Forrás: Origo

Három napon át tartó viták után csütörtök reggel végül elfogadták a genfi konvencióhoz csatlakozott országok küldöttei azt, hogy új emblémája legyen a Vöröskereszt és Vörösfélhold nemzetközi szervezetének. A Vöröskristályt – egy csúcsára állított, üres belsejű vörös színű négyzet – a résztvevők kétharmada szavazta meg. Az új emblémát leginkább muszlim országok ellenezték.

Hosszú viták és sok muszlim ország ellenkezése mellett végül elfogadták, hogy új emblémája legyen a Vöröskereszt nemzetközi szervezetének. A vörös színű, élére állított négyzet, a Vöröskristály mellett érvényben marad a kereszt és a félhold is.

A muszlim országok ellenkezését a Golan-fennsíkon folyó humanitárius tevékenységgel kapcsolatos, Izrael és Szíria között húzódó vita szülte. Az arab világ országai előzetesen még pozitívan fogadták az új jelképet, amit erősített a gázai segélytevékenységről szóló példa nélküli palesztin-izraeli együttműködési megállapodás. A Golan-fennsík problémáját az utolsó pillanatban vetették fel, azt követően, hogy a svájci diplomácia hatalmas erőfeszítések árán már-már elérte, hogy az új jelképet az összesen genfi egyezményhez csatlakozó állam elfogadja.

Számos arab állam úgy tekint az új jelképre, mint egy Izraelnek tett engedményre, a zsidó állam segélyszervezete – a Magen David Adom egyesület – ugyanis nem akarta sem a vörös félholdat, sem a vöröskeresztet alkalmazni, helyette – nemzetközi beleegyezés nélkül – a vörös Dávid-csillagot használták. Ezért öt évtizeden keresztül nem is kaptak meghívást a Vöröskereszt és -félhold nemzetközi szervezetébe. Az új embléma Izraelnek is megfelelő, ráadásul a vörös Dávid-csillagot a négyzet belsejébe rajzolva immár jóváhagyással használhatják.

[origo]

Comments are closed.