Forrás: Origo

A France Football külföldi tudósítói az idén is szavaztak az Európában játszó legjobb labdarúgóra, az Aranylabdát pedig a szokásosnál korábban, már november végén átadja a lap főszerkesztője a legtöbb pontot kapott játékosnak. A jelöltek ötvenfős listáját már hetekkel korábban nyilvánosság hozták, és az is kiszivárgott, hogy a trófea valószínűleg Ronaldinhóé lesz – ugyanakkor érdemes végigtekinteni a kandidálókon, és idei teljesítményükön.

Lampard, Makaay, Makelele, Maldini, Nedved

Frank Lampard (angol, Chelsea FC)

Aligha van még egy olyan labdarúgó a jelöltek között, aki annyi mérkőzésen szerepelt volna az év során mint a londoni középpályás, aki mind klubcsapatából, mind az angol válogatottból kihagyhatatlan volt – és ezt a kifejezés most szó szerint lehet érteni, hiszen csapatában minden egyes bajnokin és BL-mérkőzésen kezdő volt, a nemzeti tizenegyből pedig csak a háromoroszlánosok észak-amerikai túráján hiányzott.

A mennyiség Lampard esetében minőséggel is párosult, hiszen hétről hétre kiválóan futballozott: tavasszal a Premier League-ben nyolc, a BL-ben négy gólt ért el, ősszel pedig a pontvadászatban már tíz gólnál jár, amellyel vezeti az angol élvonal góllövőlistáját – mindezt olyan középpályásként, aki a védekezést sem hanyagolja el. A válogatottban a vb-selejtezők során három alkalommal volt eredményes a 2005-ös esztendőben, és nem túlzás kijelenteni, hogy nem volt olyan találkozó, ahol gyenge teljesítményt nyújtott volna.

Vezérletével a Chelsea megnyerte a bajnokságot, a BL-ben elődöntős volt, és most is az élen áll a Premiershipben, az angol válogatott pedig kijutott a világbajnokságra. Edzője, José Mourinho nemrégiben kimondta azt, ami valószínűleg meg is állja a helyét: jelesül hogy manapság Lampard számít a világ legjobb játékosának. Szinte biztosan ott lesz az első háromban az Aranylabda-szavazáson, és véleményünk szerint ő érdemelné meg legjobban a trófeát.

Roy Makaay (holland, Bayern München)

A németalföldi gólvágó elsősorban tavasszal remekelt, amikor a Bundesligában futószalagon ontotta a találatokat. Fél szezon alatt 15 gólt ért el a német pontvadászatban, és vezérletével a bajorok ismét megnyerték a bajnokságot, na meg a Német Kupát is. Különösen a bajnoki hajrában futballozott egészen elképesztően jól, az utolsó öt bajnokin tízszer volt eredményes, de a gólkirályi cím még így sem lett az övé.

A nemzetközi porondon azonban nem ment neki ilyen jól a játék, hiszen a BL-ben képtelen volt betalálni, de amikor az őszi idényt megint remek formában kezdte, Németországban már azt találgatták: talán ő lesz az, aki megdönti Gerd Müller felülmúlhatatlannak tartott rekordját a Bundesligában. Jött is egy kisebb hullámvölgy, amelynek során Makaay majd két hónapon keresztül eredménytelen maradt, de a minap a Werder Bremen elleni rangadón végre megszakadt ez a sorozat, és a holland ismét eredményes tudott lenni.

Teljesítményénél ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy csak a Bundesligában képes ilyen mértékű gólgyártásra, hiszen a Bajnokok Ligájában az ősszel csak kétszer volt eredményes, a válogatottba pedig be sem fér. Marco van Basten az idén csak egyszer hívta meg, az év elején az angolok elleni barátságos találkozóra, azóta viszont nem húzhatta fel a címeres mezt. Ezzel együtt az Oranje mestere nagy hibát követne el, ha nem hívná meg őt a jövő évi válogatott keretbe.

Claude Makelele (francia, Chelsea FC)

A londoni klubból ő a másik olyan játékos, aki kihagyhatatlannak számít, és ha csak nem sérült, biztosan végigjátssza a 90 percet. José Mourinho taktikai elképzeléseiben a kőkemény középpályás kulcsfontosságú szerepet játszik, az ő védőmunkája teszi lehetővé Lampard számára, hogy amikor csak teheti, felzárkózzon a támadásokhoz.

Makelele ezt csak a lehető legritkább esetben teszi meg, többnyire közvetlenül a védelem előtt helyezkedik, mintegy pajzsot emelve a hátsó alakzat elé. Nagyon fontos szerepe van a londoniak remeklésében, és társainak elismerését jelzi, hogy tavasszal a Bolton Wanderers elleni mérkőzésen (amelyen a csapat bebiztosította az aranyérmet) átengedték neki a tizenegyes elvégzését az utolsó percben. Makelele ugyan kihagyta a büntetőt, de a kipattanót már nem rontotta el, így legalább akciógól kerülhetett a neve mellé – ez volt az egyetlen találat, amelyet az idén szerzett!

Az év elején a válogatottból még hiányzott, hiszen tavaly lemondta a nemzeti csapatban való szereplést, azonban Zinédine Zidane-nal és Lilian Thurammal együtt őt is rábírták a visszatérésre, így augusztusban ismét pályára lépett az Elefántcsontpart elleni barátságos találkozón, és azóta a francia gárdának is oszlopos tagja. Részben neki is köszönhető, hogy a korábban kissé botladozó gallok végül simán kiharcolták a világbajnokságra való kijutást.

Paolo Maldini (olasz, AC Milan)

A veterán védő az öregedést megcáfolva még mindig remek formában futballozik, és meghatározó tagja az AC Milan hátsó alakzatának – többnyire a védelem tengelyében futballozva, de előfordult, hogy visszatérhetett régi posztjára, a balhátvéd pozíciójába. Májusban úgy tűnt, hogy a 2004-2005-ös idény különösen sikeres lesz a számára, hiszen a tavaszi idényben csak egyszer volt eredményes, rögtön a Bajnokok Ligája első percében, és csapata jó úton haladt afelé, hogy begyűjtse a trófeát.

Ez végül nem jött össze, így Maldini az idén semmilyen címet nem tudott begyűjteni, de egyéni teljesítményére ezzel együtt sem lehet panasz. Az ősszel aztán megdöntötte az olasz rekordot, ami a legtöbb élvonalbeli mérkőzést illeti, ráadásul a minap bejelentette, hogy 2007-ig szeretné folytatni pályafutását, és ha ezt a másfél évet hasonló formában játssza végig, akkor könnyen lehet, hogy ismét maradásra bírják majd – igaz, azon döntését, amely szerint nem lép többé pályára a válogatottban, nem másította meg, vagyis általában kitart elhatározása mellett.

A legutóbbi hírek szerint azonban visszavonulása után sem marad majd Maldini nélkül a klub, hiszen nyolcesztendős fia, Christian az AC Milan utánpótlásánál tanulja a sportág alapjait. A Reggina elleni bajnokin karrierje során először duplázni tudott, és olyan véleményeket is lehetett hallani, hogy neki kellene odaítélni az Aranylabdát. Ez talán egy kicsit túlzás, de az nagyon valószínű, hogy Maldini ott lesz az első tízben.

Pavel Nedved (cseh, Juventus FC)

A 2003-as győztes furcsa esztendőt élt meg, hiszen bár klubjával az idén aranyérmet nyert a Serie A-ban, még legelvakultabb hívei is elismerték, hogy tavasszal messze volt csúcsformájától. Ugyan hétről hétre ott volt a csapatban, de nem volt olyan eredményes, mint az elmúlt években, és az esztendő első felében mindössze három gólra volt képes a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig találat nélkül maradt – ezt legjobban a Liverpool FC elleni negyeddöntőn érezte meg az együttes.

Az ősszel már jobban hasonlít korábbi önmagára, eddig egyetlen bajnokit sem hagyott ki, és a nemzetközi porondon is betalált – mint egy nyilatkozatában elárulta, számára ebben a szezonban a BL elhódítása a legfontosabb, hiszen szeretné feledtetni a 2003-as esztendő emlékét, amikor eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni a Bajnokok Ligája fináléját.

Ez alapján könnyen lehet, hogy a következő év ismét róla szól, hiszen hosszas huzavona és győzködés után végül mégiscsak visszatért a cseh nemzeti tizenegybe, a norvégok elleni pótselejtezőn pályára lépett, és nem is futballozott rosszul – a világbajnoki szereplés lehetősége túl nagy csábítás volt a számára. Persze az idei teljesítménye sem volt olyan rossz, a listára való felkerülése akár indokoltnak is mondható, de valószínűleg szavazatot sem nagyon kap majd.

Owen, Park, Pirlo, Raúl, Riquelme

Michael Owen (angol, Real Madrid és Newcastle United)

Az angol csatár egyike azon jelölteknek, akik csak nevük, illetve korábbi győzelmük miatt kerültek fel az ötvenes listára. Az, hogy a 2005-ös esztendőben Owen semmilyen trófeát nem nyert, még nem jelentené feltétlenül azt, hogy rossz teljesítményt nyújtott, és tulajdonképpen az a tény, hogy a Real Madrid színeiben az ősszel hét gólt ért el a bajnokságban, miközben alapvetően csak cserének számított, nem is rossz ajánlólevél – ugyanakkor hasonló mennyiségű találatot számtalan más futballista is felmutatott.

Sokáig úgy tűnt, hogy állandó mellőzése ellenére is marad a királyi gárdánál a nyáron, ám végül a Newcastle Unitedben kötött ki, ami megint csak aláásta kissé a tekintélyét, hiszen a Szarkák jelenleg egyáltalán nem számítanak élcsapatnak Európában, de még Angliában sem. Viszont szeretnének azzá válni, és ennek érdekében 25 millió eurót fizettek Owenért, aki egyelőre négyszer volt eredményes a Premier League-ben, és egyre inkább kezd játékba lendülni, amiben csatártársa, Alan Shearer nagy segítségére van.

A támadó az angol válogatottban mindenesetre továbbra is meghatározó játékos, és az év során hét találatot szerzett a címeres mezben. A vb-selejtezők során kétszer volt eredményes, de az igazán kimagasló teljesítményt két barátságos mérkőzésen nyújtotta: az Egyesült Államok ellen mesterhármast vágott, míg az argentinok ellen kétszer talált be.

Park Dzsi Szung (dél-koreai, PSV Eindhoven és Manchester United)

Az egyetlen ázsiai labdarúgó a listán, de nemcsak származása predesztinálta a jelöltek közé, hanem az év során nyújtott teljesítménye is. Elsősorban a tavaszi idényben futballozott kimagaslóan, amikor is a Philips-gyári csapat színeiben nemcsak a holland pontvadászatban, hanem a nemzetközi porondon is megmutatta, hogy mire képes.

A Guus Hiddink által alkalmazott háromcsatáros felállásban legtöbbször a támadóalakzat jobb oldalán kapott helyet, és a bajnokságban hatszor volt eredményes, míg a Bajnokok Ligájában az AC Milan elleni elődöntő hazai összecsapásán talált be. Játékára talán a fáradhatatlan kifejezés illik a legjobban, Park ugyanis az első perctől kezdve az utolsó robotol, és elképesztő futómennyiséget produkál majd minden találkozón. A holland bajnoki cím megszerzése után az volt a fő kérdés, hogy marad-e Eindhovenben, ám erre kicsi volt az esély, már csak azért is, mert ugyanahhoz az ügynökséghez tartozik (SFX), mint például David Beckham, Michael Owen vagy Steven Gerrard.

Nem meglepő tehát, hogy Angliában kötött ki, a Manchester United 7,3 millió eurót fizetett érte, de a Vörös Ördögöknél egyelőre a beilleszkedési szakasznál tart. Korántsem számít alapembernek, még nem tudott betalálni, és többnyire a kispadon kezdi a mérkőzéseket. A válogatottban mindenesetre meghatározó játékosnak számít, a világbajnoki selejtezők során egyszer volt eredményes.

Andrea Pirlo (olasz, AC Milan)

A lobogó hajú középpályás az idén valóban kimagasló teljesítményt nyújtott, és ezúttal nem csak klubjában, hanem a nemzeti tizenegyben is. A milánóiak sokak szerint azért veszítették el tavasszal a Juventus FC elleni versenyfutást, mert Pirlo sérülés miatt hiányzott pár mérkőzésről. Andrea a BL-ben viszont csak egy találkozót hagyott ki az év első felében, és a döntőben egy félidő után biztos BL-győztesnek tűnt (Paolo Maldini találatát az ő szabadrúgása előzte meg), de a folytatásban a meccs kicsúszott a rossonerók kezei közül, és a büntetőpárbajban éppen Pirlo volt a hibázók egyike.

Éppen ő, aki a pontrúgások egyik legfőbb mesterének számít, majd mindegyik szabadrúgást ő végzi el klubjában, és az ősszel szerzett góljai közül a legfontosabbat is így szerezte: a Juventus FC elleni rangadón lepte meg a torinóiak portását. Tudását nemcsak azon a 90 percen, hanem a címeres mezben is megmutatta, hiszen a skótok elleni hazai vb-selejtezőt a squadra azzurra az ő két góljával nyerte meg – természetesen mindkét találat szabadrúgásból esett.

Pirlo betalált még az írek elleni barátságos mérkőzésen is, és mára a Marcello Lippi által irányított válogatott egyik alapembere lett, az idei kvalifikációs mérkőzések közül csak egyről hiányzott, a többin a kezdő tizenegy tagja volt.

Raúl (spanyol, Real Madrid)

Akárcsak a királyi klubban futballozó többi játékos, Raúl sem nyert semmilyen trófeát a 2005-ös esztendőben, de teljesítménye az előző évekhez képest kissé javuló tendenciát mutatott – az ötvenes listára való felkerülése azonban még ezzel együtt is megkérdőjelezhető. Tavasszal elért hat bajnoki találatát alaposan beosztotta, hiszen januárban, februárban és áprilisban is egyszer-egyszer volt eredményes, hogy aztán a bajnokság hajrájában megduplázza a naptári évben elért góljainak a számát.

Ehhez képest az ősszel már most öt gólnál tart, igaz, legutóbbi két bajnoki találatát egyaránt vesztes mérkőzésen érte el. Míg tavasszal egyetlenegyszer sem volt eredményes a Bajnokok Ligájában (túl sok lehetősége mondjuk nem volt rá, hiszen a Real rögtön a negyeddöntőben kiesett a Juventus FC-vel szemben), addig a jelenlegi szezon során két hazai csoportmérkőzésen is betalált. Persze viszonylagos „eredménytelenségét” az is okozza, hogy immár évek óta visszavontabb szerepkörben futballozik, mint pályafutása elején.

A válogatottban továbbra is kihagyhatatlan, immár állandó jelleggel ő alkotja a csatárkettőst Fernando Torresszel, de nem mondhatni, hogy ontaná a gólokat; az idén két vb-selejtezőn talált be, igaz, a Szerbia-Montenegró elleni gól nagyon fontos volt. Hogy mind a Realban, mind a nemzeti csapatban rendszeresen kezdő, az elsősorban vezéregyéniségi kvalitásainak tudható be: még ha nem is futballozik kimagaslóan, akkor is fontos szerepet tölt be a csapaton belül.

Juan Román Riquelme (argentin, Villarreal CF)

A dél-amerikai az a játékos, aki csak pusztán a pályán nyújtott teljesítményt figyelembe véve megérdemelné, hogy ott legyen az élcsoportban, de nagy a valószínűsége, hogy még a tíz közé sem kerül majd be. Pedig Riquelme az idei esztendőben kétségtelenül az egyik legjobb formában lévő futballista volt, mind klubjában, mind a válogatottban rendszeresen kiválóan játszott. A spanyol klub játékmestereként a korábban maximum erős középcsapatnak tartott gárdát a bajnokság dobogójára vezette, és ehhez tavasszal nem kevesebb, mint tizenegy találattal járult hozzá – amelyből ugyan hét büntetőből esett, de számtalan gólpasszt is adott. Kiváló teljesítménye az ősszel sem ért véget, hiszen ő volt az egyetlen játékos a Villarrealnál, aki ugyanolyan jól játszik, mint az előző szezonban, és a bajnokságban máris négy találatnál jár – előfordult, hogy szögletből tekert a hálóba.

A Bajnokok Ligájában is remekel, a BL-ben csapata nagy meglepetésre vezeti csoportját a Manchester United előtt. Ami a válogatottat illeti, José Pekerman egyértelműen Riquelmére bízta a karmesteri pálcát, és a középpályás ezt pazar játékkal hálálta meg: elég, ha csak a brazilok elleni vb-selejtezőre vagy a Konföderációs-kupára gondolunk. Utóbbi tornán Riquelme három gólt ért el, és a viadal második legjobb játékosának választották.

Robben, Roberto Carlos, Robinho, Ronaldinho, Ronaldo

Arjen Robben (holland, Chelsea FC)

A fiatal szélső remek formában kezdte az esztendőt, hiszen az év első hónapjaiban kiválóan futballozott klubjában, két egymást követő bajnokin is betalált, és csapata az ő fantasztikus teljesítményének is köszönhetően szerzett behozhatatlan előnyt a Premier League-ben. Korábbi sérülése azonban megint kiújult, így aztán a szezon hátralévő részében csak elvétve lépett pályára, a Bajnokok Ligájában csupán a Liverpool FC elleni elődöntő visszavágóján szerepelt, de csereként beállva nem tudott segíteni együttesén, amely így nem jutott be a fináléba.

A nyáron aztán felépült, és az ősszel megint jól futballozott, a jelek szerint azonban rendkívül sérülékeny, mert az utóbbi időben megint nem állhat José Mourinho rendelkezésére. A rengeteg kihagyás a válogatottbeli szereplésére is hatással volt: amikor egészséges, akkor Marco van Basten számít rá, és Robben teljesítményére nem is lehett panasz; betalált a románok elleni selejtezőn, az augusztusi, németek elleni barátságos találkozó pedig az ő gálaelőadását hozta, hiszen két gólt is szerzett, és a germánok védelme képtelen volt feltartóztatni.

Az utóbbi időben azonban sérülése miatt hiányzott az Oranjéból. Összességében véve jogosnak mondható az ötvenes listára való felkerülése, hiszen amikor pályára lépett, nem lehetett rá panasz, ugyanakkor az esztendő majd felét kénytelen volt kihagyni visszatérő sérülései miatt, így aztán nem valószínű, hogy sok szavazatot kapna.

Roberto Carlos (brazil, Real Madrid)

A pár éve még kétségtelenül a világ legjobb balhátvédjének tartott dél-amerikai az utóbbi időben mintha inkább csak a hírnevéből élne, így jelölése is kissé erőltetettnek tűnik. Mindennél jobban bizonyítja ezt az a tény, hogy míg korábban éveken keresztül kihagyhatatlan volt a vezető európai magazinok szervezetének (ESM) hónapról hónapra összeállított álomcsapatában, addig az idén még csak szavazatot sem kapott!

Pedig ha úgy vesszük, a tavasszal meglehetősen eredményesen futballozott, elvégre a Primera Divisiónban háromszor is eredményes volt: bevette a Real Betis, a Málaga CF és a Real Zaragoza hálóját is, és az ősszel is ugyanennyi gólnál jár. Továbbra is kihagyhatatlan mind klubjából, mind a válogatottból, a selecaóban a világbajnoki selejtezők során kétszer vette be az ellenfelek hálóját, az ősi rivális Argentína ellen is ő volt eredményes.

Sokat mond ugyanakkor az a momentum is, hogy egyre erősebbek azok a pletykák, amelyek szerint a nyáron elfogadja a katariak mesés ajánlatát, elmegy „levezetni” a Közel-Keletre, és erre utal az is, hogy a Real Madrid állítólag már meg is találta az utódját Ashley Cole személyében. Mindez persze nem azt jelenti, hogy Roberto Carlos ne lenne klasszis futballista, és a maga posztján még mindig a világ legjobbjai közé tartozik, de hogy az idén ott lett volna az ötven legjobb, Európában szereplő játékos között, az kissé túlzás.

Robinho (brazil, Real Madrid)

Ha Roberto Carlosnál azt írtuk, hogy szereplése a jelöltek között kissé erőltetett, akkor Robinho esetében a jelzőt kicserélhetjük a „nagyon” kifejezésre. A fiatal brazil csatárt (akinek képességeit senki sem vitatja) a France Footballnál kevesebb mint tucatnyi mérkőzés alapján tartották érdemesnek arra, hogy bekerüljön az ötven legjobb európai futballista közé, hiszen csak a nyáron szerződött az öreg kontinensre, az év első felét hazájában, a Santos FC-ben töltötte.

Amióta az Aranylabda kapcsán ötvenes listáról beszélhetünk, azóta ilyen esetre csak egyszer volt példa: 1998-ban Denílson került ugyanígy fel a jelöltek közé. Csak reménykedhetünk abban, hogy Robinho tehetsége nem fog úgy elkallódni, mint a Real Betis cselgépéé… Rátérve Robinho tényleges teljesítményére, Európa futballszerető közönsége először a Konföderációs-kupán szembesülhetett a brazil támadó képességeivel, a tornán a csatár a brazilok mindegyik mérkőzésén szerepelt, és két gólt is szerzett, vagyis nem futballozott rosszul.

Ezt követte a nyári transzfer, ami a focista édesanyjának elrablása miatt kissé elhúzódott, és Robinho csak augusztus végén került a Real Madridhoz. Bemutatkozó meccsén a Cádiz ellen csereként beállva mindenkit elkápráztatott cseleivel, és nagy szerepe volt abban, hogy a királyi gárda begyűjtötte a három pontot, azóta pedig két gólt ért el a Primera Divisiónban, de egyelőre nem számít alapembernek a madridiaknál – az Aranylabda jelöltjei közé kerüléshez azonban a körülötte lévő hatalmas felhajtás is elég volt.

Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)

Újabb dél-amerikai klasszis, aki viszont nemcsak hogy teljesen jogosan van ott a listán, de az Aranylabda egyik legfőbb várományosának számít, köszönhetően annak, hogy az egész esztendő során kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ami rendkívül látványos játékkal párosult – márpedig ez nyerő kombináció szokott lenni.

A katalán sztárklub futballistájának első idei találatára nem kellett sokat várni, már január 22-én eredményes volt a Racing Santander ellen, és a tavaszi szezon hátralévő részében további öt alkalommal talált be a bajnokságban, nem is beszélve számtalan gólpasszáról – kulcsszerepet vállalt abban, hogy a katalánok hosszú szünet után ismét aranyérmet nyertek Spanyolországban. A Bajnokok Ligájában is villogott, a Chelsea FC elleni negyeddöntő visszavágóján kétszer is betalált (második gólját a sorozat legszebb találatának választották), és nem rajta múlott, hogy csapata kiesett. A nyáron sem pihent sokat, hiszen ott volt a Konföderációs-kupán, ahol a selecao meghatározó játékosa volt: betalált az elődöntőben és a fináléban is, összesen három góllal zárta a tornát.

A világbajnoki selejtezőkön is ő volt a selecao egyik legnagyobb ásza, az idén két gólt szerzett a kvalifikációs sorozatban, hogy az ősszel ott folytassa a bajnokságban, ahol tavasszal abbahagyta: máris nyolc gólnál jár, emellett a BL-ben is négyszer volt eredményes, az Udinese ellen például mesterhármast vágott. Az idén mutatott teljesítményével csak Lampardé vetélkedhet, de valószínűbb, hogy a voksolók a brazilt hozzák ki győztesnek.

Ronaldo (brazil, Real Madrid)

Talán ő az egyetlen futballista a Real Madrid „galaktikusa” közül, aki megérdemelten van ott az ötvenes listán, mert bár semmilyen trófeát nem nyert az idén (a királyi gárda diadal nélkül maradt, és Ronaldo a Konföderációs-kupáról is hiányzott), klubjában kiválóan futballozott az egész esztendő során. Rögtön az év első bajnokiján duplázott a városi rivális Atlético Madrid ellen, majd a folytatásban is futószalagon gyártotta a gólokat: a Primera Divisiónban tavasszal összesen 13 találatig jutott, pedig februárban akadt egy majd egy hónapig tartó góltalan időszaka is!

Nagyban hozzájárult tehát, hogy a madridi együttes végül ezüstérmes lett a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában azonban nem tudott jelentősen hozzájárulni a csapat szerepléséhez, sőt, a Juventus FC elleni negyeddöntő visszavágóján piros lapot kapott. Ennek köszönhetően az ősszel még nem is játszott a legrangosabb európai kupasorozatban – eltiltása letelte után ugyanis megsérült. Mindez érzékenyen érinthette a Realt, hiszen Ronaldo a jelenlegi szezonban is rendkívül eredményesen játszott, mielőtt kidőlt volna a sorból, hét forduló alatt hét gólt ért el.

Miközben a klubjában ontotta a gólokat, a válogatottban már nem ment neki ilyen jól a játék, valahogy képtelen volt betalálni, majd a nyári Konföderációs-kupát a saját kérésére ki is hagyta. Ennek köszönhetően akadt is egy kis feszültség közte és a szövetségi kapitány, Carlos Alberto Parreira között, de a felek végül megbékéltek, és az utolsó vb-selejtezőn Venezuela ellen Ronaldo megtörte a majd a több mint egy éve tartó gólcsöndjét a nemzeti csapatban.

Rooney, Sevcsenko, Terry, Thuram, Trézéguet

Wayne Rooney (angol, Manchester United)

A Vörös Ördögök üdvöskéje még alig múlt húszesztendős, de máris a világ legjobbjai között emlegetik, teljesen jogosan, az idei esztendőben nyújtott teljesítménye legalábbis erre predesztinálja. Főleg tavasszal ment neki jól a játék, amikor is Ruud van Nistelrooy sérülése miatt a megszokottnál is nagyobb teher hárult rá klubjában, hiszen ő volt az első számú gólfelelős a Unitednél, és Rooney ennek igyekezett is megfelelni: a bajnokságban az év első felében hétszer volt eredményes, az FA-kupában pedig három találattal járult hozzá ahhoz, hogy a MU bejutott a fináléba.

Az ősszel aztán Van Nistelrooy visszatért a pályára, és Rooney amolyan kötetlen szerepkört kapott Sir Alex Fergusontól, aminek köszönhetően egyre többet lép vissza a középpályára labdáért, és lendületből tudja rávinni a játékszert a védőkre. A jelenlegi szezonban eddig négyszer volt eredményes a Premier League-ben, egyszer a debreceniek kapuját is bevette a Bajnokok Ligája selejtezőjében – és kihagyhatatlannak számít a Manchester United kezdő tizenegyében. De ugyanezt elmondhatja magáról az angol válogatottban is, ahol ugyan a vb-selejtezők során nem volt eredményes, de a brit sajtó el volt ájulva a teljesítményétől – a legutóbbi, argentinok elleni barátságos mérkőzésen például jobbnak értékelték produkcióját, mint a hajrában két gólt szerzett Michael Owenét!

Az egyetlen hátránya még mindig a heves természete, fegyelmezetlensége: a válogatottban eltiltás miatt volt kénytelen kihagyni az osztrákok elleni selejtezőt, a MU-ban pedig a Villarreal CF ellen kapott teljesen feleslegesen piros lapot reklamálásért.

Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan)

A tavalyi győztes az idén valamivel eredménytelenebb esztendőt zárt, de ezzel együtt az ötvenes listára való felkerülése nemcsak a 2004-es diadalnak szólt, hiszen Sevcsenko 2005-ben sem futballozott rosszul. Rögtön az év első bajnoki mérkőzésén betalált a Lecce ellen, majd ezt követően hosszabb kihagyásra kényszerült, és az AC Milan ezen időszak alatt tetemes hátrányt hozott össze a Serie A-ban a Juventus FC-vel szemben.

Az ukrán támadó felépülését követően folytatta a gólgyártást, így a bajnokság erre az esztendőre eső részében hét találatot ért el, a Bajnokok Ligájában pedig nagyon fontos gólokat ért el: az FC Internazionale elleni negyeddöntőben mindkét mérkőzésen eredményes volt, de betalált a PSV Eindhoven hálójába az elődöntőben is. A fináléban úgy tűnt, hogy átengedi a főszerepet Hernán Crespónak és Kakának, hogy aztán a hosszabbításban megint középpontba kerüljön: előbb egy elhibázhatatlannak tűnő ziccert püfölt Jerzy Dudekbe, majd a büntetőpárbajban hibázott, így a trófea Liverpoolba került.

A nyáron azonban sikerült túltennie magát a csalódáson, hiszen a jelenlegi szezont pazar formában kezdte, hét forduló alatt ötször volt eredményes a Serie A-ban, és a BL-ben is betalált a milánóiak első két csoportmeccsén – majd kisebb sérüléséből visszatérve a minap a Fenerbahce ellen mesternégyest vágott! Ami a válogatottat illeti, vezéregyénisége volt a világbajnoki szereplést kiharcolt ukrán nemzeti tizenegynek, az idei év során két gólt ért el a címeres mezben. Korábbi érdemeire való tekintettel könnyen lehet, hogy bekerül az első tízbe.

John Terry (angol, Chelsea FC)

Az Aranylabda-szavazáson a hátvédek általában nem szoktak előkelő helyen végezni, de könnyen lehet, hogy Terry az idén befér majd az első ötbe, hiszen teljesítménye kiemelkedő volt mind klubjában, mind a nemzeti tizenegyben. Akárcsak Lampard, ő is kihagyhatatlannak bizonyult a londoniak kezdő tizenegyéből, és a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. Hatalmas szerepe volt abban, hogy a Kékek a tavasszal alig kaptak gólt a Premier League-ben, és magabiztosan gyűjtötték be az angol bajnoki címet, a BL-ben pedig még egy gólt is sikerült fejelnie: az FC Barcelona elleni negyeddöntő visszavágóján ő szerezte a továbbjutást eldöntő negyedik londoni találatot.

Az angol újságírók őt választották meg az előző idény legjobb játékosának Angliában, de ha így folytatja, akkor a mostani szezonban is esélyes lehet erre a címre, hiszen ugyanolyan kiválóan futballozik, mint az év első felében. Eddig egyetlen másodpercet sem hagyott ki a bajnokságban, és szinte hibátlanul játszik a védelem tengelyében. Mindennek köszönhetően a válogatottban is meghatározó játékosnak számít, bár előfordult, hogy a három világklasszis középhátvéd (Terry, Sol Campbell, Rio Ferdinand) közül Sven-Göran Eriksson éppen őt hagyta ki.

Nagy kérdés, hogy mennyiben fognak megoszlani a szavazatok közte és Lampard között, azonban bárhogyan is legyen, mindenképpen ott a helye az élcsoportban.

Lilian Thuram (francia, Juventus FC)

A torinóiak védője ugyan nem zárt rossz esztendőt, ám az ötvenes listára való felkerülése minden bizonnyal nagy részben annak is köszönhető, hogy az ősszel visszatért a nemzeti tizenegybe. Az év első felében akadt egy-két mérkőzés, amelyen bizony teljesítménye elmaradt a tőle megszokottól (januárban például egy öngólt is vétett), de azért alapvetően nem ez volt a jellemző: biztos pont volt a Zebrák hátsó alakzatában, és Fabio Cannavaróval remek védőpárost alkotva nagyban hozzájárult Fabio Capello együttesének bajnoki címéhez.

Hasonló a helyzet ősszel is: egy-egy mérkőzésen ugyan akadnak nála kihagyások, de összességében véve még mindig a világ egyik legjobb hátvédjének számít. Az igazán nagy szenzációt vele kapcsolatban a válogatottba való visszatérés jelentette, már csak azért is, mert még a nemzeti tizenegyben való újbóli pályára lépése után is úgy nyilatkozott, hogy igazából ő nem is akart megint játszani a címeres mezben.

Visszatérése nem is volt tökéletes, elvégre az elefántcsontpartiak elleni találkozón 23 perc után sérülés miatt cserét kért, s ezt követően klubjában is ki kellett hagynia pár összecsapást, de azóta mindegyik válogatott mérkőzésen ott volt a kezdő tizenegyben, és tagadhatatlan, hogy vele stabilabbá vált a franciák hátsó alakzata.

David Trézéguet (francia, Juventus FC)

Az év elején klubjában nem nagyon ontotta a gólokat: ugyan januárban eredményes volt a Serie A-ban, de következő bajnoki találatára egészen májusig kellett várni – akkor viszont az AC Milan elleni szuperrangadót döntötte el, és ezzel nagyon fontos szerepet játszott a scudetto megszerzésében. A jelek szerint az előző idényben a fontos gólokra specializálta magát, hiszen a Bajnokok Ligájában is csak egyszer volt eredményes a tavasszal, azt viszont a Real Madrid elleni negyeddöntőn érte el, és csapata ezzel dolgozta le az első mérkőzésen összeszedett hátrányát.

A bajnoki hajrában aztán háromszor vette be az ellenfelek hálóját, így a 2004-2005-ös szezon második felét öt találattal zárta – és ha nem lett volna sérült, akkor valószínűleg többször talált volna be. Ezt már csak azért is valószínűsíthetjük, mert ősszel, amikor rendszeresen ott van a kezdő tizenegyben, meglehetősen gyakran eredményes, az eddig lejátszott 13 forduló alatt kilenc gólt ért el a Serie A-ban. Ehhez a Bajnokok Ligájában máris hozzátett négyet, a Bayern München elleni rangadót például az ő két treffelése döntötte el, és a csoportban mind a három ellenféllel szemben eredményes volt.

Ami a válogatottat illeti, sérülése miatt a nemzeti tizenegyben csak kevés mérkőzésen szerepelt, de még így is jó volt két gólra. A svédek elleni barátságos meccsen és az izraeliek elleni vb-selejtezőn talált be, utóbbi mérkőzésen azonban ki is állították, így eltiltás miatt is hiányzott a csapatból.

Van Bommel, Van Nistelrooy, Vieira, Xavi, Zidane

Marc van Bommel (holland, PSV Eindhoven és FC Barcelona)

Egyike azon futballistáknak a listán, akik a nyáron klubot váltottak, azonban inkább tavaszi, mint őszi teljesítményük alapján jelölték őket az Aranylabdára. Van Bommel az év első felében a PSV Eindhoven színeiben fantasztikusan futballozott: a Bajnokok Ligájában ugyan nem volt eredményes, de az elődöntőig menetelt a gárdával, és kulcsfigurának számított az eindhovenieknél, a bajnokságban pedig futószalagon gyártotta a gólokat.

Középpályás létére az év első felében tíz alkalommal volt eredményes a pontvadászatban, és mindkét nagy rivális hálójába betalált: a Feyenoordot „csak” egy góllal „örvendeztette meg”, az Ajax Amsterdamnak viszont mesterhármast vágott! Mivel szerződése lejárt a Philips-gyáriaknál, így nyilvánvaló volt, hogy külföldre igazol, és az is hamar kiderült, hogy hová: az aktuális spanyol bajnok és holland futballistákat különös előszeretettel alkalmazó FC Barcelona csapott le rá. A katalánokkal gyorsan begyűjtötte a spanyol szuperkupát, és szép lassan kezdte bejátszani magát a csapatba: első alkalommal, amikor kezdő ember volt, gólt szerzett, majd betalált a Bajnokok Ligájában is.

Ennek ellenére Marco van Basten sokáig mellőzte őt a válogatottnál, mondván, ha nem játszik rendszeresen klubjában, akkor a nemzeti tizenegyben sem szerepelhet. Tavasszal állandó tagja volt az Oranje keretének, ősszel viszont az utolsó, olaszok elleni barátságos meccsre hívták meg először – és az első edzésen megsérült, ami miatt két hónapra kidőlt a sorból…

Ruud van Nistelrooy (holland, Manchester United)

Az év nem kezdődött valami jól a csatár számára, hiszen sérülése miatt februárban lépett először pályára, és első bajnoki találatára egészen májusig kellett várnia. Ráadásul abban sem volt sok köszönet, hiszen a Chelsea FC ellen hiába volt eredményes, a manchesteriek 3-1-re kikaptak a rangadón… A következő fordulóban a Southampton FC ellen már győztes gólt ért el Van Nistelrooy, de ezzel a két találattal ki is merült a tavaszi góltermése, és trófea nélkül volt kénytelen zárni a 2004-2005-ös idényt.

Az ősszel már teljesen egészségesen áll csapata rendelkezésére, és ez meg is látszik bajnoki teljesítményén: az első 12 fordulóban a Premier League-ben tíz alkalommal volt eredményes, betalált a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Debreceni VSC ellen, majd a BL csoportkörében is megkezdte a gólgyártást. A válogatottnál is sok sikerélményben volt része, és az Oranje színeiben már tavasszal sem lehetett rá panasz: az örmények ellen mindkét vb-selejtezőn betalált (idegenben három pontot ért a gólja), Finnország ellen is megmutatta gólérzékenységét, az andorraiak ellen pedig kettőt vállalt.

Nem csoda, hogy Marco van Basten őt tartja első számú középcsatárának, pedig olyan támadók állnak a rendelkezésére, mint Roy Makaay vagy Vennegoor of Hesselink (PSV Eindhoven). A manchesteri támadó az ősszel nyújtott teljesítménye alapján jogosan szerepel a listán, de valószínűleg egy-két ponttal be kell majd érnie.

Patrick Vieira (francia, Arsenal FC és Juventus FC)

A nyár egyik legfontosabb transzferének főszereplője a 2005-ös esztendőben is ugyanolyan magas szinten futballozott, ahogyan már évek óta teszi. Tavasszal még az Arsenal FC labdarúgója volt, és az Ágyúsoknál alig hagyott ki mérkőzést, arról nem is beszélve, hogy tőle szokatlan módon a gólszerzéssel sem állt hadilábon, három találatot ért el (a negyediket még december 29-én szerezte).

A bajnokságban ezüstérem volt a londoniak jutalma, az FA-kupát pedig sikerült elhódítaniuk, vagyis Vieira nem maradt trófea nélkül -ennek ellenére a nyáron elhagyta a klubot. Korábban a Real Madrid csábításának nemet tudott mondani, de most a Juventus FC vezetősége valahogyan meggyőzte őt, hogy érdemes váltania. Vieira gond nélkül beilleszkedett a torinói együttesbe, és a brazil Émersonnal korunk egyik legmasszívabb középső tengelyét alkotják. Ráadásul góllövő cipőjét sem hagyta Londonban, már most három gólnál jár a Serie A-ban, amelyek közül kettő három pontot ért a Zebrák számára.

Természetesen a francia válogatottban meghatározó embernek számít, ugyanazt a szerepet betöltve, mind klubjaiban – a jelek szerint azonban már csak a tétmeccsekre szívja fel magát, az idei öt barátságos találkozóból négyet kihagyott. Tavaly már sokan leírták őt, de a Juvénél megmutatta, hogy még mindig a világ legjobb védekező középpályásai közé tartozik.

Xavi (spanyol, FC Barcelona)

A katalánok játékmestere sokak szerint az idén nőtt fel az igazi világklasszisok közé, és kétségtelen, hogy talán még sohasem futballozott ilyen kiegyensúlyozottan magas színvonalon, mint 2005-ben. Tavasszal mindössze egy bajnokiról hiányzott, és alapembere volt a bajnoki címet nyert Barcának, a középpályán fantasztikus tandemet alkotva a portugál Decóval: mindketten kivették a részüket a támadásokból és a védekezésből is.

Xavi maga ugyan egyszer sem volt eredményes, de számtalan gólpasszt adott, és ő diktálta az ütemet a csapat számára. Ősszel is hasonló a helyzet, továbbra is kihagyhatatlan a katalán együttesből, pedig Frank Rijkaard mester egyre inkább hajlik a rotációs szisztéma felé. Xavi azonban kivételt jelent ez alól, és immár nemcsak klubjában, hanem a válogatottban is alapembernek számít: a hispánok idei mérkőzései közül csak a San Marino elleni vb-selejtezőt hagyta ki.

Fontosságát a szlovákok elleni hazai pótselejtező is jelezte, ahol egészen fantasztikusan játszott, és sorra teremtette a helyzeteket csapattársai számára.

Zinédine Zidane (francia, Real Madrid)

A kopaszodó középpályás kétségtelenül az elmúlt évtized legkiemelkedőbb futballistája – azonban 2005-ös teljesítménye alapján az Aranylabdára való jelölése túlzásnak tűnik. Pedig az esztendő nem kezdődött rosszul a számára, rögtön az év első bajnokiján betalált, de tavasszal már korántsem tudta tartósan azt a magas színvonalú játékot nyújtani, amit megszokhattunk tőle.

Egy-egy meccsen még mindig zseniálisan futballozott (elég, ha csak az FC Barcelona elleni rangadóra gondolunk, amelyet a Real 4-2-re nyert meg, és Zizou is betalált), de egyre gyakoribb volt, hogy inkább csak kerékkötője volt együttesének. A tavaszi idény során négyszer volt eredményes a bajnokságban, a BL-ben viszont nem tudta kisegíteni a királyi gárdát a Juventus FC elleni negyeddöntőn. Az ősszel az első fordulóban még pályára lépett a Cádiz ellen, de ezt követően sérülés miatt két hónapot kénytelen volt kihagyni, és lassan egyre nyilvánvalóbb, hogy a csapat érdeke többször kívánja meg a mellőzését, mint a szerepeltetését.

Ennek ellenére a francia válogatottnál valóságos Messiásként várták, és miután Raymond Domenech rábeszélte a visszatérésre, az Elefántcsontpart elleni barátságos találkozón egy évnyi kihagyás után ismét magára húzta a címeres mezt – és rögtön gólt is szerzett. Jelenléte elsősorban mentálisan erősítette meg a gall együttest, de Zidane a ciprusiak elleni vb-selejtezőn azért maga is betalált. Könnyen lehet, hogy a jövő évi vébé a hattyúdala lesz.

(FOCIVILÁG)