A kilencvenes évek bálványai tisztes családapákká és -anyákká váltak és eljött az a pillanat, amikor már Tom Cruise, Brad Pitt vagy Julia Roberts nevét is félredobják a producerek azzal, hogy túl öregek egy-egy szerepre. Aggodalomra persze semmi ok, az utánpótlás készen áll és már ezen a télen is számtalan olyan alkotás érkezik a mozikba, amelyet huszonévesek cipelnek el a hátukon: Keira fegyvert-, majd férjet fog, Heath és Jake egymást szeretik, Reese countrylegenda-feleség lesz, Orlandot pedig bukni láthatjuk. Útjuk innen vezethet a filmvilág csúcsára, a tinimagazinok címlapjaira vagy éppen az elvonóba, de megérzéseink szerint egy éven belül a csapból is a következő 30 harminc alatti sztár fog folyni.
Scarlett, Jake, Keira
1. Scarlett Johansson (21 éves)
A művészmozik Angelina Jolie-ja
Bár a filmvilág Sofia Coppolának mond köszönetet Scarlett felfedezéséért, akinek jó szeme van a tehetséghez, már A suttogó-ban, az Amerikai rapszódiá-ban vagy a Tétova tinédzserek-ben is felfigyelhetett a telt ajkú, telt keblű és erotikus vodkaedzett hangon búgó Scarlettre. Igen erőteljes szexuális kisugárzása nem homályosította el a tehetségét a Leány gyöngy fülbevalóval, az In Good Company vagy az A Love Song for Bobby Long című filmekben, bár a hazai forgalmazók pont az akciófilmek világába tett szerencsétlen kirándulását (A sziget) részesítették előnyben. Jó hír viszont, hogy Scarlett lett Woody Allen megmentő múzsája, már második közös filmjük forog Londonban (Scoop), míg a briliáns Match Point hamarosan Oscar-jelölést hozhat mindkettőjüknek.
Kötelező Scarlett: Elveszett jelentés, Tétova tinédzserek, Match Point
Kötelező olvasmány: Scarlett-portré, Elveszett Scarlett, Nyolc számjegyért a lelküket is
***
2. Jake Gyllenhaal (25 éves)
A Gyllenhaal-hadművelet megindult
A Donnie Darko négy évvel ezelőtti meglepetéssikere után Jake-et a legtöbb szereposztó hasonló problémás tinédzserek, illetve harmincas asszonyok titkos szeretőinek szerepeivel halmozta el. Utóbbiból három egészen jót sikerült összehoznia: a Lovely & Amazing-ben Catherine Keener, a Jóravaló feleség-ben Jennifer Aniston, a hamarosan bemutatásra kerülő Proof-ban pedig Gwyneth Paltrow vigasztalódik a vállain, míg az életben ez a hálás feladat Kirsten Dunst-nak jutott. A Darko-gyümölcs pedig mostanra érett be igazán, hiszen az idei tél felér egy Jake-offenzívával: a már említett Proof-on kívül főszerepben láthatjuk két rizikósabb témájú alkotásban. Sam Mendes (Amerikai szépség) új rendezésében, a Bőrnyakúak-ban új értelmezést ad a Mikulásnak a kuvaiti háború kellős közepén, a velencei nagydíjas Brokeback Mountain-ben pedig Heath Ledgerrel melegítik egymást a hegyek közt. A jövő, ha lehet még fényesebb, hiszen David Fincherrel (Hetedik, Harcosok klubja) forgatja a Zodiac-ot a 70-es évek legrettegettebb (és máig leleplezetlen) sorozatgyilkosáról.
Kötelező Jake: Lovely & Amazing, Jóravaló feleség, Donnie Darko
Kötelező olvasmány: A gátlásos akcióhős
***
3. Keira Knightley (20 éves)
Fűzőben és gépfegyverrel is lenyűgöző
A hollywoodi esélyegyenlőségre jellemző módon a Beckhamet istenítő két focistalány közül csak a fehérebb bőrűből lehetett sztár, de a tinédzseréveinek végét taposó Keira is gyorsan beleszaladt egy skatulyába: a csinos, mosolygós díszletlányokéba. Ennek megfelelően nem sok dolga volt az Igazából szerelem-ben és a Karib-tenger kalózai-ban sem, de az esztétikai élmény miatt így se panaszkodott senki. A húszévessé cseperedett Keirát továbbra is rendre a legszexisebb angol nőnek választják, de mostanra kiállta a színészi próbát is, méghozzá egy igazi brit ikon, Elizabeth Bennet szerepében a Büszkeség és balítélet sokadik jól sikerült feldolgozásában. Kevésbé szerencsés Domino, a sorozatgyilkos modell élettörténetének zavaros vászonravitele, de már készül a Karib-tenger kalózai-nak második és harmadik része is, amelyekben Keira már egyenrangú partnere szeretne lenni Johnny Deppnek is.
Kötelező Keira: Csavard be, mint Beckham!, Büszkeség és balítélet
Kötelező olvasmány: Anglia legszebb rózsája
Heath, Natalie, Orlando
4. Heath Ledger (26 éves)
Az életben is Casanova
Szőke, kékszemű, butus, de mutatós és idősebb filmsztárokkal hetyeg – ez nem egy feltörekvő színésznőcske felvezetése, hanem a pár évvel ezelőtti Heath Ledger párszavas bemutatása. Barátnőket (Heather Graham, Naomi Watts) mindenesetre jobban választott, mint forgatókönyveket (10 dolog, amit utálok benned, Lovagregény, A bűn rendje), de karrierjére igencsak ráfért az a radikális irányváltás, aminek manapság tanúi lehetünk. A 2005-ös Heath-dömpingből nálunk még csak a legkevésbé sikerült darab, a Grimm látható, de a velencei filmfesztiválon már mindenkit elbűvölt jó útra térő Casanova-ként és méginkább homoszexualitásával küszködő tehénpásztorként a Brokeback Mountain-ban, amiért már most az Oscar-díjkiosztó nagy esélyeseként tartják számon.
Kötelező Heath: Szörnyek keringője, Brokeback Mountain
Kötelező olvasmány: Velencei ínyencségek
* * *
5. Natalie Portman (24 éves)
Napjaink Audrey Hepburn-je
A gyerekszínészeknek csak igen kis hányada képes felnőttként is maradandót alkotni. Valószínűleg pont ettől tartva vonult vissza a filmezéstől Natalie a nagysikerű León, a profi és a Szemtől szemben után pszichológiát hallgatni a Harvardon. Jött azonban egy ajánlat George Lucastól, amelyet nem lehetett visszautasítani, a második Csillagok háborúja-trilógia főszerepét pedig számos újabb ajánlat követte, amelyek visszaterelték a színészi pályára az izraeli származású Natalie-t. Emlékezetes mellékszerepet alakított a Hideghegy-ben, bizonyos körökben pedig imádták A régi környék című Elizabethtown-előképben. Első igazi felnőttszerepe rögtön Arany Glóbusz-díjat és Oscar-jelölést hozott, és a sok ponton elhibázott Közelebb!-nek valóban ő volt a legbocsánatosabb bűne. Cannesban már tar fejjel pózolt a futurisztikus V for Vendetta forgatása miatt, amelyben brit fasiszták elnyomása ellen harcol a terrorizmust is bevetve (a nyári londoni események miatt a bemutatót eltolták), de a politikailag érzékeny témától a Free Zone kapcsán se riadt vissza, és szülőhazája legnépszerűbb rendezője, Amos Gitai road-movie-jában filozofál az arab-izraeli ellentétekről, jövőre pedig Goya (Javier Bardem) múzsájaként láthatjuk Milos Forman filmbiográfiájában.
Kötelező Natalie: Léon, a profi, Szemtől szemben, Gyönyörű lányok
Kötelező olvasmány: A legszexibb csajok a galaxisban, Natalie Portman szembeszáll a fasisztákkal, Született tehetségek
* * *
6. Orlando Bloom (28 éves)
Ha még tehetséges is lenne…
Nem fér kétség ahhoz, hogy jelenleg Orlando a legnagyobb 30 alatti hollywoodi sztár – ahhoz viszont annál inkább, hogy megérdemli-e ezt. Rajongótábora valószínűleg 80%-ban megegyezik a Backstreet Boys-éval, de a mindent elsöprő Gyűrűk Ura-trilógiában és a roppant szórakoztató Karib tenger kalózai-ban való szerencsés közreműködése sokakkal megszerettette a kölyökkutya-sármját. A csak kicsit kínos Trója és a még kínosabb Mennyei királyság után az Elizabethtown már borzasztóan kínos, ráadásul egy tévedhetetlennek hitt rendezővel (Cameron Crowe – Majdnem híres, Facérok) foghatják egymás kezét a mélyrepülésben. Ennek ellenére biztos sokan megbocsájtanak majd neki a Karib-tenger kalózai-nakfolytatásaiban.
Kötelező Orlando: A Gyűrűk Ura-trilógia
Kötelező olvasmány: Vezérhím kerestetik, Velencei ínyencségek, Elizabethtown-kritika
Kirsten, Reese, Elijah
7. Kirsten Dunst (23 éves)
Kihullottak a vámpír-tejfogak
Az egykori gyermeksztárnak is jutott bőségesen a hidegzuhanyból az Elizabethtown kapcsán, bár tetemes ellendrukkertábora az interneten eddig sem mulasztott el egyetlen alkalmat se, hogy kiemelje, hogy Kirsten tehetségtelen, csúnya, részeges és mit keres Jake Gyllenhaal oldalán egyáltalán. Az igazság azonban az, hogy Kirsten 12 évesen lejátszotta a színről Brad Pittet és Tom Cruise-t, azóta pedig legalább két filmben (Egy makulátlan elme…, Öngyilkos szüzek) emlékezeteset alakított. Az Elizabethtown-beli utálatos karaktere (amely Crowe saját korábbi múzsájának – Kate Hudson a Majdnem híres-ben – a torz utánérzése) sokkal inkább a forgatókönyv hibája, mint az övé, ezért még érdemes várakozással tekinteni következő alakítása elé, ami nem más, mint Marie-Antoinette megformálása, Sofia Coppola vezényletével.
Kötelező Kirsten: Interjú a vámpírral, Egy makulátlan elme örök ragyogása
Kötelező olvasmány: A pókháló szegleteiben, Elizabethtown-kritika
***
8. Reese Witherspoon (29 éves)
3 hónap múlva Oscar-díjas?
Pár zsinórban forgatott romantikus komédia és a mérsékelten humoros Doktor Szöszi filmek után kikiáltották Reese-t az új Sandra Bullocknak, tudomást sem véve ezzel a filmográfiájának olyan gyöngyszemeiről, mint az elvadult politikai csatározásokat egy gimnázium életére vetítő zseniális Gimiboszi, az Amerikai pszichó, a Pleasantville vagy legutóbb a kissé elnagyolt, de hangulatos A hiúság vására. A fiatal hollywoodi sztárokra nem jellemző módon mintaházasságban élő Reese (Ryan Phillippel két gyermek szülei) az elmúlt hetekben Johnny Cash özvegyének, June Carternek a megformálásával nyűgözte le a mozinézőket A nyughatatlan-ban, így a filmmel és szereplőtársával (Cash szerepében Joaquin Phoenix) együtt jelenleg a márciusi Oscar legnagyobb esélyeseinek számítanak.
Kötelező Reese: Gimiboszi
Kötelező olvasmány: A foguk fehérje
* * *
9. Elijah Wood (24 éves)
Hobbit munkát keres: minden megoldás érdekli
Nem teljesen fair, hogy Középfölde egyetlen már korábban is érdemeket szerzett lakóját minduntalan lehobbitozzuk, bár Frodo szerepéről előre tudni lehetett, hogy – a gyűrűhöz hasonlóan – áldás és átok is lesz egyben Elijah számára. Macaulay Culkin ellenlábasából (Jófiú) már idejekorán komoly színész lett aminek leginkább a Jégvihar szolgált a bizonyítékául, a filmtörténelmet újraíró trilógiát követően pedig olyan kiváló kultmozikhoz adta a nevét, mint az Egy makulátlan elme… vagy a Sin City. A skatulyát elkerülendő a legújabb szerepválasztásai a lehető legmesszebb esnek Tolkien fantasztikus világától, így a Green Street-ben brit focihuligánok közé keveredik, az Everything is Illuminated-ben pedig Ukrajnában kalandozik családfája nyomában.
Kötelező Elijah: Jégvihar, A Gyűrűk Ura-trilógia, Egy makulátlan elme örök ragyogása
Zhang, Gael, Kate
10. Zhang Ziyi (26 éves)
Kína legkelendőbb exportcikke
A nemzetközileg is eladható kínai filmek kirakatarcává vált az utóbbi években Ziyi, aki az összes valamirevaló mítoszokon alapuló kardforgatós eposzban (Tigris és sárkány, Hős, A repülő tőrök klánja) elbűvölte a világ mindkét féltekéjének mozirajongóit. Legjobb alakítását mégis fegyverek nélkül nyújtotta Wong Kar-Wai 2046 című remekművében, de máris itt az Egy gésa emlékiratai is Rob Marshalltól (Chicago), amelyben a kínai színészelit többi tagja mellett Ziyi is japán szerepet alakít, angolul – az első kritikák több, mint biztatóak.
Kötelező Ziyi: Tigris és sárkány, Hős, 2046
Kötelező olvasmány: Zhang Ziyi, a keleti fény
***
11. Gael Garcia Bernal (27 éves)
Mexikó legkelendőbb exportcikke
Tavaly egyértelművé vált, hogy nem csak a szerencsés véletlen műve, hogy a mexikói Gael zsinórban három világsikerben (Korcs szerelmek, Anyádat is, Amaro atya bűne) alakította a főszerepet. A fiatal Che Guevara (A motoros naplója) valamint a végzet férfijának (Rossz nevelés) megformálásával igen sokoldalú tehetségről tett tanúbizonyságot, így Hollywood hívása sem váratott sokáig magára. Gael azonban hűséges szülőhazájához, hiszen legközelebb újra Inarritu (Korcs szerelmek) rendezésében, a Babel-ben láthatjuk, ám jóval nagyobb sztárok; Brad Pitt és Cate Blanchett partnereként. Hasonlóan izgalmasnak ígérkezik Michel Gondry (Egy makulátlan elme…) következő agymenésében, a The Science of Sleep-ben való szereplése is.
Kötelező Gael: Korcs szerelmek, Anyádat is!
Kötelező olvasmány: Latin vér
* * *
12. Kate Hudson (26 éves)
Anyuci kislánya
Goldie Hawn-tól nem csak a széles vigyorát, de lehengerlő báját is örökölte Kate, ami egyenesen egy Arany Glóbusz-díjig, és egy Oscar-jelölésig repítette a Majdnem híres elbűvölő groupie-jának szerepéért. Ezt követően sajnos idióta romantikus komédiákban láthattuk, például a „Szex és New York gyengébbeknek” koncepción alapuló Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt-ban, bár az idei Titkok kulcsa már igéretes eltávolodást jelentett a cuki kis szöszi skatulyájától.
Kötelező Kate: Majdnem híres
Claire, Jamie, Jessica
13. Claire Danes (26 éves)
A bájos szomszédlány
Aki látta a My so-called life című sorozatot, sohasem fogja tudni igazán felnőtt nőnek látni Claire-t, bár Shakespeare Júliájának szerepével igen látványosan váltott a képernyőről a filmvászonra. Filmográfiája azóta emlékezetes mellékszerepektől (Az órák, Minden jöhet) és feledhető főszerepektől (Stage Beauty, Börtönpalota) tarka. A tendencia remélhetőleg most változik meg, hiszen a tengerentúlon mindkét új filmje, a Shopgirl és a Kőkemény család is óriási siker.
Kötelező Claire: Rómeó és Júlia, Igby goes down – Minden jöhet
***
14. Jamie Bell (19 éves)
Billy felnőtt
A bányavárosból kitörő táncparkett ördöge már a londoni színpadokat is leigázta musical-formában, de a szívmelengető filmváltozat és az átütő gyermek-alakítás fényén ez mit sem tompít. Jamie azóta felserdült, átesett a mutáláson és pár béna filmen is, de a magyar nézőket megóvták a Lars von Trier forgatókönyvéből készült rémes Dear Wendy-től és megfosztották a hangulatos Undertow-tól, így legközelebb egy igen közismert, gigantikus majom elleni küzdelem aktív részvevőjeként láthatjuk majd. Jövőre pedig a lankadatlan Clint Eastwood II. világháborús drámájában (Flags of Our Fathers) tűnik fel.
Kötelező Jamie: Billy Elliot
Kötelező olvasmány: Született tehetségek, Rejtett örvény
***
15. Jessica Alba (24 éves)
A test
Nehéz lenne Jessica tehetségét méltatni a külsejétől elvonatkoztatva, ezért meg se próbáljuk, főleg, hogy legközelebb egy olyan filmben láthatjuk, ahol egy egész forgatókönyvet kerítettek a „bámuljuk Jessicát bikiniben a tengerben” koncepció köré (Into The Blue). Hasonló bocsánatos ötletek sültek már el jól („bámuljuk Jessicát go-go táncosnőként” – Sin City) és kevésbé jól („bámuljuk Jessicát testhezálló latexcuccban”- A fantasztikus négyes) is, de jövőre drámai szerepben is bemutatkozik a félig mexikói szépség Hayden Christensen oldalán (Awake).
Kötelező Jessica: Sin City
Michael, Sienna, Topher
16. Michael Pitt (24 éves)
Mindig az árral szemben
Igen ritka az olyan huszonéves színész, akinek ne csúszott volna be a filmográfiájába egy-két félresikerült, tömegfogyasztásra szánt kommerszfilm, amit később szívesen letagadna. Michael Pitt nem ilyen (A falu egy mellékszerepét leszámítva), mert inkább következetesen elvállalta számos botrányosnak bélyegzett független film főszerepét, minthogy megalkudott volna. A minőségben már nehezebb volt hűnek maradni az elveihez, így sokkolta a gyanútlan nézőket remekműben (Hedvig és a mérges csonk), ellentmondásos próbálkozásokban (Genya, Álmodozók) és legutóbb Gus Van Sant nem túl nézőbarát Kurt Cobain-megidézésében (Last Days) is.
Kötelező Michael: Hedwig és a mérges csonk, Álmodozók
Kötelező olvasmány: Anyaszomorítók, Az énekes halott
* * *
17. Sienna Miller (24 éves)
A pletykalapok idei hercegnője
Frizurája és öltözködése a brit pletykalapok második kedvenc témája. Az első, hogy éppen kivel kavar: Orlando Bloommal, Daniel Craiggel, illetve leginkább Jude Law-val, akivel az Alfie forgatásának kezdődőtt a filmhez hasonló viharos, se veled – se nélküled kapcsolatuk. Ő volt a hab a tortán a legjobb Guy Ritchie filmben, amit nem is Guy Ritchie készített – nálunk DVD-n látható Torta címmel, és nem kétséges, hogy döntő érv volt az új James Bond kiválasztásakor. A Casanova legújabb matinéváltozatában végre nem csak szexbomba szerepkörben láthatjuk majd, a Heath Ledger alakította főhős pont az ő kedvéért mond le a világ többi nőjéről. A magánélete körüli szűnni nem akaró hírverés is kifizetődött, amikor végül megkapta Andy Warhol legendás múzsájának, Edie Sedgwicknek a szerepét a Factory Girl című filmben, noha korábban pont amiatt utasították el, hogy nem volt elég ismert.
Kötelező Sienna: Alfie, Casanova
Kötelező olvasmány: Velencei ínyencségek
* * *
18. Topher Grace (27 éves)
Már nem csak tévésztár
Az Ocean”s Eleven – Tripla vagy semmi egyik bennfentes poénja az, amikor Brad Pitt és George Clooney a képernyőről mozivászonra váltás nehézségeit taglalja Topherrel, aki akkoriban a That „70s show tinibálványa volt Ashton Kutcher mellett. Ashton után Tophernek is sikerült ez a bizonyos váltás, mégpedig pont az Ocean”s Eleven rendezőjének, Steven Soderberghnek köszönhetően a Traffic-kel. A kritikusok nagy kedvence volt a P.S. című dráma idén, amelyben Topher a 15 évvel idősebb Laura Linney-nek csapta a szelet, az In good company-ben pedig Dennis Quaidnek okozott nehéz perceket, miután az állása után a lányát is lenyúlta. A magyar mozikban még egyik filmet se láthattuk sajnos, ez nem történhet meg azonban a Pókember 3. részével, amelyben Topher fogja az egyik gonoszt alakítani.
Kötelező Topher: Traffic, In good company
Bryce, Jonathan, Michelle
19. Bryce Dallas Howard (24 éves)
Apuci kislánya
Hollywoodban sincs másképp: a legjobb melókat mindig a csókosok kapják. Különben hogyan landolhatott volna a Hatodik érzék és a Jelek után a rendezők A-ligájába felzárkózott M.Night Shyamalan legutóbbi misztikus próbálkozásának főszerepében egy teljes ismeretlen, minden különösebb előzetes tapasztalat nélkül? Még ha apu (Ron Howard, az Egy csodálatos elme és A remény bajnoka rendezője) oda is szólt, Shyamalan annyira le volt nyűgözve Bryce-tól, hogy az egyébként meglehetősen béna A falu után újra együtt forgatják a Lady in the Water című misztikus próbálkozást. Bryce-ról azonban mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy gyáva lenne, hiszen a köztudottan mániákus és színészkínzó Lars Von Trier Amerika-trilógiájának második részében, a Manderlay-ben Nicole Kidman szerepét vette át. A kihívás túl nagynak bizonyult és a Manderlay egyébként is messze elmarad a Dogville-től, de Bryce érdekes új dimenziót ad a karakternek, amit Von Trier a trilógia befejező darabjában (Washington) is meg szeretne tartani, mégpedig úgy, hogy Grace-t Nicole ÉS Bryce is játszanák.
Kötelező Bryce: Manderlay
* * *
20. Jonathan Rhys-Meyers (28 éves)
Androgün sportedző
A Velvet Goldmine David Bowie-ról mintázott kaméleonszerű glam-rocksztárjának szerepében olyannyira tökéletes volt az ír fiatalember, hogy az ott megismert androgün sármja azóta minden későbbi szerepében átüt. Ez néha jól jött, például a Nagy Sándor, a hódító-ban, de nem kissé meglepő, hogy két legsikeresebb filmjében mégis sportedzőt játszott. A Csavard be, mint Beckham szimpatikus focitrénere után Woody Allen bravúros visszatérésében, a Match Point teniszoktatójaként már kevésbé megnyerő karaktert alakít, aki Dosztojevszkij dilemmájának egy modernkori változatába keveredik elképesztő fordulatokkal. Karrierjének következő fordulata pedig minden bizonnyal a Tom Cruise szupercsoportjába való bekerülés, hiszen már forgatják a Mission:Impossible harmadik részét.
Kötelező Jon: Velvet Goldmine, Match Point
* * *
21. Michelle Williams (25 éves)
Dawson egyetlen valamirevaló haverja
Az egykori patyolattiszta tinisorozat főhősei közül a srácok filmes karrierje sehol sem tart, Katie Holmes pedig szcientológus minta-menyasszonynak állt, így Jen megformálóján a sor, hogy bizonyítson. Néhány meglepő független filmes szereplés (Az állomásfőnök, A bőség földje) után a Brokeback Mountain elsöprő sikere Michelle életét is megváltoztatta, egyrészt, mert megfogta magának Heath Ledgert, akitől azóta gyermeket is szült, másrészt, mert a meleg tehénpásztor asszonykájának nem túl hálás szerepkörében olyan emlékezeteset alakított, hogy ezerrel nyomják egy legjobb női mellékszereplő Oscar-jelölés felé, ami több, mint amiről Dawson mellett valaha is álmodhatott.
Kötelező Michelle: Az állomásfőnök, Brokeback Mountain
Andre, Ryan, Rachel
22. Andre Benjamin (29 éves)
„Funk soul brother”
Se szeri, se száma a rap világából filmes babérokra törő sztároknak. Van akinek bejön, mint Mark Wahlberg, Tupac Shakur, Ludacris, vagy Eminem, mások csúfosat buknak, mint Vanilla Ice vagy mostanság 50 Cent. Az extravagáns öltözködéséről és Prince-t megszégyenítő funk-ritmusairól híres André 3000, az Outkastből ígéretesen kezdett, hiszen olyan jól hangzó projektekben kapott szerepet, mint Guy Ritchie új gengsztermókája, a Revolver és a Szóljatok a köpcösnek! folytatása, a Csak lazán!. Nem igazán rajta múlott, de mindkét film óriásit bukott, és a Négy testvér gettódrámájával menthette csak a renoméját. Ismerősebb terület a hamarosan bemutatásra kerülő Outkast-musical, az Idlewind, amelynek legalább a zenéje biztos kapós lesz és időről-időre felmerül André neve egy lehetséges Jimi Hendrix-filmmel kapcsolatban is.
Kötelező Andre 3000: Hey ya! videoklip
***
23. Ryan Gosling (25 éves)
A jővő titkos favoritja
A 2001-es Sundance filmfesztivál nagydíját nyerte A hitetlen című elsöprő erejű alkotás egy zsidó származású antiszemitáról, ekkor figyelt fel Hollywood a huszonegy éves Ryanre. Nick Cassavetes már kifejezetten őt szerette volna megnyerni a fél évszázados szerelmi történetének, a Szerelmünk lapjai-nak főszerepére, amelyben Rachel McAdams-nek vallott olyan meggyőzően érzelmeiről, hogy az életben is egymáséi lettek. Ryan legutóbb Ewan McGregor és Naomi Watts elől nyúlt le egy egész filmet, a Stay című agymenést, jövőre pedig két újabb izgalmas filmben láthatjuk: a Fashionistas című komédiában Jake Gyllenhaallal, valamint Steven Soderbergh Che Guevara biográfiájában.
Kötelező Ryan: A hitetlen, Stay
* * *
24. Rachel McAdams (29 éves)
A legjobb, amikor rossz
Minden giminek van egy velejéig gonosz, de iszonyatosan dögös intrikusa, legalábbis az amerikai filmek szerint. Ezt a szerepkört a Heathers-Gyilkos játékok óta legjobban Rachel alakította a Bajos csajok-ban, ahol pokollá tette a jólelkű Lindsay Lohan életét (az életben állítólag fordított a szereposztás). Hasonlóan élvezetes, ahogy a Kőkemény család-ban kivillantja a karmait a nemkívánatos sógornő-jelölt érkezésekor, de alakított már kedves lányt is a fentebb említett Szerelmünk lapjai-n kívül az Éjszakai járat-ban, ahol egy hidegvérű, zsaroló pszichopatával kellett felvennie a harcot egy repülőgép fedélzetén.
Kötelező Rachel: Bajos csajok, Kőkemény család
Julia, Alison, Lou
25. Julia Stiles (24 éves)
Soha többé gimáziumi Shakespeare-t!
Bár rövid karrierje során Julia már számos bűntettet követett el a jóízlés ellen – gondoljunk csak A szívem érted rapes, a 10 dolog, amit utálok benned, vagy a Mona Lisa mosolya című förmedvényekre – és a kelleténél több modern Shakespeare-adaptációt is az ő nevével fémjeleztek (Hamlet, O). A kőkemény Bourne-filmekben egyre duzzadó szerepe azonban ad okot reményre, nem is beszélve az idei velencei filmfesztivál legjobb eresztéséről, amelyben csúfos véget ér, amikor a frusztrált kisember főhős (William H.Macy) bekattan. Tartós irányváltást jelez következő filmje, a Going Down, amelyben diáklányt játszik, aki prostitúcióval fedezi tanulmányait, a rendezői székben a téma szakértője – Mike Figgis (Las Vegas, végállomás).
Kötelező Julia:A Bourne-csapda, Edmond
***
26. Alison Lohman (26 éves)
A kis szélhámosnő
Alisonra először a Trükkös fiúk kapcsán figyelt fel a filmvilág, ahol a piti szélhámosok között a legnagyobb szélhámosnak bizonyult mindenkit megtévesztő alakításával. Alig hittük, de már betöltötte 23. életévét, amikor a 14 éves karakter bőrébe bújt. A Nagy hal mesemondáiban Jessica Lange fiatalkori mását formálta meg kísérteties hasonulással, legjobb szerepét azonban mostantól láthatjuk a magyar mozikban, hiszen kíváncsi újságírónőként ő nyomoz a két deresedő halántékú filmsztár (Kevin Bacon és Colin Firth) sötét titkának ügyében Az igazság fogságában című Atom Egoyan filmben. Jövőre TomDicillo új fiüggetlen mozijában, a Delirious-ben tűnik fel popszirénként.
Kötelező Alison: Nagy hal, Az igazság fogságában
***
27. Lou Taylor Pucci (20 éves)
Mind a tíz ujjunkat megnyalhatjuk…
…ha egyszer eljut hozzánk is az idei év egyik legjobb filmje és egyben a Sundance filmfesztivál közönségkedvence, a Thumbsucker. Az ujjszopásról, majd más addikciókról leszokni képtelen tinédzser szerepéért Lou-t a berlini filmszemlén is a legjobb férfialakítás díjával jutalmazták és Mike Mills alkotása kétségtelenül neki köszönhetően az idei független filmes felhozatal gyöngyszeme. A színészetet Rebecca Miller (Arthur Miller lánya és Daniel Day Lewis felesége) kezei között tanulta a Personal Velocity című női drámában, legközelebb pedig a Donnie Darko-t is jegyző Richard Kelly apokaliptikus július 4-i bulijában, a Southland Tales-ben láthatjuk.
Kötelező Lou: Thumbsucker
Kötelező olvasmány:Ujjszopás, Keanu, Pigmeusok
Adam, Anne, Abbie
28. Adam Brody (26)
Tinibálvány-gyanús
Szinte hihetetlen, de tény, hogy van már olyan mozibajáró generáció, akiknek Brad Pitt és Angelina Jolie szexepilje smafu. Rájuk is gondoltak a Mr. és Mrs. Smith készítői és Adam Brody borzas fejével csalogatták be őket a filmszínházakba. A gyarapodó rajongótábor a The O.C. című tévésorozatnak köszönhető, de számos mozifilmszerep is vár Adamre, többek között a Thank you for smoking Aaron Eckhart mellett és az In the Land of Women, amelyben már övé a főszerep.
Kötelező Adam: Mr. és Mrs. Smith
***
29. Anne Hathaway (23)
A hercegnőt el lehet felejteni
Nincs is szebb, mint amikor a jókislányok levetkőzik gátlásaikat. Volt is hatalmas nyálcsorgatással vegyes megrökönyödés, amikor a Neveletlen hercegnő két részéből megismert édi-bédi kis Anne-en végigment a fél Los Angeles-i latin gettó a Havoc című filmben, ami két hip-hop rajongó tinilány szembesülését követi végig a bálványozott szubkultúra valóságával. A görbe tükröt persze nem szerették nagyon az USÁ-ban, de Anne tisztességes színésznővé válását ez már nem akadályozhatta meg, hiszen listánk 2., 4. és 21. helyezettjeihez hasonlóan ő is bámulatos alakítást nyújtott a Brokeback Mountain mellékszerepében, amint a társadalmi elvárásoknak megfelelően tűri férje homoszexuális pásztoróráit.
Kötelező Anne: Havoc, Brokeback Mountain
* * *
30. Abbie Cornish (23)
Ausztrália reménysége
Tekintve, hogy Hollywood vezető színésznőinek legjava ausztrál (Nicole Kidman, Cate Blanchett, Naomi Watts stb.) érdemes egy pillantást vetni az ötödik földrész utánpótlására is, ahol idén minden jelentősebb filmes díjat egy elsőfilmes rendezőnő, Cate Shortland munkája, a Somersault söpört be. A tizenéves lányok identitáskeresése kedvelt forgatókönyv-téma, de Abbie-nek sikerült klisék nélkül megformálnia a 16 éves kacér bakfist. A magyar bemutató valószínűleg egy szemfülesebb filmfesztiválra korlátozódik majd, de biztos eljut hozzánk is Abbie következő kompromisszumoktól mentes alakítása a Candy című filmben, ahol Heath Ledgerrel alakítanak heroinfüggű hippiket.
Kötelező Abbie: Somersault
Onozó Róbert
[origo]

