A jeruzsálemi siratófalhoz már egy weboldalon keresztül, SMS-en is el lehet juttatni az imákat
A jeruzsálemi Siratófalhoz immár mobiltelefonon, SMS útján is el lehet juttatni imákat, üzeneteket, kéréseket az Úristenhez – közölték a Skyspell – Égi bűvölet – projekt kidolgozói közölték. A szolgáltatást igénybe vevők egy internetes portál útján virtuálisan maguk is ott lehetnek a Siratófalnál, a judaizmus szent helyén, és láthatják, hogy üzenetük, kérésük eljut oda.
Az már hagyománynak számít, hogy az otthon maradó rokonok, szomszédok, barátok Istennek írásos üzenetet küldenek, s ezeket Jeruzsálembe zarándoklók viszik el a Siratófalhoz. A technika, a távközlés fejlődésével egyre újabb módszerek jelennek meg az üzenetek eljuttatásában. Gyakran látni például, amint imádkozók mobilt tartanak a Siratófalhoz, így a „vonal” túlsó végén lévő ember is úgy tud imádkozni, mintha ő is a szent helyen volna. Az SMS-küldés tehát csupán a létező hagyomány továbbvitelének új módszere.
A Siratófal a zsidók egyik legszentebb helye, valójában az időszámításunk 70. évében lerombolt jeruzsálemi templom nyugati falának darabja. A 15 méter magas falmaradvány előtt imádkoznak a Jeruzsálembe zarándokló zsidók, s a hatalmas kövei közötti résekbe helyezik leírt imáikat, kívánságaikat. Imádkozott azonban a Siratófalnál többek között II. János Pál pápa is.
hirado.hu/MTI

