Forrás: HVGNemes alapanyagokból készülő, különleges drágakövekkel díszített egyedi ékszerekkel próbálnak megkapaszkodni a telített piacon a hazai ötvösök, versenyre kelve a „kilóra kapható”, gyakorta silány minőségű, import tucatékszerek áradatával.
Ugró zerge formájú arany karkötőt rendelt karácsonyra az egyik vevő a formatervezett, egyedi ékszereiről ismert budakeszi Splendor ötvösműhelyben. Megformálása nem okoz gondot a műhely fiatal ötvöseinek, akik alkottak már kagyló alakú, hegyikristály billentyűs, fekete gyönggyel díszített mobiltelefon-ékszert is. „Azt szoktam mondani a vásárlóimnak, hogy nálunk nem választék van, hanem lehetőség, de az végtelen” – dicsekszik a négy évvel ezelőtt egy ifjúsági pályázaton nyert pénzjutalomból, ötvös feleségével közösen létrehozott műhely tulajdonosa, Nagy Dániel. Csaknem 3 millió forintot érő, „lendületbe sodró formákba foglalt fekete gyöngyökkel díszített”, fehérarannyal kombinált, Tajték fantázianevű gyöngysorával a 29 éves ötvös novemberben elvitte a pálmát a Tahiti Gyöngytrófea verseny hazai fordulóján, és szakértők szerint jó eséllyel indul a jövő őszi nemzetközi döntőben is. Fiatal pályatársainak többsége azonban csak álmodik hasonló sikerekről.
Kihalóban van az ötvösszakma Magyarországon, mióta az importból érkező tömegáru a rendszerváltás utáni liberalizáció következtében elárasztotta a hazai piacot. Pedig csak a „Práter utcában” – a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskolában – nyolcvan ötvös végez évente, ám tőke hiányában nem sok lehetőségük van szakmájuk önálló gyakorlására. Csak az egyszerű karikagyűrűk készítéséhez legalább 1,5-2 millió forint értékű gép szükséges, egy jól felszerelt műhely kialakítása pedig 10 millió forintba is belekerül. Nem csoda, ha a százat is alig éri el az egyedi portékát áruló üzletek száma, miközben az évi 30-40 milliárd forintosra becsült hazai ékszerforgalmat több mint 2 ezer kiskereskedő bonyolítja le. Az utóbbi egy-két évben azért valamelyest nőtt a kereslet az egyedi darabok iránt. „Ma már egy kicsivel többen szeretnének olyan ékszert viselni, ami a szomszédnak nincsen” – osztotta meg a HVG-vel tapasztalatait a saját műhelyében mintegy húsz kereskedőnek rendelésre bedolgozó Molnár Péter ötvös, akinek meggyőződése, hogy minden nő megérdemelne legalább két garnitúra ékszert: egy „hétköznapit és egy alkalmit”. Egyelőre azért jól illusztrálja a magyarországi viszonyokat, hogy az egyik importőr bevallása szerint a mostanában legkeresettebb ékszer a sztárlabdarúgó David Beckham fülbevalójának Törökországból pár száz forintért importált mása – persze platina helyett ezüstből, brillkő helyett mesterséges kővel, cirkóniával.
A nagykereskedők október végéig csaknem 18 tonnányi, azaz 4,2 millió darab ezüst és arany ékszert hoztak be az idén, a legtöbbet, 6,2 tonnát Olaszországból – derül ki a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet adataiból. (Az egész világon ékszerkészítéshez felhasznált évi 850 tonna színaranyból 430 tonnát Olaszországban dolgoznak fel.) Rendkívül gyorsan nő – októberig 3,4 tonnát ért el – az olasz portékánál még mindig gyengébb, ám szakértők szerint egyre javuló minőségű török import. Az egyre divatosabb köves ékszereket pedig éhbérért készítik Thaiföldön, hatalmas hangárokban – legalábbis a hazai ötvösök ezzel magyarázzák olcsóságukat. A magyar manufaktúrák sem velük, sem a gyártókapacitásukat csúcsra járató és emiatt verhetetlen árakkal dolgozó olasz cégekkel nem próbálják felvenni a versenyt. A kis műhelyek a jelentős kézimunka-igényű, drágaköves ékszerekre specializálódnak, abban bízva, hogy a vásárlók megfizetik az egyediséget, a fazont. „Egy brill- vagy egy rubinköves gyűrűt nem lehet a mérlegre dobni, és súly alapján megállapítani az árát” – állítja Fischer Krisztina, az ékszerimport mellett újabban kis szériás gyártással is foglalkozó, családi vállalkozást működtető Parti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kereskedelmi igazgatója. Nyilván nemcsak a manapság igencsak népszerű rózsaszín turmalinkő kerül sokba például a Parti saját tervezésű, 78 ezer forintos gyűrűjében, hanem a design is. Csakúgy, mint a Fű fantázianevű fehérarany ékszercsalád nyakláncának – amelyben szinte meg sem lehet számlálni az apró brilleket – félmilliós árában.
Még a kis kézi ötvösműhelyek is importból szerzik be az ékszerkészítéshez az alapkellékeket, mint amilyenek például a lánckapcsok, de kész tucatnyakláncokat is felhasználnak formatervezett ékszereik készítéséhez. „Egy egyedi nyakéknek nem a lánc az érdemi része. Nem is volna gazdaságos ezzel bíbelődnie egy ötvösnek, amikor a gépek percenként végeláthatatlan hosszúságban tolják ki magukból a legkülönbözőbb átmérőjű huzalokat” – árult el egy kulisszatitkot Nagy Dániel, aki egyébként import ezüstláncok és fülbevalók tömkelegét is tartja üzletében. Ami pedig az ékszerkészítéshez használt nemesfémeket illeti, az ötvösműhelyek legolcsóbb beszerzési forrása ma is a zálogházakban ragadt törtarany. Ezt színítés – azaz a különböző szennyeződések kisavazása – után különféle anyagokkal ötvözik az arra specializálódott cégek. Magyarországon még mindig a rézzel és színezüsttel ötvözött, 14 karátos sárgaarany a legnépszerűbb, kevesen villognak az ezüsttel könnyen összetéveszthető fehérarannyal. „Pedig fehéraranyból lehet igazán tartós, örökölhető ékszereket készíteni. Olyan kemény anyag, hogy belevásik az ember keze, amíg egy millimétert lecsiszol egy fehérarany gyűrűből” – mondta Nagy Dániel. Paradox módon az aranynál is legalább háromszor drágább platina varázsa pedig állítólag éppen az, hogy az átlagember könnyen összetéveszti az ezüsttel vagy a fehérarannyal. „Ám aki egyszer platinát vásárol, belép a klubba, és máson is felismeri azt” – állítja Varga Miklós, a szakma legújabban platinára specializálódó hazai doyenje.
Változatlanul az ezüstöt választja a legtöbb ékszerkedvelő Magyarországon, mégpedig túlnyomórészt a Törökországból és Izraelből érkezőt, amely elég olcsó ahhoz, hogy a divat változásával gyakran lehessen új modellre váltani. A hazai ötvösök mindössze 200 ezer darab ezüst ékszert készítettek az év első tíz hónapjában – nem csoda, hiszen szinte lehetetlenség felszámítani az élőmunka tízezer forintokra rúgó költségét például egy egyszerűbb ezüstgyűrű esetében. Az ezüstre specializálódott Azték üzletlánc is csak másfél éve kezdte el a hazai gyártást. „Bővíteni szerettük volna a magyarországi ezüstékszer-kínálatot, mivel a gyenge minőségű thai és török importtól roskadoznak az ékszerboltok polcai” – indokolta a HVG-nek a váltást Tóth Katalin, az Azték Silver Kereskedelmi Kft. társtulajdonosa. Egyébként a jellegzetes mexikói motívumokkal díszített, rusztikus jellegű gyűrűk, láncok és egyéb ezüst csecsebecsék korábban sem kizárólag Mexikóból származtak, hanem egy részüket Olaszországból hozta be a cég, amely néhány hónapja kísérletképpen arany ékszereket is kínál egyik üzletében. Több vásárlójuk ugyanis felhívta a figyelmüket arra, hogy az aztékok valójában kizárólag arany ékszert viseltek. A döntésben azért nyilván az sem volt mellékes, hogy a tulajdonosi kör 2003-ban kiegészült egy nagy múltú aranyékszer-kereskedő céggel, élén Király Tamással, az egykori Color együttes frontemberével, Király Linda énekesnő édesapjával.
Nem ez a legjobb pillanat azonban belépni az arany ékszerek kereskedőinek sorába, hiszen a világpiaci aranyár villámsebességgel robog felfelé. Márpedig a telített piacon az eladási árakban lehetetlen érvényesíteni a nyersanyagárak emelkedését. Miközben a világpiacon a januári 2520 forintról mostanra 3750 forintra szaladt fel a nemesfém grammonkénti ára, a belvárosi ékszerüzletekben változatlanul 4 ezer forint körüli áron mérik az aranyláncot. Bár a nyersanyag drágulása az egyedi ékszereket készítő ötvösök életét is megkeseríti, mégis abban bíznak, hogy ha ez a folyamat tartós lesz, talán véget vet annak a jelenségnek, hogy az emberek „grammra veszik az aranyat, mint a krumplit”.
Már ma is akad néhány olyan művész a magyarországi ötvösök között, akinek pusztán a neve pluszértéket ad a portékának. Bartha Lajos nonfiguratív alakzatairól, az arany, a platina és az opál hármas kombinációjáról híres, Varga Miklós védjegye pedig a lézertechnikával kialakított, sajátságos hálós szövés. „Amikor divatba jöttek a nagyméretű ékszerek, megpróbáltam olyan módszert kitalálni, amellyel viszonylag kevés anyagból mutatós tárgyat lehet készíteni” – fedi fel szabadalma „kényszerű” eredetét Varga. Csakhogy ma már „a teret légies könnyedséggel körülölelő hálós platinaszálakat” is másolják – igaz, akárcsak Beckham fülbevalóját, többnyire ezüstből. „Nincs az az egyedi modell, amelyet ha megmutatok a török gyártóknak, ne azt kérdeznék, mennyit kérek belőle és mikorra” – érzékeltette a HVG-nek a bebetonozott piaci erőviszonyokat az egyik importőr.
G. TÓTH ILDA
