Forrás: Origo

A holland tengerparti városban, Wijk aan Zee-ben szombaton indulnak a sakkórák az esztendő első szuperversenyén. A Corus 2006 tornán többek között a FIDE új világbajnoka, Veszelin Topalov, a FIDE exvilágbajnoka, Viswanathan Anand is szerepel, a magyar színeket Lékó Péter címvédőként képviseli a 19-es kategóriájú, 14 fős tornán. A Világkupán remeklő örmény Levon Aronyian, az ukrán olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk, az izraeli Borisz Gelfand és az angol Michael Adams pályázik még nagy eséllyel jó helyezésre. Hatvannyolcadszor rendezik meg a hagyományos versenyt, amelynek 2000-ig a Hoogovens Művek volt a főszponzora, a privatizáció után lett a brit Corus a névadó és egyúttal főtámogató. A viadal első fordulójában Lékó a sötét bábukat vezeti Gelfanddal szemben.

Oroszok nélkül

Hagyományosan az év első nagy versenyét Wijk aan Zee-ben rendezik meg. A holland városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készülnek. A szuperverseny mellett még számtalan viadalt is szerveznek, profik és amatőrök egy nagy teremben játszanak. Remek hangulatú sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 fős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában.

Különleges az idei torna mezőnye, a legfeltűnőbb, hogy nincs orosz résztvevője. A világranglista első tíz helyezettjéből hatan játszanak. Sajnos nem láthatjuk a sakkasztalnál a tavalyi linaresi tornagyőzelme után visszavonulását bejelentő világranglista-vezető Garri Kaszparovot, aki az 1999-2001 közötti tornákat megnyerte. Egy héttel a rajt előtt mondta le részvételét Vlagyimir Kramnyik, az orosz világbajnok súlyosbodó gerincbántalmai miatt marad távol. Először szerepel világbajnokként a tornán a bolgár Veszelin Topalov, korábbi hét fellépése közül 1996-ban és tavaly volt a legsikeresebb, mindkétszer harmadik lett. Nyolcadszor játszik Lékó Péter, de először címvédőként! A tavalyi viadalon parádés játékkal, legnagyobb riválisát, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot a második fordulóban sötéttel győzte le, s magabiztosan menetelt végig, veretlenül végzett az élen.

Lékó a többi szupernagymesterhez hasonlóan szívesen versenyez Wijk aan Zee-ben, 1994-ben egyik nagymesternormáját éppen a Hoogovens tornán teljesítette. 2004-ben Anand mögött lett ezüstérmes, három éve az angol Adams volt a második helyen holtversenyes társa. Lékó Péter a vb-n csalódást okozott, a tanulságokat feldolgozta, több mint egy hónapig nagyon intenzíven készült szekundánsával, Arshak Petroszjannal, aki a torna idején is segíti majd őt. Lékó optimistán vág neki az újabb megmérettetésnek, s dobogós helyezéssel elégedett lenne, rendkívül kiegyensúlyozottnak véli a mezőnyt, s mindenkinek van adóssága… Anand kilencedik fellépésére készül, négyszer már győzött, 2003-as és 2004-ben is első volt, de mesterhármasában nagymesterünk megakadályozta.

Nagy érdeklődéssel várjuk a nagyok között a Világkupán remek formában győztes örmény Levon Aronyian bemutatkozását. Az ukrán olimpiai bajnokcsapatból ketten is indulnak, Szergej Karjakin 16. születésnapját ünnepelte a mai megnyitón. A rutinos honfitárs, a „vezérevezős” Vaszilij Ivancsuk ötödször kapott meghívást, 1996-ban tornagyőzelemmel debütált. Újonc a szuperversenyen a Világkupa bronzérmese, a francia Bacrot, a nagy visszatérő amerikai Kamsky, a junior világbajnok azeri Mamedgyarov. A legtöbbször az angol Adams játszott Wijk aan Zee-ben, 1991-ben mutatkozott be, világbajnok-jelölti párosmérkőzést is vívott itt, tizenegyedszer kezdi az évet a holland városban. A göteborgi sakkcsapat Európa-bajnokságon aranyérmes holland válogatottból hárman is játszanak, Szokolov ellen senki sem mehet biztosra, Tivjakovtól és Van Welytől is jó szereplést várnak.

Résztvevők, sorsolás

A szuperverseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1. Loek Van Wely (holland, 2647, 59)

2. Shakriyar Mamedgyarov (azeri, 2709, 15)

3. Szergej Tivjakov (holland, 2669, 33)

4. Veszelin Topalov (bolgár, 2801, 2)

5. Borisz Gelfand (izraeli, 2723, 9)

6. Szergej Karjakin (ukrán, 2660, 42)

7. Levon Aronyian (örmény, 2752, 5)

8. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2729, 8)

9. Viswanathan Anand (indiai, 2792, 3)

10. Lékó Péter (magyar, 2740, 7)

11. Gata Kamsky (amerikai, 2686, 25)

12. Michael Adams (angol, 2707, 117)

13. Etienne Bacrot (francia, 2717, 12)

14. Ivan Szokolov (holland, 2671, 2689, 24)

Az első forduló párosítása:

Van Wely – Szokolov

Mamedgyarov – Bacrot

Tivjakov – Adams

Topalov – Kamsky

Gelfand – Lékó

Karjakin – Anand

Aronyian – Ivancsuk

Lékó Péter további sorsolása:

2. forduló: Lékó – Karjakin

3. forduló: Aronyian – Lékó

4. forduló: Lékó – Ivancsuk

5. forduló: Anand – Lékó

6. forduló: Szokolov – Lékó

7. forduló: Lékó – Kamsky

8. forduló: Adams – Lékó

9. forduló: Lékó – Bacrot

10. forduló: Van Wely – Lékó

11. forduló: Lékó – Mamedgyarov

12. forduló: Tivjakov – Lékó

13. forduló: Lékó – Topalov

Szabályok, lebonyolítás

A klasszikus időbeosztás mellett szervezik a versenyt, hétórás a játékidő, két óra negyven lépésre, egy óra alatt húszat kell húzni, majd a parti befejező szakaszára még fél óra áll a nagymesterek rendelkezésére. Január 18-án, 23-án és 26-án szabadnap lesz, az utolsó fordulót január 29-én játsszák. A verseny díjait a torna hivatalos honlapján nem közölték, a nagymesterek rangjuk, Élő-pontjuk alapján rajtpénzt is felvehetnek.

A nézőket a játszmák jobb megértésében ismert holland szakemberek szakavatott elemzésükkel segítik. Minden játéknap végén a sakkrajongók az interneten szavazhatnak a forduló játszmájára, 250 euró a győztes jutalma. A játszmákat fél kettőkor kezdik, Hollandiában a sajtó nagyhatalom! A partikat élőben is követhetik a www.coruschess.com honlapon.

A holland rendezők remek munkáját dicséri, hogy a nagyszerű sorozatban az idei torna Élő-átlaga alapján előkelő helyre rangsorolt, csak a tavalyi viadal, illetve a 6-7 résztvevős, kétfordulós versenyek előzik meg a rangsorban.

A sakktörténelem eddigi szuperversenyei és a győztesek

Las Palmas 1996, 21-es kategória (átlag 2756)

1. Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2001, 21-es kategória (2754)

1-2. Kramnyik és Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2000, 21-es kategória (2752)

1 – 2. Kaszparov és Kramnyik 6 pont (6 részvevős, kétfordulós torna)

Linares 1998, 21-es kategória (2752)

1. Anand 7,5 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2005, 20-as kategória (2747)

1. Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2005, 20-as kategória (2743)

1-2. Kaszparov és Topalov (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 1999, 20-as kategória (2735)

1. Kaszparov 10,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2003, 20-as kategória (2733)

1-2. Lékó Péter és Kramnyik 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2004, 20-as kategória (2731)

1. Kramnyik 7 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztana 2001, 20-as kategória (2733)

1. Kaszparov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2002, 20-as kategória (2732)

1. Kaszparov 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2001, 19-es kategória (2722)

1. Kaszparov 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Corus 2005, 19-es kategória (2721)

1. Lékó Péter 8,5 pont (14 résztvevő)

Novgorod 1997, 19-es kategória (2719)

1. Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Corus 2006, 19-es kategória (2716) ?

Dos Hermanas 1996, 19-es kategória (2714)

1 – 2. Kramnyik és Topalov 6 pont (10 résztvevő)

Novgorod 1996, 19-es kategória (2711)

1. Topalov 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Corus 2000, 19-es kategória (2710)

1. Kaszparov 9,5 pont (14 résztvevő)

Dortmund 2005, 19-es kategória (2709)

1. Naiditsch 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 1999, 19-es kategória (2705)

1. Lékó Péter 5 pont (8 résztvevő)

Szarajevó 1999, 19-es kategória (2704)

1. Kaszparov 7 pont (10 résztvevő)

Corus 2004, 19-es kategória (2702)

1. Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

Szarajevó 2000, 19-es kategória (2702)

1. Kaszparov 8,5 pont (12 résztvevő)

Corus 2003, 19-es kategória (2701)

1. Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

Dos Hermanas 1997, 19-es kategória (2701)

1 – 2. Anand és Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Dos Hermanas 1999, 18-as kategória (2700)

1. Adams 6 pont (10 résztvevő)

Corus 2001, 18-as kategória (2697)

1. Kaszparov 9 pont (14 résztvevő)

Dortmund 2003, 18-as kategória (2695)

1.Bologan 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Corus 2002, 18-as kategória (2688)

1. Barejev 9 pont (14 résztvevő)

Pojkovszki 2005, 18-as kategória (2682)

1-2. Bacrot és Bologan 6 pont (10 résztvevő)

Biel 2004, 18-as kategória (2681)

1. Morozevics 7,5 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

Belgrád 1997, 18-as kategória (2679)

1-2. Ivancsuk és Anand 6 pont (10 résztvevő)

Cannes 2003, 18-as kategória (2677)

1-2. Topalov és Gelfand 6 pont (10 résztvevő)

Pojkovszki 2004, 18-as kategória (2676)

1-2. Griscsuk és Rublevszkij 6 pont (10 résztvevő)

A nagymesterversenyről

Nagyon sokat fiatalodott a nagymesterversenyre meghívottak mezőnye. Az 52 éves – korábban szovjet, majd ukrán, jelenleg szlovén színekben versenyző – Alekszandr Beljavszkij már abból a korból dicsekedhet remek eredményekkel, amikor mostani riválisainak többsége még meg sem született. A magyar ranglista harmadik helyezettje, Almási Zoltán a második legidősebb a viadalon, nagymesterünk is 23 évvel fiatalabb Beljavszkijnál. A sakkolimpia évében nagyon fontos, hogy Zoli is ilyen kitűnő versenyre kapott meghívást. Sokan várják érdeklődéssel, hogy Hanti-Manszijszkban világbajnok-jelöltséget kiharcoló norvég csodagyerek, Magnus Carlsen milyen teljesítményre lesz képes. A 14 résztvevős, 15-as kategóriájú, 2602-es Élő-átlagú torna győztese jövőre már a szuperversenyre kap meghívást. A szervezők mindig gondoskodnak szenzációról, így meghívták a 16 éves Európa-bajnoknőt, az ukrán Katyerina Lahnot, és az indiai sakkozás női reménységét, Humpy Konerut.

A nagymesterverseny mezőnye a sorsolási számok sorrendjében:

1. Alekszandr Beljavszkij (szlovén, 2626)

2. Arkadij Naiditsch (német, 2657)

3. Giovanni Vescovi (brazil, 2633)

4. David Navara (cseh, 2660)

5. Magnus Carlsen (norvég, 2625)

6. Almási Zoltán (magyar, 2646)

7. Alekszandr Motylev (orosz, 2638)

8. Ivan Cseparinov (bolgár, 2625)

9. Katyerina Lahno (ukrán, 2500)

10. Ervin L”Ami (holland, 2550)

11. Jan Smeets (holland, 2550)

12. Baadur Zsobava (grúz, 2614)

13. Daniel Stellwagen (holland, 2573)

14. Humpy Koneru (indiai, 2537)

Az első forduló párosítása:

Beljavszkij – Koneru

Naiditsch – Stellwagen

Vescovi – Zsobava

Navara – Smeets

Carlsen – L”Ami

Almási – Lahno

Motylev – Cseparinov

Almási Zoltán további sorsolása:

2. forduló: L”Ami – Almási

3. forduló: Almási – Smeets

4. forduló: Zsobava – Almási

5. forduló: Almási – Stellwagen

6. forduló: Beljavszkij – Almási

7. forduló: Almási – Naiditsch

8. forduló: Vescovi – Almási

9. forduló: Almási – Navara

10. forduló: Carlsen – Almási

11. forduló: Almási – Koneru

12. forduló: Almási – Motylev

13. forduló: Cseparinov – Almási

Verőci Zsuzsa

[origo]

Comments are closed.