Forrás: Híradó

Izraeli szakértők szerint egy immunizáló szoftverrel kiküszöbölhető lenne, hogy a világhálóra kapcsolódott számítógépeket megfertőzzék a vírusok

A rosszindulatú számítógépes vírusokat még csírájában elfojthatja egy immunizáló szoftver, mely gyorsabban terjed, mint maga a károkozó – állítja egy izraeli számítógépes szakértői csoport. A kutatók javaslata szerint olyan hálózatot hoznának létre az interneten keresztül, melyet csak a vírusirtó programok használhatnak, ezzel lehetővé válna, hogy a számítógépeket még a vírusok érkezése előtt immunizálják.

Eran Shir kutató akkor kezdett el a problémán gondolkodni, amikor a hírhedt Blaster féreg keresztül-kasul fertőzte meg a netet 2003-ban. A vírusirtó szoftver feladata a még tiszta számítógépek elleni támadás feltartóztatása, és a már fertőzöttek tisztítása. A világon számtalan csapat dolgozik napi huszonnégy órában azon, hogy az új vírusok ellen megfelelő védelmet hozzanak létre. Ezen javítóprogramok aztán eljutnak a felhasználókhoz, akik számítógépeikre telepítve azokat megvédhetik magukat a vírusoktól. Ám ezen stratégia hátránya, hogy egyes vírusok egy lépéssel mindig megelőzik az embereket és elterjednek.

A szoftvergyártók az Internetet egyfajta, kifinomult FedEx szolgáltatásnak tekintik. Az izraeli cég arra koncentrál, hogy az egész hálózatot immunizálja, nemcsak egyes számítógépeket, illetve már zombikká vált készülékeket. Mindez pedig azt jelenti, hogy a rosszindulatú kód saját technikáját veszik alapul az immunizáláshoz.

Shir és kollégái olyan rendszert javasolnak, melyben néhány „mézesbödönként” funkcionáló számítógép csendben várakozik a vírusokra. Ezen gépek automata szoftvert futtatnak, mely először azonosítja a vírust, majd annak lenyomatát szétküldi az interneten. Ez elindít egy őrzőprogramot az összes, a hálózatba kapcsolt számítógépen, mely azonosítja a vírust és feltartóztatja azt, mielőtt az megtámadná a gépeket.

Az igazi trükk az egészben az, hogy a vírusirtó jelzésnek gyorsabban kell haladnia a hálózatban, mint a vírusnak, így egy károkozó bármikor is érkezzen meg, mindig talál egy őrpogramot, amely feltartóztatja. A kutatók szerint további kapcsolatokra van szükség a hálózatban, melyeken csak az immunizáló ágensek haladnak. Ezek olyanok lennének, mint a féregjáratok az űrben.

Ezen járatok pedig párhuzamos hálózatot alkotnának, mely összeköti a mézesbödönként funkcionáló számítógépeket. Feltételezve, hogy ezen rövidebb pályák felállíthatóak és biztonságosan kiépíthetőek, a vírusirtó jelzésnek mindig egy lépéssel a vírus előtt kell járnia.

A csapat szimulációi azt mutatják, hogy meglepően kevés ilyem számítógép elég egy nagyobb hálózathoz. Körülbelül 200 millió számítógép van Amerikában, ha ezek közül csak 800 ezer működne ilyen „mézesbödönként”, azzal már egy vírusfertőzést 2000 gépre lehetne redukálni.

Még természetesen vannak kérdőjelek, többek között az, hogy ezen féregjáratok mennyire biztonságosak, így tényleg csak a vírusirtó ágensek tudják-e azokat használni. Mivel a vírusgyártók is igen okosak, könnyen megtalálhatják a módját ezen hálózat felszámolásánakis. Shir egyelőre nem tervezi az ötlet kereskedelmi forgalomba hozatalát. Csak azt reméli, hogy lévén ez az elmélet nyílt-forráskódú projekt, bárki besegít, hogy az internet végre megfelelő védelmet kapjon.

További hírek a tudomány világából!Készül a láthatatlan fogyókúraAz erdőirtás is szóba kerülhet MontrealbanMikulás látogatja a kecskeméti madarakat

hirado.hu/Nature/New Scientist

Comments are closed.