A nemzetközi felügyeletből kiábrándult koszovói albánok és a helyi szerbek is értetlenül állnak a terület függetlenségéről múlt héten megkezdett tárgyalások előtt. Úgy látják: természetes, hogy hat évvel egy öldöklő háború után semmi esély a normális párbeszédre, a megegyezést pedig csak a nyugati hatalmak sürgetik, amelyek nagy lelkesedéssel szálltak be a balkáni helyzet rendezésébe, de a térség igazi problémáját, az etnikai konfliktusokat nem sikerült megoldaniuk. Ezen pedig Koszovó függetlensége sem segít.
A birodalom homályos képe
„Koszovó függetlensége álom. Teljesen elképzelhetetlen” – nyilatkozta a BBC News-nak Vuk Draskovics szerb külügyminiszter 2004. áprilisi beiktatása után, és hiába tekintenek sokan reménykedve a Koszovó jogállásáról múlt kedden tárgyalásokat kezdő egykori finn miniszterelnökre, Marti Ahtisaarira, igazából senki nem tudja, mi várható a tartományban. Ezzel az ENSZ megbízásából tárgyaló Ahtisaari is tisztában van, ezért rögtön megérkezése után lehűtötte a kedélyeket: nem valószínű, hogy 3-4 hónapon belül eredményt lehet elérni – mondta.
A megegyezés lehetőségét minden esetre Ahtisaari nem vetette el teljesen, állítólag ugyanis már jövő év elején tárgyalóasztalhoz lehet majd ültetni a szerb és az albán felet. Az egyetlen kérdés egyelőre, hogy miről fognak beszélni.
Az albán küldöttség – melynek tagjaival Ahtisaari elsőként találkozott – ugyanis kapásból a teljes függetlenséget követelő tervezetet adott át a finn békéltetőnek. A szerb külügy szerint azonban bármi elképzelhető, még az is, hogy Belgrád kompromisszumokat tesz. Mindenről hajlandóak tágyalni, a függetlenséget kivéve – tett egyértelművé Draskovics, hogy a szerb álláspont nem sokat változott másfél év alatt.
Az albánok szerint a szerb külpolitika ugyanolyan most is, mint mindig. Mindössze annyi történt, hogy a nyugat által elítélt etnikai alapú érvelésről területi alapúra váltottak. Draskovics ugyanis kijelentette, hogy Belgrád nem vágyik hatalomra Koszovó lakossága felett, ami az albán kommentárok értelmezése szerint azt jelenti, a szerbeknek csak a terület kell, az albánoktól borsódzik a hátuk.
A belgrádi álláspont alapja – ahogy azt Milo Djukanovics montenegrói miniszterelnök megfogalmazta – a szerb birodalom homályos képébe való irracionális kapaszkodás, ami nehezíti a megállapodást. Eközzben az albánok többségének is elege van már az 1999 óta nyakukon ülő ENSZ-felügyeletből. Kiábrándultak a hivatalnokokból, és sokan már abban sem biztosak, hogy valóban a teljes önállóság akarnak-e.
Nem jött be az önállóság
„Szerelmes voltam egy forradalmárba, de ma már elsötétített üvegű autóval jár, amelyet testőrökkel teletömött dzsippek követnek” – panaszkodott a BBC tudósítójának egy koszovói albán arról, hogy a tartomány 1999 óta ENSZ-ellenőrzés alatt fennálló felemás függetlensége nem feltétlenül úgy sült el, ahogy azt megálmodták. A szóban forgó egykori diákvezérnek ma már semmi köze nincs a forradalmi eszmékhez, méretre csináltatott öltönyökben jár, és versenylovakat kap ajándékba. Egykori rajongója szerint ez is csak azt bizonyítja, hogy az arcok kicsrélődtek ugyan, de a rendszer ugyanaz maradt.
A koszovóiak mindennapi élete ugyanis semmit nem változott. Akárcsak az egykori Jugoszláviának, Szerbia és Montenegrónak is Koszovó a legszegényebb tartománya. A munkanélküliség 60 százalék körül van, amit csak súlyosbít, hogy a lakosság fele 25 évnél fiatalabb, azaz pont a legaktívabb korosztálynak nem jut szinte semmilyen munka. Európában ezzel itt a legmagasabb a munkanélküliség, az egy főre jutó GDP pedig a legalacsonyabb. Minden második koszovói ráadásul az amúgy sem túl magas létminimum alatt él.
A legbiztosabb megélhetési forrás a bűnözés, amit a piti bűncselekmények mellett, elsősorban a kábítószerkereskedelem jelent. Koszovó ENSZ-felügyeletének bevezetése óta ugyanis ez a térség vált a Közép-Ázsia felől érkező kábítószer szállítmányok egyik legfontosabb elosztóhelyévé. A kiterjedt feketepiac és az albán önállóság álma miatt teljes a káosz a pénzügyek területén is. A szerb dínárt csak azokon a területeken, városokban (például Mitrovicában) használják, ahol jelentős szerb lakosság él. A többi helyen euróval, svájci frankkal és amerikai dollárral csencselnek. A valutázás visszaszorítása érdekében az ENSZ-felügyelet 2001-ben az eurót tette meg hivatalos fizetőeszközzé. A cégek és az albán kormányzat ezt is használják, a lakosságot azonban nehéz erre kényszeríteni.
Ennek egyik fő oka, hogy a legtöbben a régebben disszidált, Amerikában, Németországban, Svájcban vagy más nyugat-európai országokban élő rokonoktól érkező pénzküldeményekből élnek. Nem véletlen, hogy az országban a legelterjedtebb logó a Western Union pénzküldő szolgálat fekete-sárgája. „A helyieknek nincs pénzük, hogy elmenjenek vacsorázni. Minden este beülnek egy kávéra, dehát rajtunk ez nem sokat segít” – magyarázta egy pristinai szendvicsbár tulajdonosa, hogy miért épp a helyi ENSZ-központ mellett nyitott üzletet.
Aki pedig nem valami piszkos munkából vagy a rokonok segélyeiből tartja el magát, az a kormányzati hivatalokban vagy a mezőgazdaságban dolgozik, ami annak ellenére is jelentős megélhetési forrás, hogy Koszovóban kiemelkedően fontos érclelőhelyek vannak, amelyek azonban a szerb felügyelet lazulása óta parlagon hevernek. Sokan épp ezzel magyarázzák, hogy miért esik olyan nehezére Belgrádnak az elválás. Az ólom, a cink és a nikkel mellett a legnagyobb értéket Koszovó lignitkészletei jelentik, amelyek ugyan nem a legjobb minőségűek, viszont legalább 150-200 évre elegendőek lehetnek a feltételezések szerint. Szerbiának pedig az egyik legégetőbb problémája épp ez, ugyanis a szakemberek azt állítják, 30 éven belül kongani fognak az ürességtől a szerb kőszénbányák.
Romokból építkeznek
A szerb energiatartalék kimerülésére megoldást jelenthet Koszovó, az egyetlen probléma, hogy nem csak Belgrád lát fantáziát a Crna Gorával és Macedóniával határos hegyekben. Ahtisaari megjelenésének másnapján kapott bányászati engedélyt Koszovóban a világ legnagyobb réztermelője, az amerikai Phelps Dodge, de az egyik legfontosabb brit nikkelkereskedő cég is és számos más társaság is megjelent már a tartományban. Feltehetően bátorítja majd a külföldi befektetőket Soros György amerikai tőzsdeguru is, aki pár héttel ezelőtt kijelentette: az egyetlen járható út Koszovó függetlensége.
Belgrádnak tehát komoly ellenfelekkel kell szembenéznie ezen a területen is. Bár lehetőségeik korlátozottak, azért igyekeznek megtenni minden tőlük telhetőt. A szerb kormányzat minden lehetséges alkalommal elmondja, hogy az ENSZ-által áruba bocsátott koszovói cégek és érdekeltségek tulajdonviszonyai nem rendezettek, így senki ne lepődjön meg, ha esetleg utólag bíróságon kell bizonyítaniuk, hogy amiért olyan sok pénzt fizettek az valóban az övék is. A másik fontos szerb fegyver pedig a teljesen elszegényedett tartomány államadóssága. A közel 1,4 milliárd dolláros tartozást ugyanis Belgrád fizeti.
Nem értenek szót egymással
„Vörös és fekete itt, vörös és fekete ott. Nem akarom, hogy koszovóinak hívjanak, én albán vagyok” – vont párhuzamot egy pristinai fiatal a koszovóiak és az albánok sorsa között az induló függetlenségi tárgyalások kapcsán. „Ma még Koszovó albán lakosa vagyok, korábban Jugoszlávia albán alkosa voltam, de a jövőben Albánia albán alkosa leszek” – magyarázta egy másik, hogy mégis milyen érvek szólnak a tartomány kiválása mellett, ami azonban nem oldja meg a legfőbb problémát, az etnikai konfliktusokat. Erről árulkodnak a helyiek nyilatkozatai is.
„Mindent megkapnak a szerbek, amit akarnak. Többet, többet és többet akarnak, de már agy is eleget kaptak” – utasította vissza egy mitrovicai albán a vádakat, miszerint Milosevics óta fordult a helyzet és kegyetlenül bánnak a szerb kisebbséggel Koszovóban. A szerbek szerint azonban az még csak hagyján, hogy a legtöbb általuk lakott területen nincs áram és vízellátás, már az utcára lépni sem biztonságos. „Tudod, én azon szerbek közé tartozom, akik hidat építettek az albánoknak. De két nap alatt minden remény, minden lelkesedés és minden lehetőség elszállt, hogy új életet kezdjenek az etnikai kisebbségek az új Koszovóban” – mesélte a brit Guardiannek egy szerb férfi, aki évek után tért haza Koszovóba Szerbiából, de megérkezése után szinte azonnal feldúlták és rágyújtották a házát.
Sokan tökéletesen megértik a helyzetet és értetlenül állnak a sürgetett tárgyalások előtt. „Büszkék vagyunk, hogy hazatérhettünk, de azt nem mondhatnám, hogy örülünk is. A szomszédainknak még mindig nem találják valamelyik gyerekét. Tudjuk milyen nehéz számukra, hogy szóba álljanak velünk. Csak egyetlen dolgot nem akarunk, hogy gyűlöljenek minket” – mondta egy koszovói szerb. „Ha Hollandiában németül szólalsz meg, akkor senki nem fog neked válaszolni. Hát, mi meg még csak 6 éve fejeztük be a háborút” – erősítette meg egy másik, hogy a normális párbeszéd egyelőre esélytelen.
Nem akarnak újabb kudarcot
Albán radikálisok tüntetnek a szerbekkel való tárgyalás ellen
„Ez a puzzle utolsó darabja. Mindenkinek elege van ezekből az átmeneti állapotokból. Senki nem akarja, hogy Koszovó egy elbukott állam legyen” – adott lehetséges magyarázatot Blerim Sala, az albán tárgyalóküldöttség szakértője arra a kérdésre, hogy miért olyan égető probléma Koszovó ügyének rendezése.
Sok koszovói albán albán pedig ennél is tovább megy, kifejezetten nem értik, hová ez a nagy igyekezet. „Miért kell kimondani hogy független, mikor gyakorlatilag már most is az” – értetlenkedett a Koha Ditore, a legnagyobb koszovói lap főszerkesztője a tárgyalások megkezdése kapcsán írt cikkében. A lap szerint a megegyezés nem is annyira Koszovó, mint inkább a balkáni politikába nagy hévvel beszálló nyugati hatalmak érdeke. „Nem vezetett sehová a 6 év, ez lenne az első komoly nyugati siker a balkáni konfliktusban” – írta.
Vuk Draskovics szerb külügyminiszter szerint Koszovó függetlenségének legnagyobb veszélye, hogy a térségben soha nem lesz nyugalom. „Veszélyes lenne a szerbek akarata és jogai ellenére függetlenné nyilvánítani, mert így szerbek generációi munkálkodnának a helyzet megváltoztatásán. A szerbek lennének Európa zsidói, akik Jeruzsálem felszabadításán ábrándoznak” – fogalmazta meg a szerb aggodalmakat.
Bár Draskovics nyilván hazabeszél, mégis lehet valami abban, amit mondott, ugyanis kollégája, Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter is hasonlóan látja a helyzetet. Mint mondta: „Úgy tűnik, mindenki aggódik Koszovó jövőjéért. Hogy többé kevésbé, vagy feltételesen független lesz, esetleg nemzetközi ellenőrzés alatt nyeri el függetlenségét. De abba még senki nem gondolt bele igazán, mi történik majd Szerbiával”.
Sáling Gergő
[origo]