Forrás: Index

Index

Butának tartják lengyel zsidó vezetők azt a kampányt, amelyet egy helyi busztársaság indított auschwitzi túrák népszerűsítésére.

Egy lengyelországi zsidó szervezet vezetője élesen bírálta a PKS Malopolska nevű busztársaságot, amely az utóbbi időben plakátokkal árasztotta el a krakkói szállodákat, szállókat és buszjegy-árusítóhelyeket; a plakátokon Auschwitzba hirdet utakat a cég.

A busztársaság plakátján a szögesdróttal övezett haláltábor fényképe látható, a feliratok pedig angol nyelven olvashatók a propagált buszos körutazásról: „Auschwitz? With a return ticket? From the city center? Yes, it is possible.” (Auschwitz? Retúrjeggyel? A városközpontból? Igen, ez lehetséges!) Minderről a Gazeta Wyborcza tekintélyes lengyel napilap számolt be először.

Buták voltak?

A Jewish Telegraphic Agency (JTA) szerint a plakátokat hevesen bírálja Piotr Kadlcik, a Lengyel Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. Szerinte felháborító és az ízléstelenségen is túlmutató az a reklámkampány, amelyet Auschwitz körül csapott a PKS Malopolska. Kadlcik elmondta azt is, hogy tiltakozó levelet ír a busztársaságnak.

A buszos utazás 24 dollárba kerül nagyjából, és beletartozik egy látogatás az egykori haláltáborban, ahol idegenvezető kíséri az utasokat.

Kadlcik a busztársaságról annyit mondott a JTA-nak, hogy szerinte a PKS Malopolska nem szándékosan sértette meg az emberek érzékenységét, hanem egyszerűen csak buták voltak a cégnél. A lengyel vallási vezető szerint nemcsak a zsidó áldozatok, hanem az összes Auschwitzban megölt ember emlékét sérti az effajta elfogadhatatlan kampány.

A busztársaság nem ért semmit

A PKS Malopolska elnöke, Tomasz Stanek viszont nem érti a felháborodást. Cége nem akart senkit sem megsérteni – közölte -, és ha a retúrjegy bárkit bánt, akkor változtatnak ezen. A PKS Malopolska egyébként 30 ezer szórólapot és 20 nagyobb plakátot helyezett el Krakkó és környéke különböző pontjain.

Stanek beszámolt arról is, hogy mielőtt meghirdették volna kampányukat, több, a „zsidó kultúrát ismerő” személlyel konzultáltak, és megkérdezték az amerikai alapítású Auschwitz Jewish Center szakértőjét is, aki például nem látott semmi rosszat a plakát megformálásában. Ugyanakkor a szakértő a Gazeta Wyborczának azt mondta, hogy nem tudta elég alaposan tanulmányozni a reklámkampány szóróanyagait azok nyilvánosságra hozatala előtt.

Ugyanakkor a JTA-nak nyilatkozott az Auschwitz Jewish Center igazgatója, Tomasz Kuncewicz is, aki szerint csak a magánvéleményét kérték ki a szóban forgó szakértőnek, aki egyébként egyetemi hallgató, és nem az egész intézet álláspontját képviselte.

Kuncewicz szerint munkatársukat kihasználta a busztársaság, és valóban rossz ízlésről tanúskodik az általuk megjelentetett plakát.

Comments are closed.