – Spadea (amerikai) 3:6, 6:0, 6:2, 6:3
Faurel (francia) – Waske (német) 7:6, 6:3, 7:6
Burgsmuller (német) – Schüttler (német), 3:6, 6:3, 7:6, 6:3
Wawrinka (svájci) – Montanes (spanyol) 4:6, 6:2, 6:3, 6:0
Kohlschreiber (német) – Dlouhy (cseh) 7:5, 6:2, 6:4
Benneteau (francia) – Daniel (brazil) 6:2, 6:1, 3:0-nál Daniel feladta.
[origo]

