Forrás: HVG

Egy éve nem jelentkezett Oszama bin Laden, az al-Káida vezére, viszont a hálózat kulcsfigurájává nőtte ki magát az iraki terrort szervező Abu Muszab al-Zarkavi. Az új szereposztás mögött személyes ambíciók, a terrorszervezeten belüli rivalizálás és kényszerű stratégiaváltás húzódhat meg.

Zavaros, de elszánt tekintetű jordániai fiatalember látogatta meg Afganisztánban Oszama bin Ladent 1999 vége felé. Egy jordániai börtönben eltöltött hatévnyi sínylődés által fűtött bosszúvágyból azt javasolta a talán már a 2001. szeptember 11-ei merényleteket tervezgető, szaúdi származású terrorvezérnek, hogy az iszlám „igaz hívei” keljenek fel a Közel-Kelet korrupt, Nyugat-barát rezsimjei ellen. Bin Laden állítólag szkeptikusan fogadta az ötletet, mivel harcát az Egyesült Államok és Izrael ellen hirdette meg, másrészről állítólag nem is nagyon bízott az idegenben. Mindenesetre démoni kapcsolat vette kezdetét, melynek során egy pitiáner bűnöző először az iraki ellenállás vezéralakjává, mára pedig az al-Káida első számú katonájává vált, akit a világ Abu Muszab al-Zarkaviként ismer.

Bin Laden úgy vélte, hasznosak lehetnek Zarkavi jordániai kapcsolatai egy esetleges Izrael elleni támadáshoz, ezért arra kérte, hozzon létre saját tábort, de tőle messze. Zarkavi – Bin Laden pénzügyi támogatásával, ám kandahári központjától távol – a nyugat-afganisztáni Herátban állította fel kiképzőbázisát, ahol többtucatnyi jordániai, szíriai, libanoni, török és iraki dzsihádistát, azaz szent harcost képeztek ki. Sokan családjukkal érkeztek, és Zarkavi – az al-Káidától elkülönülve – magát a közösség emírjévé kiáltotta ki.

Afganisztán 2001. októberi amerikai lerohanása után Zarkavi Iránon keresztül Irakba menekült, mivel kapcsolatai voltak az észak-iraki kurd területen működő Anszar al-Iszlám radikális csoporttal. Irakból az idő tájt állítólag több jordániai merényletet is szervezett, például Laurence Foley amerikai diplomata 2002-es ammáni meggyilkolását is az ő számlájára írják. Zarkavi kapóra jött az Irak lerohanásához okokat kereső Egyesült Államok számára, és így ő vált az al-Káida és Szaddám Huszein iraki rezsimje közti kapoccsá (lásd keretes írásunkat). A 2003. márciusi amerikai invázió után Bin Laden egy bizalmasát küldte Irakba, hogy szervezze meg az al-Káida ottani sejtjét, de az egyre nagyobb ambíciókat dédelgető Zarkavi elutasította vele az együttműködést.

Nem sokat tehetett Zarkavi makacsságával szemben Bin Laden és a jobbkezének tartott egyiptomi Ajman al-Zavahri. Az afganisztáni hadműveletek révén 2003-ra az al-Káida irányítási és működési szerkezetét szétverték, a kisebb horderejű döntéseket a helyi parancsnokok kezébe adták, ami kibővítette az olyan területi gerillavezérek mozgásterét, mint például Zarkavi. A jordániai egyre jobban elemében érezte magát, és terrorszakértők neki tulajdonítják az Irakban elkövetett leglátványosabb öngyilkos merényleteket, melyek közül az első az ENSZ bagdadi székhelye elleni 2003. augusztusi robbantás volt. Amerikai hírszerzési források szerint Zarkavi külföldiekből és irakiakból álló csoportja a merényletek legfeljebb tíz százalékáért felelős – 70 százalékot iraki szunnita ellenállók, a maradékot síita csoportok követik el -, ám a túszejtések és a lefejezések révén az iraki ellenállás legismertebb és legkegyetlenebb alakjává ő vált.

Zarkavi 2004 októberében nyilvánosan kihirdette lojalitását az al-Káidához, és szervezetét a nemzetközi hálózat iraki szárnyává tette. Bin Laden pedig 2004. decemberi videoüzenetében támogatásáról biztosította az al-Káida „mezopotámiai emírjét”. A beduin szülőktől származó, vallási képzés nélküli Zarkavinak azért kellett a radikális iszlamisták körében vitathatatlanul a legtekintélyesebb vezetőnek tartott Bin Laden áldása, hogy legitimitást szerezzen. Bin Ladennek pedig azért volt szüksége rá, mert ő az, aki a „munkát elvégzi”.A cikk folytatása

A kinevezéséről szóló videofelvétel volt Bin Laden eddigi utolsó üzenete, holott azt megelőzően az év során többször, 2003-ban féltucatszor, 2002-ben pedig több mint tízszer is jelentkezett video- vagy hangfelvételen. Valószínűleg ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy míg Bin Laden háttérbe szorult, Zarkavi előtérbe került, és az al-Káida talán legtöbbször megnevezett, a szélsőségeseket leginkább mozgósító vezetőjévé vált. Közben olyan hír is elterjedt, hogy a minden bizonnyal az afganiszáni-pakisztáni határvidéken bujkáló Bin Laden meghalt az októberi földrengésben. Zavahri két héttel ezelőtti videoüzenete szerint ugyanakkor Bin Laden – minden halálával kapcsolatos híresztelés ellenére – továbbra is él.

A mindig is öntörvényű, 39 éves Zarkavinak mindazonáltal Irak inkább csak eszköz, mint cél. Működési területét egyre jobban kiterjeszti, aminek egyértelmű jele a három ammáni luxusszálló elleni novemberi merényletsorozat volt. Gerillahálózata állítólag gyökeret vert Szíriában, Libanonban, Szaúd-Arábiában és Iránban is. Egyes európai hírszerző szolgálatok attól tartanak, hogy Zarkavi az európai szélsőséges muszlimokat is képes galvanizálni, és Bin Ladenhez hasonlóan ő is a radikális iszlamista mozgalom jelképévé válhat. Októberben például egy düsseldorfi bíróság Zarkavi négy tanítványát ítélte el németországi zsidó célpontok ellen 2002-ben elkövetett támadásokért. A per során kiderült, többük rendszeres telefonkapcsolatban állt Zarkavival, számára pénzt is gyűjtöttek. Amerikai források szerint Zarkavi harminc – európai, ázsiai és afrikai – országban legalább kéttucatnyi terrorista csoporttal állhat kapcsolatban.

Zarkavi és Bin Laden stratégiai célja ugyan azonos – egy közös kalifátusban, teokratikus államban egyesíteni valamennyi muszlim területet -, taktikájuk azonban eltér egymástól. Bin Laden elsősorban nyugati célpontokra vadászik: a New York-i tornyok után ilyen volt például 2004-ben a madridi vonat és az idén a londoni metró. Zarkavi azonban a Nyugattal szövetségben álló arab – mint a jordániai vagy az iraki – rendszerek megdöntésében látja a követendő utat. Ennek érdekében Irakban nyíltan háborút hirdetett a síiták ellen, részben azért, hogy az iszlám legkonzervatívabb ágához, a síitákat hitehagyottnak tartó szalafista – más néven vahabita – irányzathoz tartozó szélsőségeseket mozgósítsa, részben meg azért, hogy polgárháborút szítson.

Kezdetben Bin Laden állítólag áldását adta ugyan a síiták elleni harcra, később azonban ellenezte, ami az idén júliusban egy Zavahritól érkező, Zarkavinak írt 16 oldalas levélből derült ki. Az amerikaiak által elfogott – Zarkavi szerint egyébként hiteltelen – írás finoman megrója az „iraki hőst”, hogy merényleteiben ártatlan muszlimok halnak meg, hiszen a szent harcosok legerősebb fegyvere a muszlim tömegek széles körű támogatása. Zarkavi a jelek szerint figyelmen kívül hagyta a tanácsot, és továbbra is célpontnak tekinti a „hitetleneket” segítő muszlimokat is.

Zarkavi tehát bizonyos értelemben kisajátította és át is alakította az al-Káidát, amelynek új hátországa Irak lett, ahonnan – vélik szakértők – már megindult a dzsihádisták exportja, mint annak idején Afganisztánból. Zarkavi ugyanannak a folyamatnak a terméke, mint Bin Laden: Irak megszállása ugyanolyan radikális iszlamista terrorizmust szült, mint a nyolcvanas években Afganisztán szovjet, a kilencvenes években pedig Csecsenföld orosz elfoglalása. Irak ráadásul – vélik szakértők – veszélyesebb terroristalaboratórium, mint Afganisztán, mivel kiváló terepet nyújt a városi gerillaharcnak.

Ma már helytelen az al-Káidáról beszélni – véli számos szakértő -, sokkal inkább több al-Káida létezik. Botor dolog lenne például leírni Bin Ladent is, aki ugyan inkább az ideológiát szolgáltatja, de mint a londoni metrómerénylet mutatja, akcióra is képes. Hallgatása jelentheti azt, hogy szorul a hurok a nyaka körül, és ezért nem mer kommunikálni, amit helyettesére, Zavahrira bízott, de a csend vihart is jelezhet. Bin Laden úgy vélheti, ha egyszer újból „üzen”, akkor annak drámai ereje lesz.

KERESZTES IMRE

Comments are closed.