Forrás: Index

Agent Portál

Otthoni hifi rendszerünk automatikusan, ízlésünknek és kívánságainknak megfelelően kategorizálja a muzsikákat, hallgatás közben a dalok szövegét olvassuk, dúdolásra megtalálja, lejátssza kedvenc számunkat. Futurisztikus elképzelések? Aligha, hiszen nagy részüket már kivitelezték, már működnek. A párizsi kísérleti és elektronikus zenei kutatóműhely, az Ircam által koordinált (IST-finanszírozású), 2006. novemberében befejeződő SemanticHIFI projekt keretében gőzerővel dolgoznak az otthoni zenetechnológia forradalmasításán. A munkában az MP3-at kifejlesztő német Fraunhofer Intézet, a Sony párizsi számítógép-laboratóriuma, a barcelonai Pompeu Fabra és az izraeli Ben Gurion Egyetem vesznek még részt.

Vége a passzív zenehallgatásnak

Többek szerint „kvantumugrás” előtt állunk, mivel a muzikális tartalomhoz való hozzáférést és annak kreatív átalakításának lehetőségei vajmi keveset változtak a gramofon óta eltelt évtizedekben. Pszichológiai tény: ha valamin módosíthatunk, sokkal jobban megértjük. Ugyanezt várják a SemanticHIFI rendszertől is: mihelyst elterjed, a társadalom könnyebben befogadja, eredményesebben értelmezi majd a muzsikát.

A következőgenerációs merevlemez-alapú SemanticHIFI számos új funkcióval gazdagítja a matéria keresését, az azzal történő interakciót, interpretálását, személyre szabását, editálását. Drasztikusan átalakítja a felhasználó muzikális és multimédia-tartalomhoz fűződő viszonyát. A lejátszás, előadás és remixelés közötti hagyományos határok felszámolásával, valódi interakció jön létre. A rendszer többé már nemcsak a zene hallgatására szolgál, hanem egyfajta hangszerként, sőt, a legkorszerűbb és legkomplexebb hangszerként, az alkotói kreativitást biztosító otthoni stúdióként is működik.

„A tartalomhoz leírásokat adunk” – jelentette ki Hugues Vinet, a projekt koordinátora. „Sokkal komolyabb interakciót tesz lehetővé, a felhasználó lényegesen többet tehet a passzív zenehallgatásnál. A szakmabelieknek készített bonyolult szoftvereinket szélesebb, hozzá nem értő közönség számára is elérhetővé tesszük.”

Zenetérkép

A digitális muzsikához használt keresési technikák nagyon egyszerűek, szinte csak a kiadói információk, címek, stb. után kutakodhatunk. A SemanticHIFI segítségével saját gyűjteményünkben, a tényleges tartalomhoz igazodva böngészhetünk, címkézhetünk, kategorizálhatunk. Ahogy jónak látjuk.

„A stílusok és műfajok definiálása nem a mi dolgunk, hanem a felhasználóé” – magyarázza Vinet. „Utána a rendszer megtanulja a meghatározás kritériumait, azoknak megfelelően tudja címkézni a többi számot.” De a böngészésben (browsing) más lehetőségek is rejlenek: kiválasztjuk, milyen zenét óhajtunk, és a program jellegzetességek, mint például a tempó vagy a hangszerelés alapján megkeresi, majd egymáshoz hasonló számok listájával áll elő.

A tartalom felkutatásához, megismeréséhez vizualizáció szükséges. Az Ircamban fejlesztett rendszer a darabok időbeli szerkezetét elemzi, és létrehoz egy azon alapuló grafikus „térképet”, interfészt. Az interfész bármelyik elemére klikkelve, közvetlenül az adott zenei részhez érünk. Az algoritmust használva – új fájlként – kivonatot, egyfajta összefoglalót készíthetünk.

Karmesterként a hangszerek között

A navigáció másik módja a különböző hangszerek a hangot térben reprodukáló átalakító technikákkal történő szétválasztása. A SemanticHIFI komoly kihívást jelent a bevett polifonikus modell számára. „Meg kell győznünk a zeneipart, hogy multitrack felvételeket szolgáltassanak” – vázolja fel a jövőt Vinet. Ha képesek vagyunk a hangszerek elkülönítésére, akár egy zenekart is elrendezhetünk: mi döntjük el, hol lesz a hegedűs, hol a csellós, és így tovább. A mezei felhasználó és a profi muzsikus sokkal jobban megérti a szóban forgó opus felépítését, játszhat hallgatás közben. A rendszer leegyszerűsített, hangunkkal irányítható hangszereket is tartalmaz. Zenélhetünk velük.

A SemanticHIFI több alkotóelemből áll össze. A hifi doboz a központi rész, míg a PC-alkalmazások „haladóbb” funkciókat elégítenek ki, például a mű előadását. A p2p fájlmegosztást szintén biztosítják. Ráadásul úgy, hogy a szerzői jogokon sem esik sérelem: a felhasználók eredeti darabok helyett metaadatokat (indexelést, manipulációt, stb.) osztanak meg egymás között.. A számítógép a metaadatok alapján azonosítja be az eredetit, és ha nincs meg, megvásárolhatjuk. „A SemanticHIFI kompatibilis az érvényben lévő kereskedelmi modellel” – így Vinet.

A prototípus 2006 elején lesz kész, a párizsi Cité des Sciences-ban tesztelik. Kereskedelmi forgalmazásáról a zeneipar hivatott dönteni. Többek között mobil és játékalkalmazások is várhatók.

Comments are closed.