Forrás: Magyar Rádió

Harry Potter szenvedélyes hívei százával, ha ugyan nem ezrével keresték fel a név viselőjének sírját Tel Aviv közelében. Természetesen nem a regény és a film varázslóinasa alussza örök álmát izraeli földben, hanem Harry Potter 19 éves angol katona, aki az akkor brit fennhatóság alatt álló Palesztinában teljesített szolgálatot.

Egy német feltaláló szabadalmazta találmányát, a mobiltelefont, amelynek segítségével beszélni lehet a halottakkal. A túlvilági összeköttetést biztosító ketyere potom másfélezer euróba kerül.

Egy török börtönben egymás melletti zárkában töltötte büntetését egy köztörvényes bűncselekményért elítélt férfi meg egy nő. Hogy, hogyan nem, lyukat fúrtak a falba és azon keresztül, hogy, hogyan nem, gyermeket nemzettek, aki azóta már a világra is jött. A szülőket ismét bíróság elé állították, és további négy-négy hónapot mértek rájuk, ezúttal kincstári tulajdon megrongálásáért.

Egy japán asszony az interneten keresztül megbízást adott egy bérgyilkosnak, hogy ölje meg férje szeretőjét. Ezért 136 ezer dollárnak megfelelő összeget fizetett. A felbérelt szakember azonban nem hajtotta végre a feladatot, mire a megrendelő feljelentette.

A Hold Nagykövetsége névre hallgató kínai cég telkeket kezdett árusítani az égitesten. Vezetője kijelentette, hogy nincs olyan törvény, amely tiltaná ezt a tevékenységet. A kínai hatóságok más véleményen voltak, és eljárást indítottak a férfi ellen. Befejezésül hadd emlékeztessek rá, hogy néhány évvel ezelőtt a budapesti Tököly úton is működött ,vagy talán máig is működik egy, a Holdon földet értékesítő ingatlancég. Arról azonban nem olvastam, hogy tulajdonosát csalással, szélhámossággal vádolták volna meg.

Kulcsár István

Comments are closed.