Forrás: MA

Az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes Magyar Színház-béli, egész estét betöltő műsora a Felföldi levelek című produkció karácsonyi változata.

2005.12.10 11:30

A pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes, a Magyar Kollégium szervezé-sében 2005. december 16-án 19 órakor a Magyar Színházban, december 17-én 19 órakor a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, zárt körben karácsonyi programmal köszönti a néptánc iránt érdeklődő magyarországi közön-séget.

Az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes adventi műsora

Az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes Magyar Színház-béli, egész estét betöltő műsora a Felföldi levelek című produkció karácsonyi változata. Az előadás az au-tentikus néptánc és népzene, valamint irodalmi művek különleges ötvözete. Ha-gyományos, szlovákiai magyar, szlovák, cigány, zsidó zene és tánc alkotja a prog-ramot, melynek során részletek hangzanak el Bartók Béla, Kodály Zoltán, Márai Sándor és Petőfi Sándor írásaiból. A műsor három részből áll: Levelek, Falu, Város. Az est koreográfusa Hégli Dusan.

Előzmények

2000 szeptemberében a Magyar Kollégium szervezésében került sor a Hargi-ta 2000 munkacímű turnéra, melynek során a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes végiglátogatta a Kárpát-medence magyarok-lakta vidékeit és három hét alatt 15 alkalommal lépett fel óriási sikerrel. 2001 decemberében pedig a Magyar Kollégium Budapesten, a Pesti Vigadó dísztermében majd a Magyar Kultúra Ala-pítvány székházában létrehozta a hatalmas sikerű Advent a Hargitával című pro-dukciót. 2003-ban a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncolt a Millená-ris Teátrumban és a Magyar Kultúra Alapítvány székházában Advent a széke-lyekkel címmel.

2004-ben ismét a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tisztelte meg a fővárosi közönséget a Millenáris Fogadóban és zárt körben a Magyar Kultú-ra Alapítvány székházában Advent a Hargitával címmel. A Magyar Kollégium immár hagyományosan idén is megrendezi a néptánc-adventet. 2005-ben a po-zsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes lesz a vendég. Az immár hagyománnyá vált program címe idén Advent a felvidékiekkel lesz.

Az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes

Az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes az 1955-ben megszüntetett hivatásos „Népes” együttes küldetését vállalva alakult. Kiemelten foglalkozik a szlovákiai magyar és a Kárpát-medencei hagyományos tánc- és zenei kultúra kutatásával, archiválásával és színpadra állításával. Az együttest pozsonyi magyar diákok ala-pították.

A 45 év után, 2000-től ismét hivatásként működő táncegyüttes kiváló hírnevet szerzett mind Szlovákiában mind a nagyvilágban. Fő érdeme, hogy előadásaiban autentikus módon mutatja be a Kárpát-medence táncait olyan dramaturgiai feldol-gozásban, amely nem szokványos népi együttesi műsor, nem is modern népi ele-meket felhasználó táncszínház, hanem hiteles színházi bemutatása múltunk egy darabjának.

Az Ifjú Szívek hazai szereplései mellett több nemzetközi fesztiválon is fellé-pett műsoraival; az utóbbi tíz évben bejárta Európa legtöbb országát, emellett sze-repelt Ausztráliában, Irakban, Japánban és Jordániában is.

Comments are closed.