Az évezredek alatt felgyülemlett tudás, tapasztalat és hagyomány az, ami varázslatossá teszi a zsinagóga hangulatát. A szorgalmasan gyűjtögetett és ápolt tudomány, melyet a zsidó tudósok mindig a hit szolgálatába igyekeztek állítani, ezek között a padok között is vibrált egykor. Mára az egyetlen megmaradt komáromi zsinagógába lépve mintha időutazáson vennénk részt: sajnos. Pedig egykor ez a hely nyüzsgő hitéletnek adott otthont.
A tóratartó szekrény és az előimádkozói állvány körül sétálva el tudom képzelni, ahogy a századforduló táján ez az épület megtelt vallásos zsidó emberekkel, akik ide húzódtak vissza az egyre zajosabbá és egyre gyorsabbá váló világból, hogy az évezredes hagyományokban keressenek menedéket. Manapság egyre kevesebben vágynak erre a menedékre: vagy hiányzik belőlük az akarat, hogy egyáltalán felismerjék, vagy egyéb, a huszonegyedik században sokkal inkább „trendi-nek számító megoldásokhoz folyamodnak.
Egykoron…
A komáromi zsidó közösség a legrégebbiek egyike a Felvidéken. A XIII. századból származnak az első írásbeli emlékek arról, hogy zsidók telepedtek le a vidéken. A közösség lassan, de biztosan fejlődött és gyarapodott, a XIX. és a XX. század fordulóján érve a csúcspontra, hogy a második világháborúig tartó fénykorában sokféle módon járuljon hozzá a város szellemi és gazdasági életének felvirágoztatásához. Ebben az időben háromezer lelket számlált a komáromi zsidóság. A hitközség még 1791-ben alakult, tehát valóban jelentős múltra tekinthet viszsza. A századforduló táján három zsinagóga működött a városban, a központ környékén. A mára megmaradt Fried Kálmán jóvoltából épült. Hasonlóképpen ő állt a hátterében annak a Menháznak a felépítésének, amely ma a komáromi zsidó közösségi élet központjaként működik. 1944 után a holokausztot túlélő komáromi zsidók nagy része nem tért vissza szülővárosába. 500 körül volt a viszszatérők száma, s közülük nagy számban vándoroltak ki 1948-ban az újonnan megalakult Izrael államba. 1968-ban pedig, mintegy kegyelemdöfésként, a megmaradtak többsége is elhagyta az országot.
„Amit mi itt csinálunk, az újrakezdés a nulláról – meséli Paszternák Tamás, a fiatal közgazdász, a Komáromi Zsidó Hitközség egyik vezetője. A jövőre száztizedik születésnapját ünneplő Menházban lát bennünket vendégül. Az épületben cukrászda is működik, ínycsiklandozó illatok között haladunk végig a folyosón, amelynek falait régi rabbik, hittudósok képei díszítik. A hitközség irodája melletti szobácskában kis múzeum van berendezve, ahol a zsidó élet különféle tárgyaival, eszközeivel találkozhatunk, ezenkívül történelmi dokumentumok és Izraelből származó felvételek alkotják az állandó kiállítást. Az egyik legérdekesebb tárgy az a hüpének nevezett esküvői baldachin, amelyet harminc évvel ezelőtt használtak utoljára Komáromban, s azóta várja, hogy újra igénybe vegyék.
Manapság hozzávetőleg hatvan ember tartozik a Komáromi Zsidó Hitközséghez – közölte Paszternák Tamás. Meghökkentően kicsi ez a szám, de még közülük is csak 30-40 az igazán aktív tag. Rajtuk kívül még 60-70 zsidó származású ember él a városban, ők azonban „nem jelentkeznek. Ahogy Paszternák Tamás beszámolt róla, a legnagyobb baj a tudatlanságban rejlik. Az elmúlt évtizedek kiölték az emberekből a zsidóság megbecsülésének szükségességét – maguk a zsidó származásúak sem tudnak igazán sokat a vallásukról, hagyományaikról, történelmükről, ami tulajdonképpen zsidóságuk lényege volna. Ezért az oktatás a hitközség elsőrendű feladatai közé tartozik: egyrészt maguknak a tagoknak az oktatása, másrészt a nagy nyilvánosság felé való nyitás, tehát a nem zsidó vallású emberek irányában kifejtett tevékenység. „Az emberek még mindig tabuként kezelik a zsidóság fogalmát, s elsősorban a holokauszttal kapcsolják össze – mondja Paszternák. A hitközség környékbeli iskolákban folytat zsidóság- és holokausztoktatást, s különböző felméréseket is végeznek arra vonatkozólag, milyen ismereteik vannak a gyerekeknek a zsidókról. Az iskolába érkezve arra kérik őket, hogy írják le egy papírra azt a néhány szót, amely először eszükbe jut a zsidókról. „Az esetek legalább nyolcvan százalékában a jól ismert sztereotípiák jönnek elő. Ez pedig egyértelműen azt mutatja, hogy az emberek nincsenek tisztában vele, kik a zsidók, akik ma is köztünk élnek.
Salom Klub
A hitközség nemcsak vallási téren próbálja összefogni a helybeli zsidóságot. Az egyik legsikeresebb program a Salom Klub, melynek keretében nyilvános összejöveteleket tartanak, általában különféle vendégek meghívásával. A Salom Klubban nem zsidókat is szívesen látnak a szervezők: a lényeg, hogy egymást megértő és egymással valóban rokonszenvező társaság jöjjön öszsze. Ezek a rendezvények a Menházban található kultúrteremben (Wallenstein Zoltán terem) zajlanak, melyben faliújságokon vannak megörökítve a korábbi rendezvények. Paszternák Tamás és öccse, András egy lapot is indítottak: a Hitközségi Híradó, amely jövőre lesz tízéves, havi rendszerességgel számol be a helyi közösség életének fejleményeiről. 2005 márciusától pedig saját honlapja is van a hitközségnek (www.menhaz.click.hu).
Regionális és nemzetközi szinten
A komáromi a 12 szlovákiai zsidó hitközség egyike. A tagok számában semmiképp sem várható forradalmi változás: a közösség túlnyomó többségét középkorúak alkotják, összesen három-négyen vannak a fiatalabbak, akik részt vesznek a közös munkában. Ezért nagy szükség van az összetartásra, a régiók közötti együttműködésre is. Idén szeptemberben a 100 kilométeres sugarú körön belül működő hitközségek tartottak nemzetközi szintű találkozót: a dunaszerdahelyi, érsekújvári, galántai, nyitrai, pozsonyi, Magyarországról pedig a győri, székesfehérvári, mosonmagyaróvári és váci zsidók jöttek össze. Májusonként Debrecenben van a határon túli magyar ajkú zsidó hitközségek találkozója, a komáromiak ezen is képviseltették magukat.
Évente két-három istentiszteletet sikerül megrendezni a komáromi zsinagógában. Egy istentiszteleten alapvető követelmény, hogy legalább tíz zsidó férfi jelenjen meg, s ez manapság már komoly gond Komáromban. „Általában azt mondják, hogy nincs jövő. Csak mi egynéhányan hiszünk benne, hogy van. Csakis regionális szinten képzelhető el a hitközség élete és jövője. Azt akarjuk elérni, hogy akik ide járnak, valódi élményekkel gazdagodhassanak – mondja Paszternák. Sok nyitott kérdés van még, amelyet rendezni kellene. Nincs például holokauszt-emléktábla Komáromban. Az 1992 áprilisában a Menház falán leleplezett emléktáblát azóta is ismeretlen tettesek 1998-ban ellopták.
A Hitközség túlnyomórészt pályázatokból tartja fenn magát. Fontosnak tartják, hogy ápolják a kapcsolatokat az elszármazottakkal is, akik Komáromból utaztak ki a világba, hogy jobb megélhetést, nyugodtabb életet találjanak. A hitközségnek negyven-ötven ilyen családdal van kapcsolata, amelyek a világ legkülönbözőbb részein élnek.
A mai komáromi zsidóság az ősöket követve neológ szellemű hitéletet él, amely kisebb szigort jelent a rendelkezések követése szempontjából. Az iskolákban folytatott nevelés és a felnőttek számára létrehozott Örök fény elnevezésű oktatási program elsődleges célja, hogy közelebb hozzák az emberekhez a zsidóságot. Talán ha a nagy nyilvánosság is felvilágosultabban látja majd a dolgokat, Komáromban és másutt is egyre többen merik vállalni származásukat, és térnek vissza őseik közösségéhez; s akkor lehet, hogy a harminc éve várakozó hüpe alá is újra beáll majd két ragyogó arcú fiatal.
Szalay Zoltán
[2005. 12. 16.]
