Forrás: Híradó

Az EU külügyminiszterei elítélik Mahmúd Ahmadinezsád kijelentését arról, hogy a holokauszt a zsidó államot megteremteni akaró európaiak mítosza

Az iráni elnök holokauszttagadó kijelentései szankciókat vonhatnak maguk után – tartalmazza az a közleménytervezet, amelyet az Európai Unió vezetői brüsszeli csúcsértekezletük pénteki záró napján megfogalmaztak. A nyilatkozatot a csúcs végén adnák ki.

A tervezet szerint az EU vezetői „gondosan tanulmányozzák, hogy milyen diplomáciai lehetőségek vannak az Irán elleni büntetőintézkedésekre” – közölték diplomaták a csúcs helyszínén.

Az EU külügyminiszterei csütörtök este már megfogalmaztak egy nyilatkozatot, amely élesen elítéli a iráni elnök holokauszttagadó kijelentéseit.

Ez a dokumentum tökéletesen elfogadhatatlannak nevezi Mahmúd Ahmadinezsád legfrissebb, szerdai kijelentését arról, hogy a holokauszt a zsidó államot a Közel-Keleten megteremteni akaró európaiak által kitalált mítosz.

Ez a kijelentés jól mutatja, milyen felelőtlenül és cinikusan ítéli meg Izrael és a Közel-Kelet helyzetét az iráni kormány – jelentette ki még a csúcstalálkozó előtt Berlinben Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.

Ágy természetesen még bonyolultabbá válnak az iráni nukleáris programról folytatandó tárgyalások, s én újból azt mondom, hogy a teheráni kormánynak meg kell értenie: a nemzetközi közösség türelme nem végtelen – tette hozzá a parlamentben elhangzott felszólalásában.

Az EU-t képviselő Franciaország, Nagy-Britannia és Németország december 21-én folytatja Teherán képviselőivel a tárgyalásokat a többek – elsősorban az Egyesült Államok – megítélése szerint fegyverkezési célokat szolgáló iráni nukleáris programról.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.