Az MTK Budapest csatlakozhat a labdarúgó Borsodi Liga közvetlen élmezőnyéhez, amennyiben kedden idegenben nyer a Budapest Honvéd ellen a 7. fordulóban elmaradt mérkőzésen.
Tapadhat a Fehérvárra az MTK
A vendégeknek – akik siker esetén két pontra megközelítik a listavezető Fehérvárt – ugyanakkor nem lesz könnyű dolguk, hiszen a kispestiek ebben az idényben hazai pályán nem szenvedtek vereséget, ráadásul fővárosi riválisaikat egy kivételtől eltekintve – a Vasas ellen 1-1 lett az eredmény – legyőzték.
A hétvégi forduló egyik csapatnak sem úgy sikerült, ahogy eltervezte: az MTK hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett az Újpesttől, míg a Honvéd a Bozsik-stadionban meglepetésre csak döntetlent ért el a bennmaradásért küzdő Pécs ellen.
A találkozó azért maradt el október elsején, mert a Honvéd nem fizette ki korábbi vezetőedzőjét, Tornyi Barnabást, s ezért a liga kizárta az élvonalból. A klub végül rendezte adósságát, így visszatérhetett az NB I-be.
Puhl szerint a sport tehetetlen
Puhl Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke nem tudja eldönteni, hogy jól határozott-e Sápi Csaba, mikor nem szakította félbe a szombati MTK-Újpest (0-2) bajnoki labdarúgó-mérkőzést a vendégdrukkerek rasszista megnyilvánulásai ellenére.
„Nagyon nehéz eldönteni, milyen gyakran és erősséggel kell antiszemita kórusnak felhangoznia ahhoz, hogy a bíró felfüggessze az összecsapást. A konkrét esettel kapcsolatban pedig meg kell jegyeznem, amikor Sápinak lehetősége lett volna különböző szankciók alkalmazására, akkor az újpestiek rendre abbahagyták a rasszista rigmusokat, majd sokkal hangosabban dörrent fel a hajrá lilák szólam. Ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy a hazaiak náciztak” – mondta a négyszer is a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor, aki az MLSZ alelnöke.
Az európai szövetség szabályai szerint rasszista szurkolói magatartás esetén a játékvezető lefújhatja a találkozót, de Magyarországon erre még nem volt példa, mert mint Puhl jelezte, a rendkívül nagy felelősség miatt senki nem merte felvállalni ezt a döntést.
AA társadalmi problémákat soha nem tudja megoldani a sport. A vezérénekest közönség elleni izgatással elvihette volna a rendőrség, amely ráadásul nagy erőkkel vonult ki a mérkőzésre, mivel kiemelt kockázatú meccs volt. Ez esetben viszont fennállt volna a balhé lehetősége” – utalt arra Puhl, hogy nehéz megfelelő megoldást találni az ilyen helyzetekre.
A lila-fehér szurkolók a kezdeti sportszerű buzdítást követően rendszeresen antiszemita rigmusokkal zavarták meg az összecsapást, többek között a következőket skandálták: „mocskos zsidók”, „vár a gázkamra”.
Az Újpest vizsgálja a mérkőzéseken történteket, s hogy milyen lépéseket tehet az ügyben.
(MTI)

