Forrás: MA

Pokorni Zoltán véleménye szerint 2004. december 5-ére emlékezni kell, okulni és tanulni kell belőle, hiszen ez a népszavazás az anyaországnak és a határon túli magyarságnak a szuverenitásáról szólt.

2005.12.06 06:35 Vasárnapi Újság

Molnár Pál:- 2004. december 5-e olyan nap-e, amelyre emlékezni kell, vagy amelyet minél előbb el kell felejteni?

Pokorni Zoltán Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke:- Emlékezni kell rá, okulni belőle és tanulni belőle, hiszen ez a népszavazás az anyaországnak és a határon túli magyarságnak a szuverenitásáról szólt. Bár a szavazáson a résztvevők többsége igent mondott, a népszavazás eredménytelen lett.

Mindemellett szerintem még ma is a legfontosabb, hogyha visszaemlékezünk erre a napra, akkor köszönetet mondani mindazoknak, akik egy akaratuktól függetlenül létrejött kezdeményezés következtében kiálltak az összetartozás mellett, a szolidaritás, az emberség mellett. Köszönet illet rengeteg civilszervezetet, számos értelmiségit, köztük több olyat, akik közismerten nem a polgári oldal mellett álltak, de mégis a nevüket adták az igen mellett. Köszönet illeti a történelmi keresztény egyházakat, számos zsidó hitközséget, akik bátran kiálltak saját erkölcsük diktálta kötelességük mellett. Köszönet illeti azt a szocialista politikusasszonyt, aki pártjának kategorikus nemjével szemben lelkiismereti szavazásra szólított fel.

– Az egységet akkor ellenző populisták azzal ijesztették meg a társadalmat, hogy az új magyar állampolgároknak túl sok szociális juttatás járna. Itt élnek az utcákon több tízezren a hajléktalanok, akik magyar állampolgárok, sőt európai uniós állampolgárok, mégsem kapnak semmilyen szociális juttatást. Önök, a polgári politikusok miért nem leplezték le ezt a demagógiát?

– A népszavazási kampányban sajnos, élükön a magyar miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenccel, olyan hangok is megjelentek, amelyek szociális demagógiával próbálták saját szűk, vélt pártpolitikai érdekeik miatt szembeállítani a határon túli magyarságot az anyaországaikkal. Ismerve, látva azt, amit ön mond, a mai Magyarország gazdasági állapotát, a magas munkanélküliséget, az elszabaduló energiaárakat, a növekvő adókat, azt is látjuk, hogy ez a demagógia nem volt eredménytelen és nem volt hatástalan. Bizony Gyurcsány miniszterelnök úr annak adta a tanújelét, hogy érzéketlen. Nemcsak a határon túli magyarok problémáival szemben, hanem eszközként használja fel a szegény emberek kiszolgáltatottságát is velük szemben.

– A polgári politikusoknak kell-e önkritikát gyakorolniuk amiatt, hogy a népszavazás csak félsikerrel járt?

– Kell. Ma már világosan látszik, hogy a határon túli magyarok kettős állampolgárságának az ügye, az alapvetően nem jogalkotási probléma és nem jogalkotási kérdés, hanem sokkal inkább egy emberi, morális, ha úgy tetszik mentális kérdés. Emlékszem a népszavazás előtt pár nappal a Tv-Híradóban láttam egy beszélgetést, talán egy velem egykorú férfiember mondta, ha olyan nagy magyarok, akkor mit keresnek ott? És nyilván neki is volt történelem tanára, ő is megtanulta a trianoni diktátum számos pontját és mindent elfelejtett.

„Továbbra is fenntartjuk az autonómia igényét”

– A Trianon óta eltelt nyolc évtized alatt sok mindent elfelejtettek az emberek, de néhány hónap alatt is nagy felejtés tapasztalható, ugyanis a népszavazás után pár hónappal azok, akik korábban ellenezték az igeneket, már a december 5-i tragédiáról beszéltek, mintha nekik ehhez nem lett volna semmi közük és mintha már utólag ők az igen mellett akarnák önmagukat láttatni. Az effajta politikai amnézia ellen tervez-e valamit a polgári közép?

– Egyik megoldás, hogy szembesítjük a politikai riválisainkat saját korábbi szavaikkal, véleményükkel.

– Ezt mikor teszik meg?

– Ez történik folyamatosan, erre az egyéves évforduló szintén jó apropót szolgál, egyfajta pótcselekvésbe menekült a jelenlegi kormányzat. Alig látunk olyan programot, amit ne neveznének el szülőföldnek, folyamatosan beszélnek ma még nem létező vízumról, vagy útlevélről, most épp valószínűleg inkább csak formai, stiláris szempontú alkotmánymódosítással ütik el az időt.

– Pont erre gondoltam, hogy most Erdélyből olyan kételyek érkeznek, hogy jónak látszik ugyan, de mintha csak a kampány része lenne. Hogyan látja ezt a polgári közép?

– Pontosan így. Sok mindenről lehet beszélni, de ha ezek nem tartalmazzák a kettős állampolgárság szabályozását, akkor mindezekről ki kell mondjuk, hogy ez csak pótcselekvés. Komoly változásokra van szükség, ezért javasoljuk azt, hogy egyértelműen megfogalmazzuk, hogy ami jár a skótoknak, a walesieknek, a katalánoknak, a baszkoknak, a frízeknek, a dél-tiroliaknak, a korzikaiaknak, jár a dánoknak Németországban, a németeknek Dániában, az jár itt a Kárpát-medencében a magyaroknak is.

– Mondja ezt most itt nekem a képviselői irodaházban, ugyanakkor 2005.

szeptember 26-án önök is megszavazták, hogy Románia anélkül csatlakozzon az unióhoz, hogy a székelyeknek európai körülményeket garantál.

– A két dolog nem szemben áll egymással, hanem egymás mellett. Tehát az európai uniós tagsága Romániának, benne az erdélyi embereknek, a székelyeknek, az nem szemben áll az autonómia törekvéssel, hanem mellette. Továbbra is fenntartjuk az autonómia igényét a területi, vagy kulturális, vagy önkormányzati autonómia igényét, nem dolgunk most, hogy ezt boncolgassuk.

– De dolgunk, hogy boncolgassuk, mert itt üldögélve ebben a képviselői irodaházban hiába tartjuk fent ezt az igényt. Ott lett volna szeptember 26-án egy konkrét lehetőség arra, hogy Romániát bátorítsuk arra, hogy a székelyeknek európai körülményeket teremtsen. Önök azonban ezt a lehetőséget kihagyták.

Az Európai Unióban kettős mérce létezik

– Nem hagytuk ki, ez a bátorítás megtörtént, az uniónak nemcsak a magyar képviselői, hanem számos néppárti, illetve szociáldemokrata képviselője ezt megtette. Azt kétségtelenül nem tette egyik sem, bár hosszas vita után, hogy feltételként, ha úgy tetszik zsaroló feltételként szabta volna.

– Ez miért zsaroló feltétel, ez egy európai követelmény, hogy ugyanazokat a jogokat, amiket ön felsorolt az előbb a skótok, a németek esetében, a székely nemzettársaink is megkapják.

– Sajnálattal azt látom, hogy ma Európában és az Európai Unióban kettős mérce létezik. Ezt a kettős mércét kell felszámolnunk, egy immár uniós tag Románia felvételével és nem Romániával van vitánk, az unió egészével van vitánk, hogy ne lehessen kettős mércét alkalmazni. Hogy a kisebbségek kezelésének van egy nyugat-európai módja, sőt a Kárpát-medencében is azt kell mondjuk, hogy ma a magyar kisebbség helyzete diszkriminatív, mert minden egyéb kárpát-medencei népnek megadatik a kettős állampolgárság intézménye, egyedül csak a magyaroknak nem adatik meg. Ezt a kettős mércét az unión belül fel kell számolnunk.

– De a romániai események az utóbbi nyolc évtizedben nem arra mutatnak, hogy különösebben lovagias lenne Bukarest.

– Kudarcot vallott az a fajta politika, amely a román-magyar együttes kormányülésben öltött testet, nagyon hamar láttuk, hogy hogyan fizeti meg ezt a gáláns gesztust Románia, amikor a kisebbségi szavazásról van szó. De nemcsak Romániáról van szó, segítenünk kell a vajdaságiakat abban, hogy a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács valódi jogköröket kapjon, segítenünk kell a Kárpátaljai Magyar Kulturális Közösséget, hogy létrejöjjön a Tisza-melléki járás. Tehát valamennyi autonómiára törekvő magyar közösséget valódi jogosultságokkal kell felruháznunk és ebben nem számíthatnak másra, mint az anyaországra, illetve arra a politikára, hogy az anyaország ezt az unión belül következetesen érvényesítse.

– Tehát a magyarverések ellen is fellépnek önök uniós fórumokon?

– Nemcsak a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség teszi ezt, hanem úgy látom, hogy egy olyan belpolitikai helyzetet sikerült kialakítanunk, hogy ezt nem tagadhatja meg egyetlenegy kormánypárt sem.

– A belső magyarországi magyar szolidaritás hogyan érvényesül akkor, amikor a kormányzatban milliárdosok vannak, ugyanakkor gyerekek éheznek és sokan vannak hajlék nélkül?

– Szavakban érvényesül. Épp a minap szüntette meg a kormány a 13. havi családi pótlékot, emelte meg a gyerekes családok adóját, ez az önmagát baloldalinak nevező kormány, de miközben itt forintokat, az ezer forintokat, a tízezer forintokat számolgatjuk, lássuk azt is, hogy e mögött egy sokkal nagyobb, egy sokkal mélyebb gond van, ez pedig az, hogy amennyiben ezek a demográfiai folyamatok így maradnak, akkor 2020-ra egy 8 milliós magyarság képével kell számolnunk.