MTI
Az orosz külügyminisztérium megerősítette szombaton az elfogórakéta-rendszerek szállításáról kötött orosz-iráni megállapodás hírét, de enyhítendő az amerikai aggodalmakat, leszögezte, hogy kizárólag védelmi célokat szolgálnak ezek a fegyverek. A Vedomosztyi című moszkvai napilap pénteken közölte, hogy Moszkva több mint egymilliárd amerikai dollár értékben 29 darab Tor M-1 elfogórakéta-rendszert szállít Iránnak a következő két év során.
Robotrepülők ellen is
Nicholas Burns politikai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár pénteken Moszkvában elégedetlenségét fejezte ki az ügylet miatt. „Úgy véljük, hogy Irán terroristákat támogat a Közép-Keleten és az Egyesült Államokban, s ezért nagyon rossz kapcsolataink vannak ezzel az országgal. Megérthetik, hogy nem támogatunk ilyen állam részére történő fegyvereladásokat” – mondta az államtitkár Eho Moszkvi rádiónak.
A Tor M-1 akár 48 célpont azonosítására is képes, s egyidejűleg két célpontra tud föld-levegő rakétát kilőni 6100 méteres magasságig. E légvédelmi rakéták képesek manőverező robotrepülőgépek és légibombák elhárítására.
Mihail Kaminyin orosz külügyi szóvivő leszögezte szombaton, hogy minden, a katonai-technikai együttműködésre vonatkozó szerződés összhangban áll Oroszország nemzetközi kötelezettségeivel, köztük az atomsorompó-egyezménnyel, illetve az orosz törvényekkel. „Ez vonatkozik az Iránnal kötött szerződésre, amelyben kizárólag védelmi célú fegyverekről van szó” – mondta a szóvivő.
Volt már ilyen
Ali Laridzsáni, az iráni nemzetbiztonsági főtanács vezetője, Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója szombaton igyekezett kisebbíteni az új megállapodást. „Irán és Oroszország katonai együttműködése nem egy bonyolult dolog. Korábban is létezett, nem tiltotta semmi” – mondta Laridzsáni, aki nem látja szükségesnek, hogy Irán válaszoljon ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Mark Regev izraeli külügyi szóvivő pénteken azt mondta, hogy nem tud az orosz-iráni fegyverüzletről, de ha az létrejött, árthat a régió biztonságának.

