Forrás: Magyar Rádió

Atom Egoyan világhírű örmény rendező, legalábbis így tartják számon az örmények, míg a világ nem örmény része valószínűleg nem gondol rá így. Ezt maga sem tette sokáig, hiszen egy olyan asszimilált családban született, amely élt Kairóban, Torontóban és ha igazán megkaparjuk a gyökereit, akkor leginkább talán kanadainak mondható.

Mégis saját elhatározásából hozzájutott az elfeledett örökséghez is. Ezzel aztán nyomasztó terhet vett magára. A különféle örmény közösségek ugyanis legnevesebb filmes delegáltjukként tekintve Egoyant, azt várták tőle és várják már jó ideje, hogy készítse el a törökországi örmény népirtás nagy és előrejósolhatóan kultikus filmjét. Ezt eddig nem vállalta, pontosabban, a feladatot tologatja maga előtt. Egy hete Budapesten mutatták be legújabb filmjét, Az igazság fogságában címűt.

– Első filmje, a Közeli rokon egy örmény család életét mutatja be. A Calendar Örményországban játszódik, az Ararat pedig az örmény népirtást idézi fel. Az örmény származás, az örmény örökség ennyire fontos alkotói munkájában?

– Az identitás maga és az identitás helyreállítása prioritás volt az én esetemben. Nagyon asszimilált környezetben nőttem fel, miközben tudatában voltam a történelmünknek és a letagadásának. S próbáltam megérteni, megvédeni és küzdeni érte. Mindez döntő volt a számomra. Azt hiszem minden filmemben, még ebben a mostaniban is, van egy történet, amit le akarnak tagadni, amit eltusolnak, ugyanakkor van egy törekvés a felszínre hozására és a másokkal való megosztására, és persze mindig ott vannak az igazság egymással vetélkedő verziói. Tegnap este Berlinben egy emberjogi konferencián voltam, ahol az Araratot vetítettük, és rádöbbentem, hogy néhány hét múlva Orhan Pamuknak, a híres török írónak bíróság elé kell állnia Törökországban, mert az örmény népirtás kifejezést merte használni. Ez hirtelen nagyon nyilvánvalóvá tette, milyen beteges ez a helyzet. Hogyan lehet valamit, ami ennyire monumentális, eltussolni? Ez teljesen abszurd és egyben rémisztő is. Erkölcsi kötelességünk az igazságot feltárni, bármennyire bonyolult vagy kihívásokkal teli.

– Az Ararat leforgatásával úgy érzi, a maga részéről lezárta ezt a témát, vagy csak félretette egy időre?

– Az Ararat provokatív munka, de egyben ambiciózus is. Sokat elmond arról, hogyan létezünk egy tagadásra épülő világban, több, különböző szinten. Tudom, hogy sok örmény szeretne olyan filmet látni, ami csupán a népirtás tényét mutatja be, de nem vagyok benne biztos, hogy én vagyok a megfelelő filmes erre a feladatra. Én is sokáig vártam, hogy szülessen egy ilyen film, de nem született. Talán majd öreg koromban épp én leszek az, aki megcsinálja, ezt most még nem tudom. Mindenesetre megtartottam az összes jelmezt egy raktárban, hátha egyszer valaha még szükségem lesz rájuk a történet feltámasztásához.

– Lehet-e egyáltalán jó filmet csinálni az örmény népirtásról?

– Nem tudom, hogy örményként egyáltalán lehet-e, hiszen annyi düh van bennünk amiatt, hogy ez az egész nem lett elmondva. Ezt próbáltam az Araratban is bemutatni. A mi megközelítésünk arra alapul, hogy a dolog tagadására kell reagálnunk, ami perverz. Ágy nem tudunk arra koncentrálni, ami a legfontosabb lenne, az emberi pillanatokra, a részletekre. Hogy mi történt pontosan egy-egy családon belül. Milyen volt ennek a szörnyűségnek a valóságos természete személyes szinten. Mert folyton előttünk lebeg az a célkitűzés, hogy megmutassuk, milyen brutálisak voltak a törökök és szükségünk van rá, hogy megbűnhődjenek. Számomra a legnagyobb megelégedést az jelenti, hogy milyen sokakhoz eljutott ez a film. Eddig 35 ország forgalmazta. Nem vagyok benne biztos, hogy ha egy hagyományos történelmi film formájában készült volna-el, ugyanolyan nagy hatása lett volna.

– A saját szülei hogyan fogadták az Araratot?

– Vegyesen. Apám úgy véli, ez a legfontosabb film, amit valaha is készíteni fogok, de azt hiszem meglepődtek, hogy nekem ennyire fontos volt megcsinálni ezt a filmet. Sok örmény úgy érzi, ahhoz, hogy sikeres legyen az életben, túl kell lépnie ezen a témán. Ez mindig megdöbbentő volt számomra. Nagy mozi stúdiók vezérkarában is voltak és vannak örmények, akiknek meglett volna a hatalmuk hozzá, mégsem csinálták meg ezt a filmet. Egy magyar zsidó, Robert Lantos kellett hozzá, hogy ez a film elkészülhessen. Ez a legmeghökkentőbb az egészben. Azt hiszem nekünk örményeknek szentként kell tisztelnünk őt, mert ha ő nem lett volna, nem készül el az Ararat.

Hutterer Ingrid interjúja nyomán