Forrás: Hírtv

Lemondott a palesztin választási bizottság, mert szerintük a kormány beavatkozik a három hét múlva esedékes választások megrendezésébe. A kampány hevében a Fatah és a Hamasz hívei egymással csaptak össze. Ciszjordániában a két tábor egy közös ellenfél, a zsidó telepesek ellen harcol.

A Fatah kormánypárt, és a szélsőséges Hamasz hívei legutóbb egy üres fal miatt estek egymásnak: mindkét csoport ugyanoda akarta kiragasztani választási plakátjait. Az eredmény: egy halott. A Hamasz szerint a kormánypárt megpróbálja kiszorítani őket a választásokról. A palesztin választási bizottság testületileg mondott le, mert szerintük a palesztin vezetés meg akarja vonni a Hamasz támogatóinak szavazati jogát.

A két tábor Gázában rendszeresen összecsap. Ciszjordániában azonban mindkét csoport inkább a zsidó telepesekkel harcol, akik rendszeresen támadnak palesztin falvakra. Nabluszban az éjjel ketten vesztették életüket.

„A benzinkút mögött sétáltam, amikor megláttam egy fehér autót. A sofőr lőni kezdett, eltalált a lábamon. A barátaim hívták a mentőket, és jöttek katonák is, hogy kikérdezzenek” – emlékszik vissza az egyik sebesült. A palesztinok szerint a telepesek rendszeresen portyáznak a palesztin területeken: kidöntik a fákat, felgyújtják az épületeket. Izrael 1967-ben szállta meg Ciszjordániát, azóta több mint 230 ezer telepes költözött ide. A nyáron Gázából 8 ezer embert telepítettek ki.

Comments are closed.