Forrás: Index

Mesterházy Lili

Az örmény származású kanadai rendező új filmje európai ősbemutatójára érkezett Budapestre. Az igazság fogságában az ötvenes években indul két népszerű showmannel, akiknek a hotelszobájában egy nap fiatal lány holttestére bukkannak. A sztorinak évekkel később egy ambíciózus újságírónő ered a nyomába. Interjú Atom Egoyannal szexjelenetekről, csavarokról, és az intelligens nézőkről.

A film elején titokzatos körülmények között meghal egy lány. Tizenöt évvel később egy másik lány, Karen, megpróbálja kideríteni az igazságot. Sikerül neki?

Atom Egoyan: Ebben a filmben mindenki borzasztó karrieristának és cinikusnak tűnik, de Karenban van valami nagyon tiszta. Tudja, hogy azért kapta ezt a feladatot, hogy könyvet írjon a két komikus múltjáról, mert fiatal, csinos és ártatlan, és így talán olyan kérdésekre is válaszolnak majd neki, amiket egy tapasztalt, dörzsölt újságírótól meg sem hallgatnának. Ugyanakkor megvannak a saját céljai is az interjúkkal – sokat jelent neki ez a két ember és valahol mélyen reménykedik, hogy tisztázhatja őket a szörnyű gyanú alól. Elkezd nyomozni, kinyitja Pandora szelencéjét, és rázúdul a sötétség, a rettenetes múlt. Ettől persze csak még elszántabb lesz, és tudni akarja az igazságot. Az érdekes az, hogy soha nem tudja meg biztosan, mi is az igazság. Vannak elképzelései, gyanúja, és a néző látja is a gondolatait, látja ezeket a képeket, de nem tudni, vajon tényleg így történt-e. Karennek nincs semmilyen kézzelfogható bizonyítéka semmire – így a nézőnek se lehet.

Hitchcock egyik filmjében, a Rémület a színpadonban valaki elmesél valamit, ami vele esett meg; látjuk a képeket, olyan az egész, mint egy flashback, aztán kiderül, hogy a valóságban mégsem úgy történtek a dolgok… Mennyire tudatosan merített Hitchcock filmejiből, amikor megcsinálta Az igazság fogságábant?

Atom Egoyan Budapesten

AE: Hitchcock mindig is nagyon nagy hatással volt rám, ebben a filmben pedig különösen – szeretem, ahogy átdob minket, a nézőket a palánkon, szeretem, ahogy játszik velünk. Vegyük például a hangalámondást, ami ugye általában arra szolgál, hogy a nézőnek elmondják, mi is történt. Itt mindez félrevezető, hiszen mindegyik szereplő a saját szemszögéből emlékezik vissza ugyanarra a pillanatra, és senki nem mondja meg, mi is az igazság.

Hitchcockban mindig az ragadott meg igazán, ahogyan a nézőre bízza a filmjeit, és nem rág mindent a szájukba. Hitt a néző intelligenciájában. Én is hiszek.

Miért forgatott éppen ezekkel a színészekkel? Kevin Bacon meglepő választás a zsidó komikus szerepére, mint ahogyan a babaarcú Alison Lohman sem jutna rögtön eszembe a rámenős újságírónő karakteréről.

AE: Éppen ez az: mindig megpróbálom meghazudtolni a jól bevált formulákat, és darabokra szedem a sztereotípiákat. Alison Lohman huszonhét éves színésznő, mégis állandóan tiniszerepeket kap, ezt szokták meg tőle a nézők. Izgalmas volt végre a saját korához illő karaktert játszatni vele, ugyanakkor a filmben van olyan pillanat is, amikor a tizenkét éves énje képében jelenik meg. Tetszik ez a fajta színpadiasság – nem véletlen ez sem, hiszen színházban kezdtem a pályát. Megtehettem volna, hogy egy Alisonra hasonlító tizenkét éves kislányra osztom ezeket a jeleneteket, de ez sokkal izgalmasabb volt így. Kevinnel ugyanez volt a helyzet, és persze Colin Firth-szel is, akit leginkább romantikus szerepeiben ismernek világszerte, itt pedig egészen már karaktert játszik. Mindhárom színészt izgatta a feladat, ugyanakkor éreztem, hogy aggódnak is egy kicsit, hogyan fog a dolog elsülni.

Mennyire hollywoodi film Az igazság fogságában?

AE: Az igazság fogságában hollywoodi eszközökkel készült, a hollywoodi formanyelv segítségével, mégis időről-időre kizökkentem a nézőket a megszokás édes nyugalmából és egy éles kanyarral új irányba taszigálom őket. A legtöbb filmen nem akarunk gondolkozni, hiszen valahol azért ülünk be a moziba, hogy belefeledkezzünk egy teljesen más világba. Mindig emberi kapcsolatokról, lelki folyamatokról filmezek, azonban általában olyan mozikat csinálok, amik nem hagyják, hogy a néző elfeledkezzen arról, hogy valójában mégiscsak egy filmet néz. Nálam mindig van valamilyen csavar, ami nem hagyja az embert nyugodni. Voltak olyan amerikai kritikusok, akik azt írták, hogy ez a filmem – a többivel ellentétben – tömegfilm. Ez azért vicces, mert Amerikában a legszigorúbb korhatáros besorolást kapta, és egy csomó mozi nem is volt hajlandó játszani, úgyhogy alapból nem is lehetne tömegfilm.

A filmben tényleg van néhány meredek szexjelenet.

AE: Igen, ez így van. Amikor meghallottuk, hogy erősen korhatáros lesz Amerikában, megpróbáltam kivágni ezeket a jeleneteket, vagy valamennyire tompítani rajtuk, de nem ment. Utólag örülök is, hogy a vágatlan verzió került a moziba – különben nagyon más lett volna a film. Éppen a lényeg hiányzott volna belőle.