Forrás: HVG

Fokozódó bizonytalanság keríti hatalmába hátsó-Oroszországot az elkövetkező évtizedben, mert miközben a moszkvai kormány nem sokat tud, vagy akar tenni hátországáért, addig a minden téren szédületes ütemben terjeszkedő Kína egyre inkább feni a fogát a gyéren lakott orosz sztyeppékre.

A kínai-orosz viszonyt a történelem során mindig erős megosztottság jellemezte, különösen igaz ez a 90-es évekkel kezdődő időszakra, mikor is Kína addig sosem tapasztalt gazdasági szárnyalásba kezdett, míg az orosz prosperitás csak árnyéka lett egykori önmagának. Tovább bonyolította viszonyukat, hogy az egykori orosz nagyhatalmi státus erősen megroggyant, ellenben a kínaiak befolyása nőttön-nőtt, melyet az Egyesült Államok sem néz tétlenül – derül ki Vlagyimir Szlapentok, a Michigani Állami Egyetem kutatójának elemzéséből.

Az oroszok tehát egyfelől igyekeznek jó viszonyt ápolni az Egyesült Államokkal, másfelől pedig legfontosabb gazdasági partnerük, Kína felé számos gesztust tesznek az egyensúly fenntartása végett. A felmérések azonban hatalmas különbségeket mutatnak az átlag orosz és az elit gondolkodásában, ami a Kínával és az Egyesült Államokkal kapcsolatos attitűdöt illeti.

A muszlim szeparatizmus és a lokális terrorizmus megítélése miatt az orosz politikában Amerika státusa erősen megingott az utóbbi években. Az oroszok szemében Amerika, nem pedig Kína a felelős a Szovjetunió összeomlásáért. Számos orosz nacionalista – többek közt a Zavtra című folyóirat szerkesztője Alexander Prokhanov – úgy tekint a Kremlre és a médiában, valamint a gazdaságban tevékenykedő zsidókra, mint az amerikai érdekek kiszolgálójára. Az orosz antiszemiták és Amerika-gyűlölők szerint a Kína és Oroszország közt feszülő ellentét az Egyesült Államok és a zsidók machinációjának eredménye.

Az egyre terebélyesedő Kína-barát lobbi, Moszkvában és hátsó-Oroszországban egyaránt arról igyekszik meggyőzni a helyi elitet és lakosságot, hogy csak a Kínával ápolt jó viszony lehet a megfelelő haladási irány. További aktivitásra ösztönzik az Amerika-ellenes erőket az utóbbi időben Oroszország európai részén lezajló politikai folyamatok, melyek nyomán Ukrajna, Észtország, Grúzia és további FÁK tagállamok kerültek az Egyesült Államok holdudvarába. Az USA ellen táplált gyűlölet azonban nem elsöprő erejű és bőséggel kapnak teret egyéb vélemények is.Kína veszélyt jelent Oroszország szibériai vidékeire

Az oroszok Kínával kapcsolatos attitűdje elképesztően sokféle. Szomszédos állam lévén ugyanis érdemes jó viszonyt fenntartani, különösen, hogy Kína az egyik legfontosabb gazdasági partnere a „nagy medvének”. Mindemellett Kína potenciális veszélyt jelent Oroszország távol-keleti és szibériai vidékeire, mely közismerten gyéren lakott és csökkenő születésszámokat mutat fel. Ágy tehát a kínai migráció egy esteleges direkt invázió előkészületeként is értelmezhető szélsőséges esetben.

A Kínával kapcsolatos orosz megítélést az orosz társadalom rendkívüli megosztottsága határozza meg, legyen szó ideológiáról (nacionalista – liberális – kommunista), szociális helyzetről (elit, köztisztviselő, kétkezi munkás), iskolázottságról vagy egyszerűen lakhely szerinti különbségekről (az ország ázsiai vagy európai részén élésről). Ráadásul a lakosság hozzáállása igen rövid idő alatt jelentősen megváltozott, elég ha a huszadik századra tekintünk.

A kommunisták hatalomra lépésével egy időben, 1949-ben Kína a Szovjetunió „legjobb barátjává lett örök időre”. Sztálin 1953-as halálát követően, miután Szovjetunió szerte megindult a desztálinizáció és Hruscsov megvonta a kínaiaknak nyújtott segítséget nukleáris fegyverek előállításához, az ázsiai barát veszélyes ellenséggé minősült át. A két ország közti valódi összetűzések azonban csak a 60-as évekre datálhatóak, amikor az Usszuri-folyón fekvő lakatlan Damanszki-sziget (Zhenbao) birtoklásáért robbant ki fegyveres konfliktus. Az összetűzések következő stációját a hetvenes években Mao Ce Tung azon kijelentése jelentette, mely szerint egy esetleges világháború fő forrása Oroszország és nem az Egyesült Államok lesz. Ennél jobban csak a kínaiak 1964-es atombombához jutása keserítette el a szovjet nyilvánosságot. Nagy félelmeket keltett a szovjet vezetésben a kínai kulturális forradalom eszméinek populizmusa is, melyet csak igen óvatosan mertek kritizálni a hazai médiában.

A Szovjetunió összeomlását követően azonban az oroszok tömegeinek fejében Kína eggyé vált az olcsó ruházati és használati eszközök előállítójával. Az orosz politikai szféra pedig fátylat terítve a múltra, Kínában a barátot és szövetségest vélte felfedezni, leginkább egy esetleges Amerika-ellenes tömörülésben. Ezzel párhuzamosan Kína az olcsó fogyasztási cikkek importőreként, valamint az orosz olaj és különösen az orosz fegyverek felvásárlójaként exponálta magát.Szeret, nem szeret

A Levada-központ 2005. májusi felmérése szerint Kína előkelő helyet foglal el azon országok listáján, melyekkel baráti viszonyt ápolnak az oroszok, de ami ennél is fontosabb, nem szerepel az ország „fő ellenségeinek” rangsorában. Egy néhány hónappal később született, a Minden Oroszok Nyilvánosságának Központja által végzett felmérés azt az eredményt hozta ki, hogy az orosz polgároknak csak 4 százaléka lát a kínaiakban ellenséget.

A Kreml ezután 2005. augusztusában közös orosz-kínai hadgyakorlatot tartott, mellyel párhuzamosan egyre nagyobb nyilvánosságot kapott egy esetleges Egyesült Államok ellen formálódó szövetség. A fentieken túl India és további ázsiai államok részvételével létrehozandó csoportosulást az orosz közvélemény 51 százaléka támogatja, és csak 17 százaléka ellenzi. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy az előbb idézett felmérésben egy esetleges, a NATO-val közösen lefolytatott katonai gyakorlatra vonatkozó kérdést is feltettek, s itt is 38 százalékos támogatottság jött ki 20 százalék ellenzése mellett.

Ugyancsak az Orosz Közvéleménykutató Központ felmérésében, mely a kínaiak oroszországi jelenlétéről készült, a lakosság alig négy százaléka támogatta feltétel nélkül a kínaiak oroszországi szerepvállalását, ellenben ha specifikus területekre kérdeztek rá, az ellenzők aránya jóval magasabb volt. A népesség 66 százalék nem szeretné, hogy kínai cégek és magánszemélyek hátsó-Oroszországban és Szibériában pénzt fektessenek be, míg 71 százalék a kínaiak növekvő számától tart Oroszországban.

Ennek ellenére az oroszok nem bírnak túl nagy érzelmi kötődéssel a kíniakhoz kapcsolódó kérdésekben. Nem így a politikai és gazdasági elit, újságírók és egyéb értelmiségiek, akik világosabban látják a külpolitikai problémák mögötti érdekeket és sokkal jobban megosztottak, különösen a kínai társadalmi és szociális modell megítélésének kérdésében.

A Kremlben és körülötte dolgozó politikusok, bürokraták és tisztviselők fenntartás nélkül ösztönzik Putyin elnököt és környezetét a kínai kapcsolatok ápolására és szorosabbá fűzésére. Tény, hogy véka alá rejtik a Kremlt is mélyen megosztó ambivalenciát.

Az Amerika-ellenességéről közismert orosz külügyminiszter, Jevgenyij Primakov gyakran példálózik Kína gazdasági sikereivel, miközben elfelejt említést tenni az egyre inkább tátongó gazdasági szakadékról országa és a hátsó szomszéd közt. Hasonlóan pozitív hangot üt meg nyilatkozataiban Jakob Berger, az Orosz Tudományos Akadémia Távol-Keleti Intézetének vezetője: „Nincs alapja a Kínával való rivalizálásnak, egyszerűen meg kell értenünk szomszédunk stratégiai törekvéseit, félelmeit, és el kell fogadnunk vitathatatlan státuszát”.

Hasonlóan vélekedik O. Rahmanyin sinológus, volt nagykövet, aki szerint „a Nyugat-párti vezetés felnagyítja a Kínai Népi Köztársaság által hordozott politikai, katonai és demográfiai veszélyt, mellyel egy esetleges keleti szövetség létrejöttének szeretnének gátat vetni. Ennek érdekében eltúlozzák a kínaiak bevándorlásának problémáját, az eladott fegyverek jelentősségét és azzal hitegetnek, hogy Kína szocializmust exportál Oroszországba.”Leplezett félelmek

A szövetségi státus elfogadása ellenére sem leplezik félelmüket az orosz szerzők szomszédjukat illetően, mely bármely pillanatban „megvillanthatja karmait”. Még a Sanghai csoport (Kína, India, Oroszország és hét másik ázsiai ország) feltétlen hívei is tartanak az orosz-kínai viszony jövőbeni alakulásától. A moszkvai Ekho rádió 2005. szeptemberében lezajlott vitájában Konsztantyin Koszacsev, az állami Duma külügyi bizottságának feje bár támogatásáról biztatta a szövetséget, utalt félelmeire is: „gyorsan fejlődő ország, mely erőforrásai előteremtéséhez nem fél a megfelelő eszközök használatától, különösen ami az olajat és az acélt illeti”. Egy, az adásban szintén nyilatkozó szakértő, Alekszander Konovalov arra figyelmeztetett, hogy: „a kínai hadseregnek értékesített fegyvereket bármikor Oroszország ellen fordíthatják, esetleg saját gyártásban sokszorosítják”.

Nagy az egyetértés abban az orosz polgárok és a politikai vezetés közt, hogy a kínaiak jelenlétének sarkalatos pontja az ország legkeletibb része és Szibéria. Általános a vélekedés, hogy az ázsiai területek mindinkább eltávolodnak az anyaországtól és fokozatosan a kapcsolatot is elvesztik vele. A politikai aktivitás mértéke hosszú ideje zuhan. A moszkvai újságok ára a helyi lakosság nagy részének megfizethetetlen, ráadásul a telefontarifák is egyre magasabbra tornásznak. A személyes találkozásra pedig még kevesebb az esély, miután egy repülőjegy Vlagyivosztokból Moszkvába és vissza megközelíti az ezer dollárt, ami egy helyi lakos félévi fizetését teszi ki. Ezzel párhuzamosan a Kínával, Japánnal és Dél-Koreával ápolt kapcsolatok intenzitása növekszik.

Szibéria vezető közgazdásza, Vlagyimir Klisztorin szerint „Orosz Ázsia nem a növekvő kínai befolyástól szenved, sokkal inkább Oroszország degradálódásától. Putyin és kormánya, szinte kizárólag az ország nyugati, európai részén fejleszt infrastruktúrát, melynek eredményeképpen a keleten élő, képzett fiatalok nagy tömege költözik nyugatra”.

Szakértők szerint a lakosság nyugatra áramlása és elöregedése nyomán a legkisebb katonai akció ellen sem lesz képes fellépni az orosz állam, amennyiben Kína szemet vet a bőséges orosz természeti kincsekre. Még Koszacsev, aki igyekezett enyhíteni a távol-keleti helyzet megítélését, is beismerte: „Önerőből képtelenek vagyunk országunk keleti felének fejlesztését véghezvinni”. Alekszej Jablokov, a Zöld Párt vezetője is úgy nyilatkozott az orosz NTV-nek, hogy országa igen keveset tehet Kínával szemben a következő tíz évben, ha az a hátországában területszerzésbe kezd. Még a jelenleg Kelet-Szibériában raboskodó Michail Hodorkovszkij is a kínaiak térnyeréséről tervezi disszertációját írni hátsó-Oroszországban.Kínaiak mindenhol

Sajátos módon épp az orosz demográfusok és társadalomtudósok vélik úgy, hogy a kínaiak beáramlása az orosz gazdaság számára vitalitást hozó folyamat lehet. Ez ellen a lakosság mégis tiltakozik. Egy 2005. májusi felmérés szerint az országot fenyegető 20 legnagyobb veszély közül a külföldiek beáramlása a hatodik helyen végzett. Az oroszok mindössze hat százaléka támogatná, hogy a kínai letelepülők állampolgárságot kapjanak.

A legtöbb orosz biztos abban, hogy nem kevesebb, mint egymillió kínai illegális bevándorló él szerte az országban, miközben a hivatalos statisztikák szerint a számuk nem több mint 300 ezer, beleértve a Moszkvában élő 50 ezres diaszpórát is. Az elutasítás fő oka, hogy a lakosság úgy véli, a bevándorlók nem hajlandók átvenni a helyi kulturális szokásokat és konzerválják hagyományaikat új hazájukban is.

Tovább bonyolítja a beáramló kínaiak helyzetét, hogy az oroszok vonakodnak elismerni, a letelepülők igenis jó munkaerőt képviselnek. Az ismert újságírónő, Elvira Goriukhina például beszámol egy faluról az Altaji-régióban, ahol egy kínai üzletember ténykedése akadályozta meg a helyi gazdaságot a teljes összeomlástól, melyet a munkások közt általános alkoholizmus teljesen tönkretett. Az üzletember nyilatkozata szerint „a kínaiak húsz éven belül átveszik a területet, melyen a helyiek képtelenek gazdálkodni”.

A kínai negyedek virágzásáról egyre másra születnek híradások szerte Oroszországban, s szinte mind megemlítik, hogy a betelepülők összetartó közösségekbe tömörülve élnek, miközben a lehető legkevésbé asszimilálódnak.

Eközben a távol-keleti régióban élő oroszok hozzáállása a betelepülőkkel kapcsolatosan rendkívül megosztott. A helyi dolgozók munkamorálja miden elképzelhető szintet alulmúl, az alkoholizmus ezeken a területeken az országos átlag kétszeresét is eléri – avat be a részletekbe Shkurin Birodizhani kutató. Ennek okán a helyi munkaadók előszeretettel alkalmazzák a szaktudást igénylő és nehéz munkák elvégzésére a kínaiakat, szemben az alulképzett, drog- és alkohol-gondokkal küzdő helyiekkel. A kutató meggyőződése szerint ez a helyzet a bevándorlás intenzitásának további növekedéséhez vezet.

Azzal együtt tehát, hogy az oroszok tisztában vannak a kínai gazdaság utóbbi másfél évtizedben lezajlott elképesztő fejlődésével, s még azt is elismerik, hogy a kínaiak néhol jót is tesznek hátsó-Oroszország gazdaságának, általánosságban mégis úgy látják, szomszédjaik nyersanyagaikra törnek és elárasztják piacukat olcsó termékeikkel.

FGY