Nyilvánosan is bemutatták az 1956-os forradalom központi emlékmű-pályázat díjnyertes tervét, az I-Ypszilon Csoport által készített vas- és acéloszlop installációt.
A kormány 600 millió forintot különített el a Felvonulási térre tervezett, egykori Sztálin-szobor helyén felépülő emlékműre, amelynek átadási határideje 2006. október 20. – mondta Zsigmond Attila, a beérkezett 79 pályaművet elbíráló zsűri elnöke a legjobb négy tervpályázat hétfői nyilvános bemutatóján.
Zsigmond Attila úgy fogalmazott, hogy nehezen döntöttek a nyertes I-Ypszilon munkája mellett, amely azonban az utolsó szavazásnál „egyértelmű fölénnyel” lett első. A zsűri elnöke, egyúttal a fővárosi közterületi emlékműveiért felelős Budapest Galéria igazgatója megjegyezte: ez az emlékmű „speciális” köztéri alkotás lesz.
A díjnyertes csoport tervezői, akik a kivitelezés „művezetői” is lesznek, bruttó ötmillió forintot kapnak pályaművükért – mondta a távirati irodának Papp Tamás építész, az I-Ypszilon Csoport tagja. A két építészből és két képzőművészből álló társaság egyedi felületötvözéssel, rozsdás vas- és rozsdamentes acéloszlopokból tervezte emlékművét.
A „halmozottan mérgezett területen” felépülő monumentummal a fiatal hősök „erejét, szervezettségét és magabiztosságát” akarták szimbolizálni – mondta Papp Tamás a Városliget mellett álló oszloprendszerről.
A 2006 változó 1,5-9 méter magasságú, 23-szor 23 centiméter keresztmetszetű vasoszlop tervének bemutatását heves szakmai vita követte. Az egyik felszólaló kifogásolta például, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékműve hasonlít majd az idén májusban átadott berlini holokauszt-emlékműre. Az amerikai építész, Peter Eisemann alkotása ugyanis mintegy 2700, váltakozó magasságú betonoszlopból áll.
(Múlt-kor/MTI)
Forrás:

