A tagországok állam- és kormányfői a 2007 és 2013 közötti büdzsé mellett a szabálylabirintus egyszerűsítését, Macedónia tagjelöltségét, és az iráni elnök nyilatkozatait is megvitatják
Reményeik szerint egyebek között az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséről is sikerül megegyezniük az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtök este Brüsszelben kezdődött találkozójukon.
Az értekezlet a résztvevők és Josep Borrell Fontelles európai parlamenti elnök találkozójával vette kezdetét.
Az ülésen Magyarországot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök képviseli, Somogyi Ferenc külügyminiszter, Veres János pénzügyminiszter és Baráth Etele, az uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter kíséretében.
A találkozón a hosszú távú büdzsé mellett más fontos uniós témákat is megvitatnak, köztük a szabálylabirintus egyszerűsítését, illetve külügyi felvetések megtárgyalására is sort kerítenek.
Várhatóan döntés születik Macedónia tagjelöltségének kérdésében, illetve nyilatkozatot adnak ki az iráni elnök Izrael-ellenes megnyilatkozásaival kapcsolatban.
A költségvetési tárgyalások alapját az uniós elnökség előző nap ismertetett kompromisszumos javaslata képezi, jóllehet azt a tagországok óriási többsége eredeti formájában nem tartja elfogadhatónak.
Az unió soros elnökségét betöltő Nagy-Britannia a szóban forgó hét év alatt nem egészen 850 milliárd eurót elérő büdzsé elfogadását kérte.
Ez valamivel magasabb, mint a 847 milliárd euróra rúgó előző heti terv, amely a korábbiakhoz képest jelentős csökkenést irányzott elő az új tagállamoknak jutó felzárkóztatási támogatásokban.
Gyurcsány Ferenc délelőtt úgy fogalmazott: az Európai Uniónak szüksége van hosszú távú költségvetésre a 2007 és 2013 közötti időszakra, de a jelenlegi javaslatot még el kell utasítani.
A visegrádi országok – Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország – vezetői szerint a javaslatot három tekintetben kell átfogalmazni.
Az egyik, hogy a szolidaritás elve átfogóbban és mélyebben érvényesüljön.
A másik, hogy növeljék a költségvetés nagyságát, a harmadik, hogy javítsák a javaslat szabályozási részét, minőségét, tegyék alkalmassá arra, hogy kielégítse az új tagországok nemzeti érdekeit is.
Közös álláspontot képviselnek a visegrádiak abban is, hogy a lakóházak felújítása, szociális lakásépítés támogatása kapjon helyet a költségvetésben, az önkormányzati beruházások esetén az azokhoz kapcsolódó általános forgalmi adó közösségi finanszírozási szabálya – visszatéríthetősége – megmaradjon, illetve ne legyen semmilyen szabály a kohéziós források felhasználásának időtartamára.
MTI/hirado.hu

