Forrás: MA

Teller Ede 1908. január 15-én született Budapesten. A magyar származású amerikai atomfizikus részt vett az első atombomba előállításában, majd később az ő vezetésével fejlesztették ki az első termonukleáris fegyvert, a hidrogénbombát.

2006.01.15 07:41 ma.hu

Teller a csillagháborús tervként emlegetett stratégiai védelmi kezdeményezés támogatója volt, az utóbbi években pedig a rakétavédelmi rendszer kérdései foglalkoztatták.

Jómódú zsidócsaládban született, Budapesten érettségizett, majd a Műegyetemen kezdte meg kémiatanulmányait, amit 1926-tól apja biztatására a német vegyipar fellegvárában, Karlsruhéban folytatott és vegyészmérnöki diplomát szerzett. Itt kémia mellett matematikát is tanult. 1928 tavaszától Münchenben tanult tovább, ahol egy mozgó villamos alá esett és elveszítette jobb lábát, melyet protézissel pótoltak. 1930-ban, 22 évesen, fizikai-kémiai doktorátust szerzett.

1933-ban feleségül vette ifjúkori szerelmét, Harkányi Augusztát, akivel 1935-ben Hitler elől menekülve az Egyesült Államokba utazott. A washingtoni George Washington Egyetemen kezdett tanítani. 1938-ban George Gamow és Teller kidolgozta a termonukleáris magfúzió elméletét.

Miután Teller megismerte Bohrnak az uránatom hasadásáról szóló, nagy feltűnést keltő közleményét, elhatározta, hogy tudását a nukleáris fegyverek kifejlesztésének szolgálatába állítja. Amikor Oppenheimer 1943-ban Új-Mexikóban létrehozta a Los Alamos-i titkos kutatóintézetet, Tellert az elsők között szerződtették. Itt a tudósok feladata az atomhasadáson alapuló bomba kifejlesztése volt, Teller, a fő iránytól mind jobban eltérve egyéni kutatásokat folytatott a hidrogén fúzióján alapuló termonukleáris bombával kapcsolatban.

A Hiroshimában történtek nagy hatást gyakoroltak a Manhattan-terv tudósaira. Miután a Szovjetunió 1949-ben felrobbantotta első atombombáját, Teller még eltökéltebben szorgalmazta az amerikai hidrogénbomba megalkotását. A későbbiekben a világ első termonukleáris fegyverének megalkotását Tellernek tulajdonították, akit az USA-ban csak a „hidrogénbomba atyja”-ként emlegettek.

Tellernek fontos szerepe volt az Egyesült Államok második nukleárisfegyver-kutató intézetének megalapításában, 1952-ben. A következő negyven évben ez lett a legfontosabb üzem, ahol az USA termonukleáris fegyvereit gyártották.

Élete utolsó napjáig aktívan dolgozott. A hidegháború befejezése után elsősorban az időjárás-előrejelzések pontosításával foglalkozott, továbbá szorgalmazta a Földi civilizációt esetlegesen veszélyeztető, űrből érkező meteoritok elleni védekezés lehetőségeinek tágítását.

Munkásságáért számos kitüntetésben részesítették. 2003-ban George Bush elnöktől a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet vehette át. Életének 96. évében hunyt el a kaliforniai Stanfordban.

Comments are closed.