Forrás: Origo

A miniszterelnökhöz fordult Takács Albert helyettes ombudsman a „svájci alvó számlák” ügyében. Szerinte az állam alkotmányos jogokat sért, mert a mai napig nem fizette ki a világháború alatt vagyonukat Svájcba menekítő zsidó családokat annak ellenére, hogy sokan szeretnék visszakapni a pénzüket. Az összeget Svájc már régen átadta Magyarországnak, de itthon hiányoznak a kifizetéshez szükséges jogszabályok.

Takács Albert helyettes ombudsman

A magyar állam késlekedése miatt a miniszterelnökhöz fordult Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának helyettese a „svájci alvó számlák” ügyében. „A napokban zártam le a vizsgálatot, és megállapítottam, hogy a magyar állam több polgárának alkotmányos alapjogait megsértette, ugyanis késlekedik a svájci alvó számlák ügyének rendezésével” – közölte Takács kiemelve, hogy itt különösen a tulajdoni igények elbírálásáról van szó.

„Az alvó számlák háttere, hogy a második világháború alatt elhurcolt zsidó családok menekítettek ki pénzt Magyarországról, és ezt svájci bankszámlákon helyezték el” – magyarázta Takács Albert az [origo]-nak. Közülük sokan meghaltak, az örökösök pedig sokáig nem jelentkeztek a vagyonért – tette hozzá.

Svájc utóbb a Magyar Népköztársasággal 1950-ben és 1973-ban is megegyezést kötött az ügyben. Eszerint átadta a magyar államnak azt az összeget, amelyre igényt jelentettek be a számlatulajdonosok vagy leszármazottaik, és 1997-ben az ügyben érintett, 37 egykori számlatulajdonos listáját is átadta.

A magyar állam feladata lett volna a tulajdonosok megkeresése és az igények kielégítése, ez azonban máig nem történt meg – derítette ki a helyettes ombudsman vizsgálata. „Több tucat tulajdonos jelentkezett a rendszerváltás után, azonban a magyar állam mindeddig nem tisztázta, hogyan tudják az igénylők igazolni, hogy jogosultak a pénzükre” – mondta Takács Albert. „A tulajdoni igény nem évül el, és az a pénz még mindig valakié” – tette hozzá.

A helyettes ombudsman szerint ebben a Pénzügyminisztérium, az Igazságügyminisztérium és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság az illetékes. Takács azért fordult a miniszterelnökhöz, mert az ügy, az egyeztetések szintjén megrekedt. „Azt javasoltam a miniszterelnöknek, gondoskodjon az ügy rendezéséhez szükséges jogszabályok megalkotásáról, valamint hívja fel a pénzügyminisztert és az igazságügy-minisztert, hogy saját hatáskörükben hozzák meg azokat a döntéseket, melyek érdemben megoldják a problémát” – áll Takács a közleményében.

A visszaigényelt pénz összege a banktitok miatt ismeretlen.

[origo]/MTI

Comments are closed.